Tenerife, mint sok más vulkáni sziget, rendkívül gazdag drága és fél drága kövekben, beleértve a híres Tenerife Gyémántokat is, melyek a világon a legértékesebbek, ragyogó sárga színük miatt. Mivel egykor bányászváros volt, rengeteg bányával rendelkezik, melyek a mai napig működnek. Ám sok olyan bánya is van, melyek hatalmas aknafolyosóival már rég elvesztek az idők ködében, az emberi emlékezet mélyén.

A tenerifei legenda

Mesénk egy hegyekkel övezett területen kezdődik Tenerifében, a délkeleti Guimaras községben, ahol a természeti elemek, hasadékok bonyolult hálózatát alakították ki és a vízmosások felfedik a hasznos köveket rejtő rétegeket, ahol több generációnyi bányász és családjaik dolgoztak.

1912-ben két bányász dolgozott az Izańa vízakna folyosóban, egy kiszáradt folyómederben, a Badazoz hasadék belsejében. Semmi szokatlan nem volt azon a bizonyos napon, a nap szépen sütött a bánya tetejére. A bányászok végezték a dolgukat, éppen egy új folyosót alakítottak ki, mely által azt remélték, hogy jó minőségű gyémántot rejtő sziklák újabb rétegeit fedezik fel.

Ám ezen a napon a két bányász élete örökre megváltozott. Egy kis területen egyszerre kezdték el csákányozni a sziklát a hasadék oldalában, mely egyre vékonyabb lett. Miközben azonban bőszen csákányoztak, feltárult a szemük előtt egy ámulatba ejtő jelenet: a szikla egy nagyobb része kb. 3x3 méteres volt és a szemük előtt porlott szét, majd az egész darab merő törmelékké vált. A hasadék érintetlen fala mögött egy ismeretlen járatot fedeztek fel. Nyilvánvaló, hogy ember munkája volt és nem a természeté. A bejárat koromsötétvolt, mely egyértelműen arra utalt, hogy a sziklafolyosó nagyon hosszú lehet.

Olajlámpákkal és csákányokkal felszerelkezve nyugtalanul haladtak tovább. A falak stabilak voltak, és annyira simák, mint az üvegfelület - a finoman kialakított (vagy inkább megmunkált) felületen nem voltak sem repedések, sem rések. Ráadásul még kőrétegek sem voltak rajta, az egész olyan volt, mintha a falak, a mennyezet és a talaj egy réteg betonnal lenne beborítva. A legfurcsább azonban az volt, hogy ez az anyag érdekes módon meleg volt.

A folyosó egy idő után enyhén balra kanyarodott és a két bányász legnagyobb meglepetésére gyenge fény áradt a falból. Ez persze nem volt előttük ismeretlen dolog, hiszen máskor láttak már fluoreszkálást a járatokban. 500 méter után azonban hirtelen megálltak, mert elképesztő esemény tárult a szemük elé: 3 világító lény közeledett feléjük a járatban. Emberszabásúnak tűntek valamennyire, de nem egészen volt emberi a testtartásuk. Úgy tűnt, hogy a lények a talaj felett siklottak, és lent, ahol a lábuknak kellett volna lenni, ott nem volt semmi... 30 cm-re a talajtól lebegtek és még mindig feléjük tartottak. A bányászokon eluralkodott a pánik, eldobták a csákányaikat és amilyen gyorsan csak tudtak, kimenekültek a folyosóról, egy hasadék feltételezett biztonságába. Amikor onnan visszanéztek, a lények már a folyosó bejáratánál voltak.
A két férfi egyenesek a legközelebbi Guardia Civil rendőrőrsre rohant, mely 4 km-rel odébb volt és részletesen elmondták, mit tapasztaltak. Ott megállapították, hogy nem álltak alkohol befolyása alatt, majd a rendőrökkel együtt visszamentek a hasadékhoz. Amikor megérkeztek, alapos kutatás után kiderült, hogy nyoma sincs a világító lényeknek, a sima falaknak és a falakból áradó fluoreszkálásnak. Bár nagyon érdekes, hogy minden bányajárat aprólékosan és szabályosan be lett jegyezve azon a vidéken a Bánya Bizottság által, ez az egy azonban nem szerepelt a feljegyzésekben.

Mi lehet az eset mögött?

A Delphi Jósdára emlékeztet, ahol a jövendőmondó képességeket és látomásokat annak tudták be, hogy a föld alatti ősi vulkanikus kamrákban laktak, ahol ártalmas és pszichotróp gázok gyűltek össze. Vajon ez lehetett az oka a bányászok tapasztalatának is? Soha nem fogjuk megtudni.