Szerelem vagy szeretet?

„Nagy baj van, beszélnünk kellene.” – hívott fel egyik legjobb barátom nemrégiben. Ezért aztán megbeszéltünk egy találkozót a lehető legrövidebb időn belül, és amikor az előre leegyeztetett időpontban végigmértem kebelbarátom hamuszürke ábrázatát a belvárosi kávézó asztala mögött, már tudtam is: tényleg nagy a baj. Itt csak nő lehet a háttérben, ugyanis, ha nem tudnátok, kedves Hölgyek, a férfiaknak nem az okoz nagy lelki megrázkódtatást, ha kifogy a sör a hűtőből, hanem ha repedések támadnak magánéletük sziklaszilárdnak hitt falán. Nekem kérdeznem sem kellett, szegény haver alig várta, hogy beszélhessen. „Azt mondta, hogy nem szerelmes belém. Egyszerűen elmúlt az érzés. Nem az én hibám, ezt is hozzátette, de nem tud már rám ugyanúgy nézni, mint korábban. Most ilyenkor mi a bánatot csináljak?” – fakadt ki a meggyötört férfi. Remek kérdés. Tényleg, mit lehet ebben a helyzetben tenni? Hiszen ha egyszer nem mi hibáztunk, akkor mit is kellene megjavítanunk? És ugyan ha nem mi, akkor ki más hibázhatott? Csak nem lett valakije? Miért távolodott el, és vissza tudom-e őt szerezni egyáltalán? Ezek a gondolatok kergetik egymást a padlóra küldött férfi fejében, miközben meredten bámulja maga előtt a kávéját, és abban reménykedik, hogy az majd válaszol neki.

Peregnek a kockák

Mennyire egyszerű mindez a filmekben! Akár a főhős téved rossz útra, akár az ő macája keres magának egy másik kant, a szuper férfi csak megrázza magát, kitalál valami hatalmas csinnadrattával járó meglepetést (vagy mondjuk berohan az újdonsült párocska esküvőjére, hevesen kiáltozva a „tiltakozom” szócskát), és a megzavarodott leányzó egy szempillantás alatt máris újra az ő karjaiban landol. Tuti happy end, függöny le, mindenki mehet haza. A hollywoodi álomgyár „remekműveivel” viszont két probléma is akad. Egy: tapasztalataink alapján a férfi próbálkozhat bárhogy, ha a nő úgy döntött, hogy ennyi volt, akkor feltehetőleg nincs az a lény a földön, aki meggyőzhetné a folytatásról. Kettő: soha nem derül ki az újra egymásra találó szerelmesek utóélete. Gondolom, a vásznon az is rózsaszín. Pedig a hétköznapok példái nem erről árulkodnak.

Védelmező burok férfiaknak

Annyiban tényleg találóak a filmek, hogy ha megneszeljük, hogy valami nincs rendben a kapcsolattal, akkor képesek vagyunk ráncba szedni magunkat. Nem szívesen vetíteném le csak a férfiakra azt, hogy egy bizonyos idő után elhagyják magukat („sínen vagyok, minek törjem magam”), mert előfordul, hogy a nőknek is csak addig fontos a pasi, amíg megszerzik, utána már csak arra figyelnek, hogy biztonságos hajójuk nagyobb kilengések nélkül ellavírozzon a tengeren. Szóval, ismét kiderül, hogy sok közös van bennünk. Egyébként mi meg kapitális ökrök vagyunk. Mert akárhogy próbáljátok titkolni, hogy valami nem tuti a románccal, mi azért azt megsejtjük, és faggatózásba kezdünk. Nem túl vehemensen, csak úgy finoman. Mert félünk a választól; félünk, hogy olyat fogunk hallani, ami lehangoló lesz. Ezért mikor azt felelitek, hogy „dehogy, nincs semmi baj”, akkor mi azt igyekszünk a fénysebességnél gyorsabban elhinni, és megnyugtatni magunkat: minden rendben, csak képzelődtem. De Ti is tudjátok, hogy az egész csak színjáték, és előbb-utóbb borulnia kell mindennek. Hölgyek, legyetek olyan jók, és ne tartsatok minket bizonytalanságban, inkább mondjátok ki egyenesen, bele az arcunkba.

Ha már megtörtént a baj…

Kész, ott állunk leforrázva. Először is: a férfi megpróbálja eldönteni magában, hogy harcoljon-e tovább ingatag szerelméért, vagy megrendült bizalommal hátat fordítson a kapcsolatnak, és szépen kulcsra zárja az ajtót maga mögött. Az esetek 80%-ában az előbbit fogja választani. És hogyan fog hozzá? Programokat szervez, gyertyafényes vacsorát, megpróbálja felturbózni a szexuális együttléteket (hiszen ne feledjük: együtt vagyunk még, csak a tűz melege már nem a régi), sárkányrepülőzésre viszi kedvesét, vagy ajándékokkal lepi meg; kitakarít és vacsorát főz, virágokkal díszíti fel a lakást… aztán pedig lélegzetvisszafojtva várja a reakciókat. Elképzelhető, hogy sikerül megolvasztania a jeget, és a szekeret visszagörgetni a régi nyomvonalba. Ekkor viszont számolni kell nagyszüleink bölcsességével: „édes fiam, csak a töltött káposzta jó kétszer melegítve”.

Még durvább koppanás

Drága nagyik és papik, ezen a ponton vitatkoznék veletek, hiszen itt nem újrakezdésről van szó, hanem arról, hogy megpróbáljuk helyrehozni azt, ami kisiklott. Nagy kérdés, és ez rengeteg férfi fejében felmerül: tudok-e utána újra bízni benne? Tudok-e ugyanúgy nézni rá, mint eddig? Nem lesz ez állandó tüske köztünk, ami lassanként teljesen megmérgezi a kapcsolatot? Ha kedvesünk csak ímmel-ámmal megy bele a folytatásba, akkor utána elképzelhető, hogy még nagyobbat fogunk csattanni a padlón. Erről az az ismerősöm mesélhetne bővebben, aki a kapcsolat döglődésekor minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy visszanyerje az ő hölgye szívét. Sikerrel járt, de az öltönyös-virágos hódítás csak ideiglenes eredményt hozott. Kicsikéje ugyanis mégsem lehetett annyira elkötelezett, mivel egyik napról a másikra lelécelt a srác nővérének a férjével! Szép história, nem?

Szerelem-szeretet-szerelem

Tudom, fentiek nem feltétlenül hangolnak Titeket kacajra, de néha talán nem baj, ha egy árnyalatnyival komolyabb dolgokról is elcsevegünk egymással. Megnyugtatásul közlöm, hogy a bevezetőben említett barátomék azóta is együtt vannak, és néhány nagy beszélgetés és kisebb jelenetek árán úgy tűnik, hogy sikerült megmenteniük a kapcsolatukat. A férfi álláspontot tehát már ismeritek. Had kérjelek meg Titeket, kedves Hölgyek, áruljátok el a Ti véleményeteket és tapasztalataitokat, hogy mennyire menthető meg a szerelem, ha hervadásnak indulnak virágai. Szerintem sokat okulnánk belőle.