Két különleges és nem mindennapi történet kapcsolódik a temetőhöz. Az egyik két fiatal lány sokkoló esetét tárja fel. 1963-ban két 16 éves lány, Barbara Moriarty és Elizabeth Wojdyla hazafele tartottak egy baráti találkozóról. Az út a temetőn keresztül vezetett, ami két részre osztja a temetőt. Mi sem lehetett meglepőbb a két tininek, mikor azt tapasztalták, hogy a sírok és kripták között holtak emelkedtek ki a sírjukból. Mire reakció hiányosan az ijedelem helyett holtcsendben tették meg a maradék utat. Amikor elérték az út végét, megtalálták a hangjukat, és hazaérve beszámoltak az átéltekről. Olyannyira ijesztő élmény volt, hogy Barbara nem is akart róla többet beszélni.

Elizabeth viszont innentől kezdve egyre betegesebb lett. Rémálmaiban valaki megpróbált behatolni a szobájába, és az illetőnek éppolyan halottsápadt arca volt, mint amilyeneket a temetőben látott. A következő személyleírást adta a szörnyetegről Seán Manchester püspöknek, akivel 1969 nyarán találkozott:

„Vadállati arca volt, tüzes szemekkel, éles fogakkal, de mégis emberi arc, ugyanakkor állati vonásokkal. Az arc szürke és beesett."

Következzen a jól ismert fordulat, Elizabethnek gyulladt sebek jelentek meg a nyakán. Gyakran volt véres volt a párnája, és vonzódni kezdett a Highgate-i temetőhöz.

Seán Manchestert, a hivatásos vámpírvadászt nem lehetett megvezetni, osztott és szorzott, majd elvégezte a megfelelő rituálékat. Ezüstből készült keresztmedált aggatott a lány nyakába. Meghintette szenteltvízzel a szobáját, és sóval meg fokhagymával dörzsölte be a falakat. A sebeket is leápolta egy kis szenteltvízzel, mire csodálatos módon eltűntek a nyomok és pár héten belül a lány meggyógyult, hogy aztán rövid időn belül el is pucolt a városból.

Érdemes pár szót ejteni Seán Manchesterről, aki egy hihetetlen figura ebben a történetben. Az Old Catholic Chruch tagja, önjelölt exorcista, vámpírvadász és démonszakértő is. Nem mellesleg, Lord Byron egy balkézről való leszármazottja. Nagyon elkötelezett a „szakmája" iránt, a highgate-i temetős eset után ő lett az ász. Felkapta a média, írt párt könyvet az esetről és azon kívül más, fikció regényeket is írt vámpír témában. Ismétlem, munkáját annyira komolyan vette, hogy majdhogy karóra hányt egy bizonyos Alex Lucard nevű férfit, kinek a legfőbb bűne az, hogy a neve tükörírásban Dracul(a).

Mindenestre az Elizabeth-ügy után mások is sápadt arcú járókelő holtakat és lebegő fehér alakokat kezdtek látni. Egy bizonyos David Farrant nevű férfi is szólóban kezdte nyomni a vadászatot, aki ráadásul okkultista és wicca Főpapnak vallotta magát.
Annyi szent, több sem kellett a mi lelkes elsőszámú vámpírvadászunknak és pont péntek tizenharmadikára szervezte meg a vámpírirtást, amelyhez segítségül hívta a helyieket. A rendőrség vissza kívánta tartani a tömeget, de valahogy csak bejutottak. Manchester egyenesen a kriptához sietett, ahová csak nagy üggyel-bajjal tudott bejutni. Odabent három koporsót talált. Üresen. Ezeket sóval és fokhagymával meghintette, majd odébb állt.

Nemsokra rá augusztus elsején egy elszenesedett, fejnélküli holttestet találtak a temetőben. A rendőrségnek ezen a ponton lett elege, bezárták a temetőt. Ennek ellenére, még sikerült időben elcsípniük Farrantot, amikor egy vámpírfészekre elegendő karóval sétált a temetőben. Letartóztatták, de később elengedték. Egyébként a két vámpírvadász között kemény harcok kezdtek dúlni, ki öli le előbb azt a szerencsétlen vámpírt. Néha már úgy fest, inkább a vámpírvadászoktól kell tartani...

Mindeközben Manchester sem bírt megülni az ülepén. Néhány napra rá, fényes nappal visszatért a tett helyszínére. Most már fel is nyitotta a koporsókat és őt idézve „háromnaposnál nem idősebb holttestet" talált. De hogy a bátorsága vagy a kezdeti lelkesedése ment el, nem tudni, de megint nem csinált semmit, csak pácolt egyet, mint legutóbb. Végül befalaztatta a kriptát. Ennek ellenére három évvel később összefutott a keresztjével, a vámpírral egy észak-londoni pincében, és végre... lehentelte, majd elégette. Akiről nem mellesleg azt állította, egy kora 18. századból származó Román származású nemes volt, aki a koporsójával együtt utazott át Angliába és fekete mágiát használt. Nosza, de ismerős sztori! Bram Stoker, meg van Drakulája?

Ami a másik esetet illeti... A lányok esete után néhány héttel egy jegyespár volt szemtanúja annak, hogy valami ocsmányság lebegett a temető vaskapuja felett és még a vér is majd megfagyott az ereikben. Döbbentek nézték a néhány percig tartó horrorisztikus látomást.

Majd 1971-ben, még néhány hasonló eset után, egy fiatalt lányt megtámadott egy vámpír a temetőben. A vámpír óriási erővel a földre rántotta és csupán egy akkor érkező autó fényszórói mentették meg a kitudja milyen végzettől. A sofőr elvitte a rendőrségre, ahol a lány a követkőképpen jellemezte az elkövetőt: (és más szemtanúk is) szerint egy magas, halott fehér arcú, sötét férfit látott. A rendőrség azonnal kutatást indított a környéken az elkövető után, akit természetesen nem találtak meg.

Egy férfi, aki elmondása szerint, csak azért tért be egyik este a temetőbe, hogy körül nézzen, egy gyorsan elhalványuló fényt vett észre. Nem volt babonás, ezért tovább sétafikált, mikor azt vette észre, hogy valaki van mögötte. Megfordult és egy sötét alak vészjósló aurával hipnotizálta és teljesen megbénította őt. Majd az eltűnt és ő még percekig mozgásképtelen volt.

Még mindig vannak jelenések!

Nem olyan régen egy hölgy, a kocsijából látott egy „hét méter magas, világító szemű, fekete alakot", aki hirtelen eltűnt a temető falánál.
Egy férfi sétáltatta a kutyáját, látta a vámpírt a temetőnél, és frissen kiásott tetemeket talált.

Ilyen és ezekhez hasonlatos események zavarják meg még mindig a londoniak lelkinyugalmát. De vajon csak a helyi sátánista szekta jár oda szórakozni vagy tényleg maradt még egy vagy kettő túlélő vámpír? Egyáltalán Manchaster vámpírja igaz vagy csak kitaláció? Talán csak annyira szerette volna, ha megelevenedik Dracula, hogy talált valakit, akire szószerint rásütötte, hogy Ő az?