Türelmetlen tavaszi természet

Tudtuk, hogy vége lesz egyszer. Búcsúzni fáj, de ettől a távozástól egyáltalán nem lettünk szomorúak. A tél vette a kalapját, nyakába húzta vastag kabátját, és meggyötört arckifejezéssel megpattant a hátsó ajtón. Helyére pedig valósággal berobbant a tavasz, amikor hitem szerint nem csupán a természet, de maguk az emberek is újraélednek. A mogorva, szürke begubózásban telt hónapok után szinte kedvünk lenne együtt trillázni a madarakkal, és lessük azokat az alkalmakat, hogy mikor lopódzhatnánk ki a zöldbe. Ez a vágy talán még a legelvadultabb informatikust is betalálja. Mivel még a legelvadultabb informatikusnak is lehet nője – Hölgyek, eme példányaink baromi jól keresnek! -, ezért természetes, hogy a természetben nem egyedül akarja majd tanulmányozni a termeszeket. Vagyis: a tavaszi, szabadtéri program is csak párosan jó! Hisszük mi ezt egészen addig, amíg be nem avatjuk szerelmünket is az elképzeléseinkbe. Ekkor ugyanis újra rájövünk, hogy ebben az évszakban nem csak a dekoltázsok kezdenek el mélyülni, hanem a megpróbáltatásaink is.

Hol van már a tavalyi hó!

Nőnk elsőre könnyen őrültnek titulálhat minket, ha előadjuk neki ama vágyunkat, hogy bolond zerge módjára akarunk vele szökellni a legközelebbi parkban. Mert mi lesz a reakció? Nem, nem az, hogy „Drágám, csodálatos lesz, úgy szeretlek!”, hanem a következő: „Te jó ég! És mit vegyek fel?”. A nők terén gyakorlatlan férfi ilyenkor odacipelné kedvesét a ruhásszekrényhez, és megmutatná neki a lehetőségek félhavi fizetésbe kerülő tárházát. Gúnyos kacaj lenne a válasz, és a tavaszba csábított nyuszikánk kijelentené, hogy ezek a göncök tavaly óta már kimentek a divatból. Ahogy ott tépelődne a fogasok előtt, hangulata meredeken zuhanna lefele; majd arról próbálna meggyőzni minket, hogy a réti ugrabugra helyett inkább a legközelebbi plázába ugorjunk be, és frissítsük fel a szezonális ruhatárát. Talán jobb is, ha eleget teszünk az óhajának, hiszen ha inkább mégis kirángatjuk a természet lágy ölébe, csak a búskomor pofijában gyönyörködhetünk, mivel nem érzi jól magát az öltözékében. Ha pedig meglátjuk, hogy milyen leárazások vannak, a vásárlás anyagi forrásaként még a mi ábrázatunk is felragyoghat.

Hapci? Virág!

Amennyiben sikerült pindurunkat a legújabb trend szerint kicsinosítani, és már nem érzi úgy magát, mint egy lejárt szavatosságú gardrób, akkor tehetünk egy újabb kísérletet arra, hogy kicsikénk is meghallja a természet hívó szavát. Azonban még Pasiszemmel sem árt tudni, hogy a hormonok mellett ilyenkor a virágzás is beindul. Márpedig kis hazánkban az allergiások száma vetekszik a valóságshowkra érkezett szavazatok számával, tehát nem árt előzetesen tájékozódni arról, hogy nőnket nem fogja-e el heves tüsszögő roham már attól is, ha a monitorján valamilyen növényt állítunk be háttérképnek. A kinti buli ugyanis nem lesz túl nagy muri, ha drágánk a folyamatos orrfújástól nem hallja a madarak dalát, szeme pedig olyan vörös lesz, mint a fehér bundás húsvéti nyuszié. És visszakanyarodva az előző bekezdéshez: sosem lehet olyan könnyen megfázni, mint tavasszal! Indulás előtt az amúgy is vacogásra hajlamos Hölgyünk biztosan kikéri majd a véleményünket, hogy mennyire öltözzön fel. Jól gondoljuk meg a választ, ugyanis ha túl lengén engedjük útjára („Szívem, csodálatos az idő kint!”), akkor mi tehetünk majd arról, hogy vad szipogások közepette az ’m’ betűket ’b’-kre cseréli fel.

Senior Barnító

Ne vegyünk rá mérget, hogy kültéri programtervezetünk biztosan elnyeri kedvesünk tetszését, ám furfangosabb módon is megpróbálhatjuk a szabad ég alá csábítani őt. Tudom, nincs az a napsugár, ami versenyre kelhetne a szoli barnító erejével, de ha elődadunk egy röpke tanmesét a természetes fénysugár jótékony hatásáról, az egészségről meg a D-vitaminokról, akkor sikerrel járhatunk. Ugyanakkor nem is gondolnánk, hogy ezzel bizony magunkkal szúrunk ki. Ha a nő ugyanis napozni akar, akkor azt csakis önálló programként tudja elképzelni. Nem tollasozás, nem kártyázás, és nem sétálás közben, hanem órákon át tartó, Pasiszemmel baromi unalmasnak talált elfoglaltságként. Nekünk nem marad más, mint leheveredni mellé egy könyvvel – igen Hölgyek, köztünk is találni olvasó egyedeket! -, és koncentrálni a leírt sorokra. Nem lesz egyszerű. Minimum 20 percenként ugyanis megkapjuk majd a kérdést: „Na, lett már egy kis színem?”. Ilyenkor nekünk kell eldöntenünk, hogy az őszinteség vagy a kegyes hazugság-e a kifizetődőbb. Este úgyis felkészülhetünk a vigasztalás sokadik menetére, mikor galambocskánk a tükör előtt szembesül azzal, hogy barnulás helyett csak a szeplői jöttek jobban elő. De mi ott vagyunk ebben a nehéz órában is, és biztosítjuk arról, hogy így is szeretjük.

Hegylakóné

A fentebbi hasábokon úgy csináltam, mintha egyedül a férfi lehetne az, akit megrészegít, ha az első rügyek megjelennek a fákon. Pedig a sportos ladyk is köztünk élnek, és már alig várják, hogy az edzőterem gépeit a természet kihívásaira cseréljék fel. Szóval, amikor a férfi hétvégén épp az igazak álmának megálmodására készül, kedvese már a hajnali órákban tépheti le róla a paplant – és nem a reggeli szex kedvéért. Hanem azért, hogy minél előbb együtt andalogjanak az egyre zöldülő pázsiton. Andalogjanak? Hogyne! Ha mókuskánk gyerekkorának egyik kedvenc programja a túrázás volt, akkor sanszos, hogy velünk akar majd nosztalgiázni. Márpedig nem biztos, hogy Pasifejjel több kilométeres, hegynek felfelé tartó menetelésekről ábrándoztunk előző este. Ezen felül a „bringázzunk egy kicsit!” női ajánlat is csalóka lehet. A spinning nevű csodának hála csajunknak olyan kondija lehet, hogy viháncolva kerüli meg a Balatont, míg mi a nyeregtől feltört, sajgó hátsónkra koncentrálva csak abban reménykedünk, hogy egyszer majd hazaérünk. De nem akarom túldrámázni az egészet, hiszen a közös álláspont azért tavasszal is megtalálható. Bízzunk benne, hogy a jó idő tartósnak bizonyul, és egyik alkalommal ő lesz az, aki hajlandó velem passzolgatni a focilabdát, legközelebb meg én zihálok bőszen a tollasozás közben. És akkor nemcsak a tavasz, de a kapcsolatunk is tartósnak bizonyulhat.