Milyen érzés lenne, ha hirtelen azt vennéd észre, hogy a saját testedet kívülállóként szemléled, és egy távoli, külső pontról tekintesz le a világra? És mit gondolnál, ha egyszerre két helyen volnál, és két feladatnak tennél eleget? Netán átélted már ezt az élményt?
A testen kívüli élmények nagyon eltérő körülmények között történnek. Jelentős tényezőnek elsősorban a stresszt, vagy a hirtelen fellépő, sokként megélt eseményeket tartják. Sok ember ugyanis azt mesélte, hogy egy balesetet, vagy súlyos betegséget követő műtét során élte át a testből kilépés érzését. Persze előfordult már olyan is, akit normál napi teendői – például vásárlás, főzés – közepette, vagy netán álmában ért ez a hihetetlen élmény.
Milyen érzés lehet?Az élményt átélők elmondása szerint ezt az érzést általában nem lehet megkülönböztetni a normál fizikai állapottól. Mindössze abban tér el, hogy az embernek sokkal jobb a közérzete, mintha „lebegne”.
Asztráltest – asztrális utazásAz „asztrál” kifejezés a fizikai testben lakó másik test megjelölése. Ez az eredeti (hús-vér) változatnak tökéletes mása, csak jóval finomabb az anyaga, olyan, mintha áttetsző lenne, és egyfajta fényt sugároz. Bármikor képes kilépni a fizikai testből, és bármerre képes közlekedni. Bármerre – a szó szoros értelmében. Mert akár kemény, szilárd anyagokon – például sziklafalon – is könnyedén áthatol. Az asztráltest az ún. asztráldimenzióban létezik, ami magában foglalja a mi világunkat, és azt is, ami azon túl van. Állítólag a halált is túléli.
Asztráltest az ókorbanAz ókori indiai írások nyolc siddhi-ről (természet feletti erőről) mesélnek, amelyeket meditáció révén lehet megszerezni. A hatodik siddhi „az égben repül”, valószínűleg ez utalás az asztrális dimenzióra. Néhány kultúrában vallási hiedelem, hogy a sámán képes kilépni a testéből, és a holtak lelkét a törzs ősi földjére kíséri.
Különféle rajzokból az derül ki, hogy az ókori egyiptomiak szerint az asztrális dimenzióba 10 kapun és hét ajtón át lehetséges a belépés. Ők a lelket a gravitációtól abszolút nem függő madár képében ábrázolták, ami az egyén halála után a fizikai test felett lebeg.
Elterjedt hiedelmekAz a nézet, miszerint hiba felébreszteni az alvajárót, arra a hiedelemre vezethető vissza, hogy ha mégis felkeltenénk, akkor a lelke nem tud visszatérni a testébe.
Azon kevesek egyike, akik asztrálisan is tudtak utazni, Páduai Szent Antal volt, akit a római katolikus egyház is elismert. Szent Antal (1195-1231) portugál ferencesrendi szerzetes volt. Ő a szegények védőszentje, hozzá imádkoznak azok, akik elveszítettek valamit hátha segítségével visszakaphatják tulajdonukat. Szent Antalról az a fáma járja, hogy 1126-ban, egy nap, amikor a Limoges-i templomban prédikált, egyszer csak eszébe jutott, hogy ugyanabban az időpontban a város másik végén lévő templomban kellene felolvasást tartania. Szent Antal ilyenkor megállította a szertartást, és csendesen térdepelt néhány percig. Ez alatt a másik templomban tartózkodó szerzetesek látták, hogy hirtelen megjelenik közöttük, megtartja a felolvasást és épp olyan gyorsan, ahogy jött, el is tűnik. Szent Antal tehát visszatért a térdeplő testéhez, és anélkül, hogy magyarázatot adott volna gyülekezetének, folytatta a ceremóniát.
Hiszi, nem hiszi
A jelenség természetesen jelentős fejtörést okoz mind a filozófusoknak, mind a pszichológusoknak. Számos szkeptikus azon az állásponton van, hogy a jelenséget egyszerű hallucinációnak, vagy érzékcsalódásnak kell felfogni, és egyáltalán nem kell foglalkozni vele. Azok az emberek viszont, akik egyszer már átélték ezt az élményt, váltig állítják, hogy az események valósak, és valóban megtörténtek. Ha eszméletlenek is lettek volna az élmény átélésekor, később részletesen el tudták mesélni, hogy mi történt körülöttük. És azok, akik akkor valóban a fizikai teste körül voltak, megerősítették az elmondottakat.
Eloszlatott félelmek
A testből való kilépésről érdekes elméletet dolgozott ki Carl Sagan, igazgató. Szerinte a kvázi-halál élményt mindannyian átéltük már, csak elfelejtettük: „Minden ember átélte már azt az élményt, mintha utazó lenne, aki visszatér a halál földjéről. A repülés, és a sötétségből a fénybe való kijutás érzését, egy olyan élményt, amelyben a ragyogásban és dicsőségben fürdő hőst halványan lehet csak látni. Csak egyetlen olyan közös élmény van, ami megfelel ennek a leírásnak. Éspedig a születés.”
Lehet, hogy halálos veszélyben, vagy hatalmas szellemi stressz alatt képesek vagyunk előhívni a születésnek ezen emlékeit, és újra elhagyni a sötétséget, és a fény és a szabadság felé emelkedni? A választ nem tudhatjuk, hiszen mint ahogy sok másra, erre sincs konkrét bizonyíték. Mindenesetre érdemes néha elgondolkodni rajta…
Szabó Anna
