.
A félelem a boszorkányoktól és a boszorkányságtól Bermudát sem hagyta ki. Még 1652-ben, a Bermudabeliek azt hallották, ahogy John Middleton azt vallja magáról, hogy boszorkány. A felesége Elizabeth, sem maradhatott ki a jóból, akit szintén boszorkánysággal vádoltak meg és együtt tevékenykedett a férjével. A hölgy hűséges és jó feleség gyanánt azt állította, az 1963-as májusi perben, hogyha a városban boszorkány van, akkor az tutira nem ő, hanem a férje. Annyira hitelesen adta elő a sztorit, hogy a bizottság kezdte bevenni a meséjét. A vádak szerint John megbabonázott egy helybeli férfit, aki a kormányzó otthonában élt. A férfi, John Makeraton, annyira be volt ijedve, hogy bebörtönöztette magát a saját védelmében. Több tanú is John ellen vallott, és mire eljutottak a döntő perig, inkább bűnösnek vallotta magát annak ellenére, hogy a felesége meggondolta magát és visszavonta a vádakat. A bizottság elfogadta és a vízpróbája alá vetették és "pechére" nem süllyedt el, ahogy az ártatlanok szoktak, hanem fennmaradt a víz felszínén és lebegett, mint egy tisztes boszorkány. Ezek után már mindenki a halálát követelte. Előtte még beismert egy pulykalopást is, meg pár házasságtörő ügyet is. Végül azért csak kegyelemért könyörgött, de akkora a nép hajthatatlan volt, és a tárgyalása után pár nappal felakasztották.
OLVASS TOVÁBB!
3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Időhurkokkal és szellemekkel zsúfolt hegyek - 7 misztikus hegy megoldatlan rejtélyekkel megspékelve
Mit szólnál, ha kirándulás közben egy másik dimenzióban vagy a hegy másik végén kötnél ki úgy, hogy nem emlékszel? Vagy ha mondjuk ...
REJTÉLY-MISZTIKA6 misztikus, akikről még a szkeptikusok is azt hiszik, hogy paranormális erővel bírnak
Némelyik misztikus, illetve jógi csodálatos képességének több tanúja is volt, de az is előfordult, hogy beleegyeztek egy tudományos kí...
REJTÉLY-MISZTIKA11 igazán figyelemreméltó indiai babona, amikre talán neked sem árt ügyelned
A misztikus India, egy olyan ország, ahol a hagyományok továbbra is kényelmesen elférnek a globális technológia mellett. Az emberek java r...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK