Auguria – Madárjóslás
Az ókori rómaiak egyik nagy kedvence a madárjóslás volt, méghozzá úgy, hogy tanulmányozták a madarak repülését, szokásait és hangjait. Egész pontosan ezt az augurok tették, akiket „madárjósok”-nak vagy „jóspapok”-nak szokás fordítani és akik külön testülettel rendelkeztek hierarchiával. Sokszor az sem volt mindegy, milyen madár volt, ugyanis ha egy háború kimenetelére voltak kíváncsiak, akkor csirkékkel történt a jóslás. A papok szétszórták a gabonát a csirkék előtt, akik ugye lelkesen elkezdetek felcsipegetni és mind ezek összességéből olvasták ki a várható eredményt és még az is kiderült belőle, melyik a legalkalmasabb nap a hadművelet indítására.
Általában úgy történt a madárjóslás, hogy a papok felverték a figyelősátrat, azután feltették az isteneknek szánt konkrét kérdést, hogy milyen ügyben kérik ki véleményüket. Végül csak figyelniük kellett, hogy milyen fajta madarak, mennyi és honnan érkeztek a látótérbe és ebből állapították meg, hogy az istenek támogatják-e azt a bizonyos dolgot, amiről érdeklődtek.
OLVASS TOVÁBB!
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK