A Démon lélegzete - Stephen Wagner története

A ház

Nyár volt, éppen otthon voltam a főiskola nyári szünetében, és a családom nagy házában laktam New Yorkban. Nagy a családunk, 12-en vagyunk testvérek, így szükséges volt a nagy ház. Azt hiszem 1920-ban építették és - a nővérem még mindig ott él – egy csodálatos ház volt, tolóajtókkal, falépcsővel a második emeletig, üvegezett ajtókkal a nappaliban, hatalmas kazánnal az alagsorban, és nagy padlással. Elég nagy hely volt számunkra, vagy legalábbis legtöbbünk számára: a 12 gyerek soha nem ugyanabban az időben élt ott, az idősebbek már kirepültek a fészekből, míg a legkisebbek megszülettek.

Mindannyian szerettük ezt a házat, és közös élményeink - örömteli, szomorú, vidám, hétköznapi és csodálatos – töltötték be a teret. Hozzá kell tennem, hogy nem egy kísérteties hely volt. Mint minden régi háznak, ennek is voltak félelmetes kis sarkai, nyikorgásai és nyögései attól, hogy régi volt már, és szokatlan fantáziákat táplált (még mindig szoktam álmodni egy titkos padlásszobáról, melyről tudom, hogy valójában nem is létezik), de amióta az eszemet tudom, senki sem tapasztalt kísértetjelenséget ott. Legalábbis addig nem, amíg ott felnőttem. Ez valahogy még jobban bonyolította az én tapasztalásomat.

Én akkoriban a korai 20-as éveimben jártam. Körülbelül éjfél volt, vagy akörül járhatott az idő. Fennmaradtam tévét nézni, aztán elmentem lefeküdni a szobámba. A fiatalabb testvéreim, és a szüleim a szobáikban voltak, feltehetően aludtak, míg egy pár idősebb testvérem talán nem is voltak otthon. Így vagy úgy, a ház csendes volt. Egy átlagos méretű szobám volt, pár funkcióval, melyek megkülönböztetik a többi hálószobától: külön fürdőszobája volt, egy ajtaja a második emeleti erkélyhez, és egy létra, melyet ritkán használtunk, mert a korlátja el volt törve és veszélyes volt. Ez az ajtó mindig be volt zárva, de az erkélyt el lehetett érni (ahova mi gyermekkorunkban alkalomszerűen átmásztunk a kis fürdőszobai ablakon keresztül).

A lélegzés elkezdődik

Csendes és meleg éjszaka volt. Előkészültem a lefekvéshez, lekapcsoltam a villanyt, és bebújtam a takaró alá. Fáradt voltam. Pár percig feküdtem, amikor elkezdtem hallani egy lélegzés hangjait. Úgy tűnt, valahonnan a szobából jön. El nem tudtam képzelni, hogy mi lehet az. Nem voltak állataink, kivéve egy macskát talán, aki biztosan nem volt a szobámban. A többi hálószoba jelentős távolságban volt, tehát nem lehetett egy másik családtag légzése. Ezen kívül, ahogyan felálltam, hogy jobban halljam, azt mondhatom, hogy a légzés úgy tűnt, hogy a távoli bal sarokból jön, ahol az erkélyajtó volt és egy régi öntöttvas radiátor. Egy nagyon határozott, emberi lélegzés volt, lassú és megfontolt.

Belégzés ... kilégzés ... belégzés ... kilégzés ....

Ennél a pontnál nem voltam egyáltalán megijedve, de nagyon kíváncsi lettem. Gyakran, ha szokatlan jelenséget tapasztalunk, mint pl. ez, megpróbáljuk racionálisan megmagyarázni. Igen, úgy hangzott, mint a lélegzés, de valami más lehetett. Ez nem lehetett lélegzés. Mitől van? Ennek nincs értelme. Felültem az ágyban, és egy percig hallgattam… és a lélegzés folytatódott, lassan és mélyen. Mi a fene!? Felkeltem az ágyból és felkapcsoltam a lámpát. A lélegzés folytatódott.

A forrás megkeresése

Lassan körbe mentem a szobában, megpróbáltam megkeresni a zaj forrását. Mivel úgy tűnt, hogy az ajtó irányából jön, kíváncsi voltam, hogy van-e valami kint az erkélyen. Kinéztem az ablakon, mely jó rálátást biztosított az ajtó külső részére és az egész erkélyre. Semmi sem volt ott. Visszamentem a hálószobámba. Úgy tűnt, mintha a radiátor felől jönne. Bár azok a régi vasradiátorok inkább kalapáló, kopogó hangot adtak, amikor tél volt, és soha nem csináltak ilyen zajt. Ráadásul nyár volt, így a radiátorok nem működtek. Aztán arra gyanakodtam, hogy talán az egyik idősebb bátyám viccelt meg. Talán Paul elhelyezett egy magnót a radiátor alá, hogy rám ijesszen. Ez nem lett volna szokatlan, de Paul nem volt itt.

Belövés

Ahogy közelebb léptem a radiátorhoz, a lélegzés egyre hangosabb lett. Ott voltam már a hang forrásánál. A radiátor alá néztem. Nincs magnó. A magnó nem is férne el ott, nincs elég hely. De a lélegző hang mégiscsak onnan jön. Lassan és óvatosan felemeltem a radiátor tetejét, hogy mögé lássak. Erre hirtelen abbamaradt a lélegzés. Kétségkívül össze voltam zavarodva. Óvatosan vizsgálódtam a radiátor körül. Nincs elektronika, nincs magnó, és nincsenek drótok. Semmi nincs. Még az ágy alá is benéztem. Semmi sincs, csak por és talán zoknik. Csak képzeltem volna? Még mindig próbálom ezt a furcsa tapasztalatot a logikámmal megmagyarázni, kíváncsi vagyok, hogy lehetséges-e hogy csak képzeltem az egészet. De biztos, hogy nem. A hang olyan határozott volt, és pár percig tartott. Még abban sem vagyok biztos, hogy ez valamiféle szellem, poltergeist, vagy démon lenne. Amilyen furcsán hangzott, túl igazi volt ahhoz.

Vissza az ágyba, és aztán…

Aztán abbamaradt. Nem volt semmi ötletem hogy mitől lehetett. Lekapcsoltam a villanyt, és visszamásztam az ágyba. Ám később ismét elkezdődött a lélegzés! Be kell vallanom, nagyon megijedtem. A szívem elkezdett zakatolni. Nem képzelődtem. Nem álom volt. Nem trükk volt. Valami lélegzett a szobám sarkában! Katolikus családban nőttem fel, így a láthatatlan lénye, mint pl. angyalok és démonok a gondolkodásom részei voltak. Még ha ebben a korban nem is vettem komolyan őket, fiatalabb koromban annál is inkább. És itt volt egy láthatatlan lény lélegzése, pár méterrel odébb. Vajon egy démon lehetett? A megrémült nézőpontomból szemlélve ez több volt, mint szellem. Mint egy kis gyermek, ráhúztam a takarót a fejemre, és suttogva imádkoztam: „Kérlek Istenem, állítsd meg!” És ekkor hirtelen abbamaradt. Soha többé nem hallottam. Nem csak abban a szobában, egyikben sem.

Mi volt ez?

Nem emlékszem, mennyi ideig tartott, hogy el tudjak aludni azon az éjjelen, de ez a jelenség azóta mindig elgondolkodtat. Már nem gondolom, hogy démon lett volna, vagy szellem. Megkérdeztem a nővéremet, aki még mindig itt él, hogy volt-e bármilyen fajta tapasztalata a házban és főleg abban a szobában, de nem volt. A családja soha nem hallott semmit, aminek ilyen hangja lett volna. De akkor mi volt az? Poltergeist jelenség – egy pszichikai kivetülés a tudatalattimból? Egy hang hallucináció a stressz miatt?
Tudom, hogy lesznek olyanok, akik váltig állítják, hogy ez tényleg démon volt. De én nem hiszem el.

Nem hiszek a démonokban, ők egy kitalált ötlet és jelenség, a démoni aktivitáshoz van közük, de úgy gondolom, hogy jobb gondolat, mint a pszichológia, vagy más paranormális misztériumok, mint pl. a médium és ritka esetben a pszichokinézis.

A címben a „Démon” szót használtam, a hatás kedvéért. A démon ötlete számomra kissé butácska. Miért tenne ilyet egy démon – feltehetőleg ez természetfeletti és hatalmas lény –, hogy bejön egy 20 éves tanuló szobájába, elbújik a radiátor mögé, és nehezen lélegzik? Milyen okból? Hogy megijesszen? Aztán utána milyen okból? Hogy valamit megvalósítson? Nem. Azt gyanítom, hogy ha démon lett volna, sötétebb, sokkal mélyebb és sokkal aljasabb tettet követett volna el. Az is elgondolkodtató, hogy a házban nem volt kísértetjárás – bár lehetett talán pár jelenés az évek alatt. Be kell, hogy valljam, lehetséges, hogy a tapasztalatom, pszichológiai természetű. A paranormálisan gondolkodó másik felem még mindig kíváncsi…