Támad a zöldszemű szörny!

Legyen bármilyen vérmérsékletű is a szóban forgó hím, már ősidők óta bele van kódolva a sejtjeibe, hogy félti a tulajdonát másoktól. Főleg igaz ez akkor, ha a szívének fontos élőlényt veszünk eme birtokos szerkezet tárgyának – nem, nem kutyára vagy tengerimalacra kell gondolni. Hanem minden férfi életének értelmére: a sör… akarom mondani, a nőre! A zöldszemű szörnyeteg mérete és hevessége ismét csak habitus kérdése. Lehet hatalmas monstrum, aki állandóan vicsorog, ezzel pokollá téve gazdája és annak partnerének mindennapjait is. Ellenben lehet, hogy épp csak a jelzőt szolgáltató szemei látszanak ki a felszín fölé, de időnként elővágódik rejtekéből, és kő kövön nem marad utána. Ha kipusztulásra ítéltetett, és nyomát sem látni, akkor ott az érzelmek totális sivatagával állunk szemben. Ebben az esetben a gondozójául rendelt fickó magasról tesz a csajára. Vagyis nincs féltékenység nélkül létező férfi, csak flegma macsó. És ha féltékeny, akkor mi a jobb? Engedjen teret a fenevadnak vagy inkább hagyja őt szunnyadni? Itt már sok múlik a nő tűrőképességén is, de nézzük inkább fajtánk viselkedési mintáit és azok következményeit.

A börtönőr

Ha annyiszor száz dollárom lenne, ahányszor végighallgattam a zsarnok férfiakat ostorozó sirámokat, akkor most nem itt csépelném a billentyűket, hanem egy banánköztársaságban próbálnám meggyőzni a fűszoknyás, tengerparti bármixer Hölgyeket arról, hogy olvassák a Női Portált. Nem kenyerem a kegyetlen véleménynyilvánítás, de ahogy a futballban is mondják: mindenki annyira tud játszani, amennyire az ellenfél engedi. Így hát egyetlen szerelembe zuhanó fehérnép se csodálkozzon azon, ha mártíromsága nyomán partnere fokozatosan a fejére nő. A helyzet egyetlen mondatban összefoglalható: „te ülj otthon drágám, és várj engem, amíg én kedvemre élem az életem”. Az ezt az elvet valló hímek már rég elvesztették az irányítást józan eszük felett – ha volt olyan egyáltalán… -, és teljes mértékben átadták a botkormányt a zöldszeműnek. Szürkeállományuknál csak egyetlen dolog kisebb: nem, nem AZ, hanem az önbizalmuk. Igen, Hölgyeim, fajtánk eme képviselői rettegnek attól, hogy elhagyják őket, és más ellenszert nem ismervén, háziőrizetre kárhoztatják kedvesüket. Aki ezt tűri, idővel talán megadja magát, és hozzászokik a korábban áldatlannak vélt állapothoz, vagy fellázad, és a foglár egy nap arra eszmél, hogy üres cellába adja be a kenyeret és a vizet. Mégis, valami miatt a nők csak ritkán szöknek el diktátoruktól, talán azért, mert az egyedüllét fenyegetőbb a rabságnál is. Ezek szerint a vaskezű férfiak idomítják jól asszonyaikat?

Szabad az út!

A lélekkel is felszerelt pasik zászlóalja már fogalmazza is kiáltványát, amely így szól: nem, nem és nem! Maroknyi táborunk nem hogy rácsokat, de még falakat sem húz fel szívük választottja köré. Ebben aztán benne rejlik az a veszély, hogy kis madárkánk annyira megszokja a szabadság levegőjét, hogy elfeledkezik a minket összefűző kötelékről. Fő a bizalom, de ha visszaélnek vele, akkor utána ne álmélkodjanak rajta, ha az előbbi típussá transzformálódunk. Mert hát balekként tekinteni magunkra meglehetősen demoralizáló érzés, márpedig ez következik be, ha kedvesünk a bilincs nélküli szaladgálás során talál magának egy még sármosabb szívtiprót. Legközelebb kétszer meg fogjuk gondolni, mit és meddig engedünk. Például egy kis táncikálást…

Party-lélektan

Korábban egy teljes cikket szenteltünk a szórakozóhelyek bűnre csábító erejének, a féltékenység taglalása során egyenesen megkerülhetetlen, hiszen olyan ideális terep, ahol „vidáman” eshetnek egymásnak a felek. Érdekes mechanizmusok működtetnek minket. A „nekem szabad, de neked nem” aranyköpés egyértelműen abból fakad, hogy a férfiember tisztában van vele, titokban flörtölni jár a táncparkett környékére, és ha ő így tesz, akkor egy másik falka az ő nőjét támadhatja be, így aztán jobb, ha lakatot tesz párjának ajtajára. Különösen elborult elméjű tagjaink már egy barátnőkkel lezavart vásárlásban is a félrelépés vízióját látják, így nemhogy egy laza csörgés, de még egy dumcsizással megkoronázott shoppingolás sem fér bele torz világképükbe. De még a leginkább strázsa felfogású pasikkal szemben is igazságtalan lenne, ha egyedül őket tartanánk képesnek az eszetlen féltékenykedésre…

Mindenki ellenség

A Hölgyeket is nyilván a fentebbi szituáció miatt kaphatja el a sikító frász, hiszen ők a saját bőrükön megtapasztalhatták már néhányszor, hogy milyen az, amikor egy nyáladzó hím dörgölődzik hozzá a dizsiben. Feltehetőleg nem szeretné elképzelni a saját pasiját ebben a nyomulós, trófeavadász jelmezben. De azért mindennek van határa. Nem megyünk a falnak néhány keresztkérdéstől, sőt, igazából ez érezteti velünk, hogy valamit számítunk a szerelmünknek; de az idegtépő, mindenben és mindenkiben riválist látó, nagyjelenetekkel tarkított toporzékolást igazán megspórolhatnák a mi kicsikéink. Akik tanulhatnának tőlünk némi féltékenykedést, méghozzá a második kategóriából, mert egy minimális szintű faggatódzást minden nő elvár tőlünk, csak hogy lássák: nem szeretnénk őket más karjában látni – és ez bizony visszafele is igaz. Nekünk csak egyetlen kérésünk van: hagyjanak minket is a magunk útján járni, egy férfi úgyis van annyira dörzsölt, hogy ha a tilosban akar járni, ahhoz megtalálja a kiskaput minden körülmények között. De hát egy ilyen áldott jó teremtmény miért akarna a tilosban járni, igaz, Hölgyeim?