Távkapcs - ne csatornát, várost válts!

Férfitársaimmal ellentétben én nem kizárólag azért igyekszem magam körülvenni minél csinosabb Hölgyekkel, mert így mégiscsak sokkal szebb színben tűnik fel a világ, hanem mert így az állandó inspiráció is szavatolva van. Nem kell mást tennem, csak figyelnem a nők szavaira, és egy-egy ötlet szinte magától az ölembe pottyan. A módszernek persze megvan az a veszélye, hogy ha túlságosan szemrevaló királykisasszonnyal van szerencsém eszmét cserélni, akkor nehéz a témára koncentrálni. Múltkor pláne fokozottan tartanom kellett magam, ugyanis a velem szemben helyet foglaló szőkeség szoknyájára a mini jelző is túlzás lenne, márpedig télvíz idején meg kell becsülni az ilyen látványt. Azért ittam a szavait, és bizony megérte lelkesen fülelnem. Természetesen a párkapcsolatok köré hurkoltuk a beszélgetés fonalát, amikor márkás szájfénytől csillogó ajkait a következő szavak hagyták el: „A barátommal mindketten külön városban élünk, és így csak hétvégenként van lehetőségünk találkozni. Kicsit félek is attól, hogy mi lesz, ha egyszer összeköltözünk, ugyanis mindkettőnknek elég nagy a szabadság igénye”. Ezt követően joggal merül fel a kérdés az olvasóban – és a sorok elkövetőjében is -, hogy ilyen körülmények között mennyire van jövője a kapcsolatnak. A távkapcsolatnak. Merthogy ezen a héten ezt nézzük meg – pasiszemmel.

Szerelem, ami mindent túlél?

Ha romantikusak akarunk lenni, így is mondhatjuk, de nem véletlenül szerepel ott a kérdőjel az alcím végén. Nem lehet, hogy az egész nem több mint időhúzás? A legutóbbi cikk hozzászólásaiban is megtalálta egymást két kommentelő, akik épp a távkapcsolatok létjogosultságát vitatták meg pro és kontra alapon. Tény, hogy nagy vízválasztó lehet a messzeségből szeretni a másikat: vagy még jobban összehozza a két felet, vagy pont taszítómechanizmus lép életbe, és lassacskán kilehelik lelküket a gyengéd érzelmek. Például életem leggyönyörűbb jogásznője (sőt, meggyőződésem, hogy az egész univerzumé) egy múltkori beszélgetés során – amelynek csak fültanúja voltam – kényesen kerülte a válaszadást arra vonatkozóan, hogy a pasija vajon hogyan tölti a szieszta lusta óráit az egyik mediterrán államban. Úgy tűnt, a Kleopátrát idéző szépség sem tudta letisztázni magában, hogy ilyen messziről egyáltalán nevezheti-e még a barátjának a (talán) más senoriták szoknyáját hajkurászó kedvesét.

Férfi ritka láthatással nőt keres

Ha a mi szemszögünkből nézzük a dolgokat – márpedig ez a rovat lényege -, akkor egy férfi számára ez meglehetősen ideális társas viszony. Persze, csak bizonyos szintig, és sok függ attól is, hogy mik az igények. Nem feltétlenül rossz az, ha csak két napra kell kicsit felturbózni magunkat; még a heti betevő szex is házhoz jön, a maradék időben pedig élhetjük kicsiny világunkat. Nemcsak pasik számára, de a nők esetében is ez lehet a kapcsolat egyik életben tartója. Ha a mindennapi együttlétben az agyukra mennének a férfiállat alantas megnyilvánulásai, akkor üdítő lehet, hogy két napra kap egy finomított kiadást, és még mindig kiírhatja a közösségi oldalakra, hogy „kapcsolatban”. Mert hát fontos, hogy a látszat fenntartható legyen, a távolság ellenére is.

Nagyon távkapcsolat

De mekkora a különbség köztünk? És az vajon csak földrajzi értelemben létezik? Ha maradunk a valódi megközelítésnél, akkor valószínűleg nem szór magvakat szerelmi életünk táptalajára az, ha az egyik fél itthon keresi a boldogulást, míg a másik - teszem azt - Új-Zélandon próbálja meg elsajátíttatni az unatkozó helyi nyugdíjasokkal az agyaggalamb-lövészet rejtelmeit. Az idő ugye sok mindent megold, és a magányra is vigaszt nyújthat – akár egy új partner képében. Szerintem tudjátok, hogy a pasik imádnak birtokolni, így amíg egyfelől kényelmesen lubickolunk a szabadság vizében, addig rosszabb pillanatokban a falat tudnánk kaparni a féltékenységtől. „Miért nem írt még vissza? Miért nem veszi fel a telefont?„ – nagyjából ilyesmikkel túráztatjuk magunkat, aztán addig stresszelünk, míg kikötünk valaki másnak az ágyában. A lelkiismeretünket meg azzal nyugtatjuk, hogy közben biztos a csaj is félrement otthon. Azon viszont már kevesebbet okoskodunk, hogy vajon ennek az egésznek mi értelme így.

Annyira nem távkapcsolat

Nem feltétlenül kell egy kontinensnek közénk állnia, lehet, hogy a távolságot csak két város jelenti. Ami a térképen nem olyan sok, a gyakorlatban viszont mégsem feltétlenül működik. Kimondva ugyanis jól hangzik, hogy „bepattanok a kocsiba, és egy óra alatt ott vagyok”, de aztán ezt minden alkalommal meglépni – ez nehezen elvárható áldozat egy férfitól. Alapvetően ugyanis kényelmes lények vagyunk, és ha az elején még hajt is minket a szenvedély, azért igyekszünk hosszútávon is gondolkodni (ez persze nem mindig sikerül). Hiszen látjuk magunk előtt, hogy miután egész nap prezentációkat tartottunk okosan bólogató öltönyösöknek, esetleg félmeztelenül ástuk a ház alapjait 40 fokban, nem biztos, hogy este arra vágyunk, hogy nyakunkba vegyük az országutat. Akkor már inkább egy jéghideg sör a tévé előtt. Vagy olyan csajt kell felhajtani, aki vállalja, hogy ő furikázik hozzánk. Mindenre van megoldás, csak leleményesnek kell lenni.

Elméleti távkapcsolat

A munka nemcsak a röghöz kötöttség miatt jelenthet problémát, de az időbeosztás tekintetében is. Mert lakhatunk akár egy utcában is a mi kis nyuszikánkkal, ha ő éppen akkor toppan be a lakásba, amikor a kenyérkeresetre induló férfiember épp veszi a baseball sapkáját. Erre lehet azt mondani, hogy de legalább az éjszakákat együtt töltjük. De ha a lehetőségek nem adják úgy az „ívet”, hogy közös szerelmi fészekben turbékoljunk? Akkor arra még mindig lehet mondani, hogy ott vannak a hétvégék. Igen, csak ha mindketten kakasszótól az első éjszakai járat indulásáig toljuk a cég szekerét, akkor minden más egyéb programot szombatra és vasárnapra kell begyömöszölni; ezzel pedig tovább csökkenhet a közös nevező megtalálásának esélye. Ha nincs időnk egymásra, valakinél előbb-utóbb zuhanni kezd a kedv, és a kitartás is elpárolog. Az okosok ilyenkor olyan tanácsokat osztogatnak, miszerint „tenni kell érte”. A-ha. De vajon meg akarom-e menteni ezt a kapcsolatot? Egyáltalán, hogyan és mikor, ha állandó időzavarban szenvedek? Lehet, hogy mégsem olyan jó férfiként messziről imádni valakit?