Meteórák

A középkor európai épületei mind olyan legendákat rejtenek, amelyek a több száz év ellenére megőrizték nyomait. Görögország Meteóra-kolostorai Athéntól nem messze a thesszáliai Pindarosz-hegység meredek sziklacsúcsain helyezkednek el. A körülbelül 50 millió évvel ezelőtt kialakult sziklákat egykor víz boríthatta, aminek következtében hatalmas hordalékhegyek keletkeztek.

Meteóra jelentése levegőben lebegő. Az alig megközelíthető, de Istenhez és az égbolthoz a lehető legközelebb magasodó kolostorok a világi csábításoktól mentes életet biztosították az aszkéta szerzetesek számára. Az 1400-as évektől kezdve a keresztény szerzetesek szigorú közösségekben imádkoztak és meditáltak életük végéig. Az önsanyargatás jellemezte életüket, miközben teljes mértékben önellátóak voltak. Nyolc órát imádkoztak naponta, mialatt nem ülhettek le.

A X. század leghíresebb kolostorvidéke az észak-görögországi Áthosz-hegységen terült el. Ebből a közösségből származott Alexandriai Szent Atanáz, aki a Megalo Meteóront, vagyis a Nagy-Kolostort alapította. A legenda szerint Atanáz barát azért építtette meg a terület első kolostorát 1350-ben, mert egy angyal és egy sas felemelte őt oda. Élete során a sivatagi szerzetesektől tanult önfegyelmet és teológiát, ott ismerte meg Remete Szent Antalt, akinek később megírta görög nyelvű életét. Az Ószövetség kommentárírói közé tartozik: a Tisztasági fogadalomról, a Szeretetről és önfegyelemről, az Egészségről és betegségről írt műveiből csak részletek maradtak fent.

A kolostort a szerb király fia, Joaszaph bővítette ki negyven évvel később. A Meteórák 24 bizánci kolostorból álltak, azonban az egészen a XVII. századig gyarapodó Meteóra-közösségek szép lassan feloszlottak, ma már csak 4 látogatható. Kolostoraik a XIX. századig rejtettek voltak. 1920-ig csak olyan falétrákon és kötélhágcsókon lehetett felmenni a kolostorokhoz, amelyeket támadás esetén fel lehetett húzni. Ma már az újonnan épített, hosszú, sziklába vájt lépcsősor és a szakadékokon átívelő hidak vezetik el a látogatót a kolostorokig. Az élelmet viszont máig hálókban szállítják fel annak ellenére, hogy napjainkban már csak múzeum szerepük van.

Hogy elkülönülve lehessen meditálni, imádkozni és étkezni, a kolostorok szűk cellákat, templomot és refektóriumot rejtenek. Az esővizet sziklákba vájt ciszternák fogják fel. A templomokban freskók emlékeztették az aszkétákat a pokol és a mártírok szenvedéseinek jeleneteire: lefejezések, leszúrások, keresztre feszítések, égetések és megkorbácsolások hosszú sora. A kolostorokban csak néhány szerzetes, illetve apáca él elkülönülve.

Fontos tanács azoknak, akik tervezik meglátogatni ezt a gyönyörű helyet, hogy a nők csak fedett vállú, térdet takaró öltözékben mehetnek be, a férfiaknak pedig csak hosszú nadrágban.

Pecserszka Lavra

Ukrajna fővárosában, Kijevben található az a barlangkolostor, amelyet 1051-ben Bölcs Jaroszlav uralkodása idején alapította Tiszteletreméltó Antal barát a köré gyűlt tizenkét szerzetessel egyetemben. Ekkor kezdődtek meg a cellák építése, a távoli barlangok újjáépítése, és ekkor vált a város ortodox keresztény vallási központtá.

1057-ben Antal barát kinevezte Barlaam-ot vezető szerzetessé, aki a kijevi Pecserszka Lavra első elöljárója lett. A kinevezést követve felsétált a szomszédos dombra, ahol egy saját cellát ásott magának. Ez a cella ma a Közeli barlangok közé tartozik. A későbbiekben a Távoli barlangok részlege felett egy új, fából készült kolostor épült fel.
A szerzetesek – akiknek száma megközelítőleg száz lehetett ekkor – alig hagyták el a kolostort, ezért odatemetkeztek. Különös következménye a hideg és nedves klímának, hogy a testek természetes módon mumifikálódtak, amelyek máig megtekinthetők. A kolostor két főbb részből áll, a Felső Lavra és az Alsó Lavra épületeiből. A XI. században, amikor a Nagyboldogasszony-székesegyház építése befejeződött, a kolostor központja átkerült a mai Felső Lavra épületébe.

A „régi” kolostorban nem maradtak szerzetesek, ugyanis ettől fogva az aszkéták és a temetkezés helye lett. Az itteni aszkéták temetkezési szokásai nagyban eltértek a hagyományos keresztény rítustól. A halott test nyílásait anyagokkal varrták be, karjait összekulcsolták a mellkas előtt, ráhelyezték egy táblára, majd egy koporsó nélküli gödörbe helyezték a testet. Három év múltán a sír felnyílt, és megnézték, hogy megromlott-e a test. Ha igen, azt jelentette, hogy a barát istenfélő életet élt, ugyanis a hús és a csont különvált. Ha a sír nem nyílt meg, az annak a jele volt, hogy a szerzetes még mindig imádkozik. Azonban ez a szokás hamar elhalódott, ugyanis túl gyakran találkoztak a romlott test eredményével.

A XV. században a kolostornak nagy szerepe volt a keleti szláv népek spirituális, szociális, kulturális és oktatási megszilárdulásában. A Pecserszka Lavra dicsőítve volt Oroszország, Lengyelország, Örményország, Bizánc, Bulgária és más környező országok által olyannyira, hogy előfordult, hogy egy-egy orosz herceg a Lavra látogatását követve odaköltözött örökre. Néhányukat aszkéta életmódjukért dicsőítettek, Theodor Ostrozhsky herceg pedig szerzetesi fogadalmat tett és minden vagyonát a kolostornak adományozta.

Források:
Burton, Rosemary – Cavendisch, Richard. A világ száz csodája. Toronyi Attila ford., 1991.