Sohase mondd...

Talán azt hiszitek, hogy most az olyan mindennapos parancsaitokra gondolok, mint a „dobd ki magad után a szemetet”, a „tedd be a zoknidat a szennyes tartóba”, a „néha te is igazán elmosogathatnál”, vagy a „kapcsold le a tévét, és próbálj egy kicsit rám figyelni”. Itt sokkal többről van szó. A férfiak egyetemes életében vannak olyan női frázisok, amiket egyszerűen nem akarunk hallani. Tudjátok, ezek a női megfelelői az olyan „kedvenceiteknek”, mint például az „olyan vagy, mint az anyád”. A gyűjtőmunka nem is volt annyira egyszerű, mint ahogy az elsőre látszik. Végig kellett pörgetnem magamban nemcsak az én földi történetem lapjait, de a haverok, barátok, ismerősök azon beszámolóit is, amelyekből világosan kiderül, hogy mely’ női mondatok bántják leginkább a pasifület. Sietősen leszögezném: a lentebbi sorok mintegy ízelítőként szolgálnak egy majdan elkészülő „Tiltott Hölgymondatok” szótárhoz, azaz a lista távolról sem teljes. Hogy reális igény lenne egy ilyen könyvecske elkészültére, azt világosan jelzi, hogy már most rengeteg kiadó dörömböl az ajtómon. Én azonban nemet mondtam, mert senki sem kerülhet az én nyájasan bájos olvasóim elé. Velük osztom meg elsőként, hogy melyek azok a frázisok, amelyektől kitör minket a frász.

„Olyan aranyos vagy…”

Tessék, rögtön itt a number one. Nem is hinnétek, hogy mennyire bántja a hallójáratainkat az, amikor a puha női ajkakat ezek a szavak hagyják el. Pedig ahhoz, hogy megértsétek a súlyát, mindössze egyetlen filmet kell megnéznetek. A címe: Nem kellesz eléggé. Ebben van egy apró szösszenetnyi jelenet, amikor egy fickó arról beszél, hogy ha egy nő azt mondja neked, mennyire aranyos vagy, akkor hót ziher, hogy soha a büdös életben nem fog szexelni veled. És ez mennyire igaz! Persze, nem keverendő össze azzal az „olyan aranyos vagy”-gyal, amit akkor súgnak a füledbe, mikor már együtt vagytok. Amennyiben viszont az udvarlás időszakában kapjuk meg ezt egy Hölgytől, akkor nyugodtan lemondhatunk róla. A leginkább kiakasztó az, amikor valami jelentőségteljes vallomást teszünk, esetleg olyan bókkal állunk elő, amit csak Ő érdemel ki tőlünk; és akkor a reakció kimerül mindössze ennyiben. Egy hódításra készülő pasi már előre retteg attól, hogy mikor „aranyosozzák” majd le. Onnantól kezdve ugyanis emberünk elszállt, mint a győzelmi zászló. Eme állítás ellen persze Ti, nők, kézzel-lábbal szoktatok hadakozni, de felesleges minden erőlködés: ha őszinték vagytok magatokkal, tudjátok, hogy ez így van.

„Nem tartom jó ötletnek…”

Ah, már leírni is fájt! Hát még hallani… Valamiért, kedveseim, azt gondoljátok, hogy a visszautasításnak ez egy szépen becsomagolt formája. Hát nem. Ennyi erővel akár le is aranyosozhattok minket – a végeredmény kábé ugyanaz lesz. Mert hát mit is takar valójában ez a „nem tartom jó ötletnek” szóösszetétel? Van benne némi hosszan elnyújtott remény, amely mintha azt lehelné felénk, hogy bár jelen pillanatban annyira nem lenne ideális, ha Te meg én együtt; de ettől Ti még nagyon is benne lennétek, csak hát a körülmények, meg a csillagok állása, meg a blablabla. A „nem tartom jó ötletnek”-ből elenyésző számban lesz bármi is. Ha már itt tartunk, a pasifülnek sokkal, de sokkal kedvesebb az „ezt nem kellett volna”. A „nem tartom jó ötletnek” ugyanis eleve elzárkózik valami elől, aminek pedig a megtapasztalása nem feltétlenül jelent rosszat. Ez igazából egy szép köntös, amit ráadtok arra a vágyatokra, hogy „na, hagyjál szépen békén”. Kitartó nyomulás kell ahhoz, hogy ezt átfordítsuk egy „milyen jó volt, hogy belementem”-be.

„Had ne kelljen már…”

Ó, ha van valami, amitől falra mászok, akkor az ez a mondat! Úgy hiszem, egy kapcsolat akkor működik jól, ha benne egyik szereplő sem érzi azt, hogy bármi is kötelező lenne a számára. Egy okos és ügyes nő különben is tudja úgy alakítani a pasiját, hogy a végén ő maga is tényleg elhiszi, hogy akarja azt a bizonyos dolgot. De a legjobb tényleg az, ha mindenkinek megmarad a döntések szabadsága. Hogy akkor mi a bökkenő? A hangnem! Egyáltalán nem mindegy, hogy a mi kis drágánk milyen stílusban fejezi ki nemtetszését valamilyen férfiúi javaslat iránt. Ez vonatkozhat valamilyen programra, egy esetleges felvetésre az élet nagy kérdéseit illetően, de akár egy hétköznapi apróságra is. Félreértés ne essék: semmi baj sincs azzal, ha valamihez nincs kedvetek. De el lehet mondani mosolyogva is, hogy „figyelj, szerelmem, ez nem annyira az én világom, de azért te csak csináld nyugodtan”. Ezek után teljes lelki békével vonulunk el horgászni vagy csápolni a hétvégi koncertre. Egy „jaj, had ne kelljen már ezt” viszont egyfajta tagadás minden ellen, amit mi képviselünk. Ha ekkor ellenállást vált ki belőletek annak egy darabkája, ami én vagyok, akkor mit keresünk mi egymás mellett? A mélypont amúgy az, amikor a teljes mondat így hangzik: „Had ne kelljen már, jó? Köszi!”. Ebből a gúnyból nagyon nem kérünk…

„Pont olyan vagy, mint az összes többi”

Valljuk meg, azért ez is finom, nem? Sokszor felelőtlenül dobálódzunk vele, mert hát annyira egyszerű egy kalap alá vonni az egész férfi vagy női nemet. A fájdalom és a kiábrándulás sokszor meggondolatlanságokat mondat ki velünk. De ettől még nagyon rossz ezt hallani, akkor is, ha tudjuk, hogy a másik nem gondolta teljesen komolyan. Mert minden helyzet egyedi, és a maga nemében mindenki páratlan. Éppen ezért csalódást keltő – még Pasiszemmel is – szembesülni azzal, hogy a másik semmi különlegeset, semmi speckót nem látott meg bennem. Ezzel az egyéniségemet tiporja sárba. Elhiszem, nem tetszhet minden, amit mondunk vagy teszünk. Igen, néha csalódást okozunk, olykor komolyat, keserveset. De a legegyszerűbb az egészet elintézni azzal, hogy „olyan vagy, mint a többi”. Nem igaz. Rengeteg apró jel van, amiből Ti, Hölgyek, leszűrhetitek, hogy egyetlen férfi sem klónja a másiknak. Akkor inkább leszünk tízszer aranyosak, mintsem hogy egyszer is berakjatok minket a nagy közösbe. Mert azt „nem tartjuk annyira jó ötletnek”.