A mocsári múmiák keletkezésének ideje mind időben, mind térben kiterjedt, hiszen az I. e. 8000 és az Első Világháború közötti időintervallumra vannak datálva. Ami összeköti ezeket a holttesteket az, hogy mindegyik a tőzegláp által tartósított állapotban van, jóllehet a tartósítás mértéke igen széles skálán mozog a tökéletes múmiától az egyszerű csontvázig.

Ellentétben más ősi emberi maradványokkal, a mocsári holttestek bőre és belső szervei megőrződtek a szokatlan környezet hatására. A testeket erősen savas víz, alacsony hőmérséklet, és oxigénhiány vette körül, amelyek hatására bőrük sárgásbarnává vált. Amíg a bőr teljesen épen maradt, addig a csontok korántsem, ugyanis a tőzegben lévő sav hatására a kálcium-foszfát kioldódott a csontokból.

A legöregebb ismert múmia a Dániában, Koelbjergben talált nő csontváza, amelyet a régészek i. e. 8000 körülire datálnak, míg a legjobb állapotban megmaradt ember Cashelben i. e. 2000 körül, a bronzkorban esett a mocsár áldozatának. A mocsári múmiák döntő többsége a vaskorból származik, helyileg pedig többnyire Észak-Európából, főleg Dániából, Németországból, Hollandiából és az Egyesült Királyságból. Különös módon hasonlítanak ezek a vaskori múmiák, ugyanis mindegyiken az erőszak jelei láthatóak, amiből a vezető archeológusok arra következtetnek, hogy mocsárba kerülésük előtt gyilkosság vagy kivégzés áldozatai lehettek. Az emberáldozatnak ez egy széles körben elterjedt hagyománya lehetett, vagy a bűnözők akkori büntetése. A legfrissebb mocsári holttestek azok a megölt orosz katonák, akik a Második Világháború alatt haltak meg.

A tőzegláp kémiája

A mocsárban – vagyis a tőzegmoha által – történő mumifikálódás egy olyan természetes jelenség, amelyet a tőzeglápok különleges fizikai és biokémiai összetétele okoz. A különböző összetételű lápok más és más módon befolyásolják az emberi test tartósítását. A dagadólápok általában jól megőrzik az emberi test maradványait, míg az átmeneti lápok inkább a csontvázat őrzik meg a lágy szövetekkel ellentétben. A lápok korlátozott fajtái azok, amelyek képesek mumifikálni az emlős élőlényeket. Ezek a lápok inkább hideg éghajlatú tájakon és sós víz közelében fordulnak elő, mint például Dánia vidékén.

Ahogy a régi tőzeget szép lassan felváltja az új, alul a régi anyagok rothadás folytán huminsavat, vagyis mocsári savat eresztenek ki magukból. A mocsári sav PH-ja hasonló az ecethez, amely a gyümölcsöt ugyanúgy képes megsavanyítani, mint a mocsári sav a testet. A tőzegláp ezen felül olyan környezetben jön létre, ahol hiányzik a vízelvezetés, ami miatt az egész folyamat anaerob, vagyis oxigénmentes. Ez az erősen savas és oxigénmentes környezet teljes mértékben meggátolja az aerob élőlények uralkodó felszín alatti bomlását. A kutatók azt is felfedezték, hogy a mumifikáláshoz arra is szükség van, hogy a holttest télen vagy kora tavasszal kerüljön a lápba, amikor a víz hőmérséklete kevesebb, mint 4 Celsius fok. Ez ahhoz kell, hogy a mocsári sav még a test bomlásának kezdete előtt bekerüljön a szövetekbe, ugyanis a bomlást okozó baktérium képtelen a 4 Celsius fok alatti hőmérsékletben gyorsan elszaporodni. Ez az erősen savas környezet képes még a ruhák tökéletes tartósítására is. Modern kísérletezőknek sikerült laboratóriumi környezetben olyan kémiai feltételeket előállítaniuk, amelyben sikeresen demonstrálták a mumifikálódás folyamatát, igaz kevesebb, mint 2500 év alatt. A legtöbb mocsári múmia természetesen nem őrződött meg tökéletesen, ugyanis amint a normális légköri állapotoknak vannak kitéve, azonnal bomlásnak indulnak. Ennek eredményeképp rengeteg példány teljesen elbomlott.

I. e. 3900 körül Dániában bevezették a mezőgazdaságot, ezért a kulturális csere és a farmerek vándorlása miatt ez az időszak jelöli a neolitikum kezdetét ebben a régióban. A dán mocsarakban a korai neolitikum idejéből aránytalanul nagyszámú 16 és 20 év között elhunyt embereket fedeztek fel, amely arra utal, hogy valószínűleg emberáldozatok vagy kivégzett bűnözők lehettek. A mocsári múmiák túlnyomó része a vaskorból származik, amikor is Észak-Európa részein a tőzeglápok sokkal nagyobb területeket foglaltak magukba, mint napjainkban.

Ezek a vaskori múmiák bizonyos hasonlóságot mutatnak mind a gyilkosság, mind a temetés módja között. Ezek az pre-római népek letelepedett közösségekben éltek, falvakat építettek, és hierarchikus társadalmi rendszerben éltek. Földműveléssel, állat- és növénytermesztéssel foglalkoztak, és néhány északi területen halásztak is. A Római Birodalomtól függetlenek voltak, amely Dél-Európát uralta ebben az időben, mégis kereskedelmi viszonyban álltak velük. A láp ezeknek az embereknek valamiféle köztes jelentőséggel rendelkezhetett, ugyanis halottaikat különféle fogadalmi ajándékokkal, bronz nyakláncokkal, gyűrűkkel helyezték el a lápban. Lehetséges, hogy az isteneknek szánták a termékenység és a jó szerencse reményében. Éppen ezért igen sok a spekuláció arról, hogy vajon emberáldozatok voltak-e? Számos holttesten késelés, verés, akasztás, vagy fojtogatás nyomaival láthatók. A testek általában meztelenek, vagy csak néhány ruhadarab, például egy fejkötő van rajta. Úgy hitték, hogy a ruha elbomlik a mocsárban. Sok esetben vesszők és kövek vannak a testen elhelyezve, amelyek kereszt alakzatban hivatottak a holttestet minél mélyebben tartani a mocsárban. Van olyan holttest, amely kínzás nyomait hordja magán, mint például a tollundi dán férfi, akinek a nyakában maradt az akasztáshoz használt kötél. A múmiák egy részén látszik, hogy valószínűleg a felsőbb osztályhoz tartoztak, amit ápolt körmeik és – a hajból kivont fehérjéből következtetve – jól tápláltságuk mutat. Modern technikák kimutatták, hogy a csontvázon talált törésnyomok talán nem is kínzás nyomai, hanem a mocsár súlyának következménye, amint a test egyre mélyebben süllyedt az évszázadok során.

Érdekesség, hogy Észak-Amerikában, Floridában a mocsarasabb területeken szintén találtak mumifikálódott holttesteket, akiket 5000-8000 évvel ezelőtt a korai és a közép archaikus korban temettek a mocsárba az amerikai kontinensen. A tőzegláp állaga Florida környékén sokkal nedvesebb, mint Európában, ami miatt a csontvázak viszonylag épen megmaradtak, ellentétben a bőr és a legtöbb belső szerv maradványaival. Kivételt képez ez alól a Windover régészeti lelőhelyen talált mintegy 100 koponya, amelyben tartósított agyakat találtak.