Története a következőképpen fest...

Kolkhiszban őrizték az aranygyapjút, amely megvédi a tulajdonosát minden támadástól és legyőzhetetlenné teszi a harcban. Számtalan ember próbálta már megszerezni, de egyiknek sem sikerült. Aztán gondoltak egyet a görögök is és egy hadsereggel indultak el érte az Argón nevű hajón, a hős Iaszón vezetésével.

A király leánya Médeia, aki naná, hogy beleszeretett Iaszónba, inkább elárulta tulajdon apját, csakhogy megkapja a görög szépséget. Elvileg a szerelme sem a véletlen műve, hanem sokkalta inkább Héra és Aphrodité istennő munkásságának köszönhető. Médeia segítségével az argonauták megszerezték az aranygyapjút, majd szépen hazamentek Iolkoszba.

Magáról az aranygyapjú megszerzéséről többféle variáció kering. Az eredetinek tartott sztori szerint Iaszónnak csak egy próbát kellett kiállnia. Meg kellett ölnie a gyapjat őrző sárkányt. Médeia Hekaté templomában, egy varázskenőcsöt adott Iaszónnak, melynek segítségével elaltatta a veszedelmes sárkányt, így a férfi megszerzezte az aranygyapjút és hazaindult, Médeia pedig vele tartott. A mérges apuka, amiért a szeme fénye megszökött, üldözőbe vette a két szerelmes párt. Csakhogy Médeiai ismét remekelt, és áldozatot mutatott be Hekaténak, melynek során a hajóra magával vitt öccsét, Apsytroszt feldarabolta, és darabjait útközben szétszórta. Míg a király összeszedegette, és újból összerakta a testrészeket, Médeiáék kereket oldottak.

Médeia ekkora már Iaszón édes kis felesége volt, és valamiért a fejébe vette, hogy megfiatalítja új otthonában újdonsült apósát. Üsse kő elven neki fogott a nehéz, sötét és bonyolult nekromantikus szertartásnak, amelynek leírása a mai napig elérhető bárki számára. Segítségül hívta hozzá apósa, Peliasz lányait, hogy segítsenek eltenni láb alól édesapjukat, mert varázserejével meg fogja őt fiatalítani. Médeia ezer képessége közül az egyik az volt, hogy el tudta érni, hogy a meggyilkolt és feldarabolt személyek üstben való megfőzése által azok újjászülessenek és megfiatalodjanak. Ezt demonstrálta is a biztonság kedvéért a sógornőinek, feldarabolt és megfőzött egy kost, majd az üstből egy bárány ugrott elő. Így kaptak kedvet és bátorságot, hogy kipróbálják apjukon a varázslatot. Csakhogy beütött a krach, nem sikerült a művelet, nem támadt fel a papa. Peliasz fia kiűzte férjével együtt a városból és Korinthoszba menekültek.

Tudománya korán sem merült ki a nekromanciában, hiszen a mágiának vagy ezerféle válfaját ismerte. Mint minden valamire való boszorkány, hatalommal bírt az időjárás felett. Képes volt földrengést, szökőárt fakasztani, leénekelni a csillagokat az égről és így tovább.

Természetesen nem is érte meg őt feldühíteni, legalábbis annak, akinek kedves volt az élete és ezt az argonauták is jól tudták, akik szabályosan rettegtek tőle. Nem is csoda, mivel hírnevét olyan tettekkel növelte, mint egy király megmérgezése, egy másikat pedig elevenen elégetett valami tűzvarázslattal.

Hogy ezért vagy más okból, de Iaszón később ráunt, biztos tele lett a... az erszénye vele és másik nőt akart feleségül venni. Miután lelécelt és elérkezett a következő a menyegzőjének a napja, a kicsit sem megbántott Médeia az ifjú arát, a palotával és a vendégsereggel együtt elhamvasztotta. Egy másik verzió szerint viszont egy méreggel átitatott díszköntössel ölte meg vetélytársnőjét, Kreuszát. Az esküvőnapján ráadásul még a két saját gyermekét is megölte, hogy ezzel is bántsa a hűtlen Iaszónt.

Megint más mondák szerint, Iasón rajtakapja nejét, amint brutálisnak látszó eljárással halhatatlanná akarja tenni gyermekeit Héra szentélyében, és ezért visszatér Iólkoszba. Máshol az áll, hogy Médeiának és Iaszónnak hét fiú- és hét leánygyermeke volt, akiket a korinthosziak henteltek le, így juttatva a tudomásukra, hogy a legkevésbé nem örülnek az idegen, varázserejű némber érkezésének.

Mindegy, hogy melyik verzió a valós, nincs rosszabb egy megsértett nőnél, hát még egy megsértett boszorkánynál...

Miután kitáncolta magát az ex-férje hamvain, fogott magának egy másikat, méghozzá Athén királyát, Aigeiuszt. Csoda, ha még volt bátorsága valakinek feleségül vennie. Vagy talán csak jobban látta nem elutasítani...

De Athénban sem vetette meg túl sokáig a lábát. Később egy kígyók, avagy sárkányok vontatta fogaton elrepült, mert itt sem bírt magával és már megint rájött a mérgezhetnék, hogy valakit úgy eltenne láb alól. Ezúttal mostohafia, a hős Thészeusz képét nem bírta elviselni.

Végleg ráunt a görögökre, és onnantól kezdve hobbiból vagy szórakozásból, de kígyóbűvölésre tanította az itáliai népeket. Legalábbis egyes legendák szerint. Míg végül nem is értem miként, de mint azt tudjuk, az istenek szeszélyesek és imádnak ironizálni, no meg gúnyolódni, szóval a lényeg, hogy „erényes" és „érdemdús" élete jutalmául az istenek halhatatlansággal ajándékozták meg, és megtették az Elíziumi Mezők királynőjének.

Semmi sem bizonyítja, hogy létezett. De az ellenkezőjét sem sikerült a kutatóknak és a történészeknek cáfolniuk. A mítoszok és legendák alapján egy igazán eleven, élethű nőt ismerhetünk meg a személyében, aki még ma is nagy port kavar és vita tárgyát képezi kétes személye. Minimum léteznie kellett egy asszonynak, aki Médeia személyét ihlette az eposz- és drámaíróknak. Vagy szimplán maga Médeia...