Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

7 olyan találkozás a tündérekkel, amelyekből az derült ki: nem mindegyik kedves és cuki

Szerző:
Szabó Anna
Talán azt gondolod, hogy mindent tudsz a tündérekről, igaz? A TV-ben látott apró, cuki, kedves és szépséges lények általában a Disney által ihletett kitalációk. A 18., 19. és 20. század elején a tündérek olyanok voltak az emberek számára, mint a Nagyláb. A tündérekkel szembeni modern szkepticizmus ellenére továbbra is furcsa, zavarba ejtő találkozásokról és észlelésekről számolnak be.

Ebből 7 beszámolóból az derül ki, hogy nemcsak kedves és szépséges tündérek létezhetnek:

Szórakoztak vele a tündérek

1928-as Transactions of the Devonshire Association-ben megjelent egy levél, amelyet Mrs. G. Herbert írt két furcsa eseményről, amelyeket tapasztalt. 1897-ben, mikor 7 éves volt, egy délutáni sétán meglátott egy kicsi férfit, - aki körülbelül 45 centiméter magas volt - az angliai Dartmoorban. Ráncos arca volt, hegyes, kissé előre görbülő kalapot viselt és „kis rövid csipkés dolgokat”. Hirtelen eltűnt. Megdöbbenve a fiatal lány hazaszaladt, és elmondta anyjának, amit látott, csak hogy anyja nevetett rajta. Huszonnyolc évvel később, 1925-ben egy akkor 35 éves Mrs. Herbert lovagolt a lápon Dartmoorban egy napsütéses napon. Ismerte ezeket a mocsarakat, mint a tenyerét, és jól bejárt területen volt, mégis megmagyarázhatatlanul eltévedt. Herbert rájött, hogy a pixie-k szórakoznak vele, ezért kifordította a zsebeit, ami megtöri a tündérvarázst. Körülötte megint minden ismertté vált, és biztonságosan haza tudott lovagolni.
 

rejtély misztika tündérek
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL