Daniel McGinnis furcsa fényekre lett figyelmes a szigeten. Kisvártatva két haverjával együtt átcsónakázott az addig nem sokat látogatott földdarabra, ahol a sziget délkeleti csücskében különös dologra figyeltek fel. Egy öreg tölgy tövében a talajt láthatóan nemrégen háborgatták, a fa egyik ágát pedig valaki lefűrészelte, mintha ezzel azt akarta volna megakadályozni, hogy arra csigát szereljenek. Mivel ezek egyértelmű jelei voltak annak, hogy ez a valaki valami értékeset temetett a föld alá, ezért a kis csapat másnap ásókkal felszerelkezve tért vissza a szigetre. Kutatásuk akkor nem járt sikerrel, mindössze egy régimódi tengerészpipát és egy rézpénzt találtak 1713-as évszámmal.
Egyikük, John Smith azonban nem nyughatott, és 1804-ben szponzorokat is talált a további kutatáshoz. Egy 18 méter mélyen felbukkanó újabb födém ismét megdobogtatta az expedíció tagjainak szívét: a fatörzseket olyan kókuszrostokkal erősítették össze, amilyenekbe a tengerjáró hajók értékes rakományát szokták bugyolálni. További megfeszített munka után háromméterenként újabb és újabb, változatlan gondossággal beépített födémekre bukkantak - ám alattuk újra és újra mindig csak földre. Az első igazi „lelet” 30 méter mélyből került elő: egy 60x30 centiméteres palatábla, amelyen a kincskeresők számára rejtélyes üzenetnek tűnt. Ennek a táblának később sajnos nyoma veszett.

A kutatás folytatódik

Az utolsónak hitt födémet áttörték és alatta másfajta fát véltek kitapogatni, így abban a reményben tértek nyugovóra, hogy karnyújtásnyira vannak a remélt kincstől. Másnap azonban elárasztva találták a vermet. A folytatással pedig egészen 1849-ig kellett várni, amikor is a három jó barát közül már csak Anthony Vaughan élt, és ő visszatérhetett az Oak Islandre. A kor modernnek számító eszközeivel sem tudták kiszivattyúzni a vizet, észrevették viszont, hogy az nem csupán sós, de a tenger járása szerint emelkedik és süllyed. A sziget partjánál aztán újabb megdöbbentő felfedezést tettek: a tengerbe emberkéz alkotta, legyezőszerűen szerteágazó csatornarendszer torkollott. Nyilvánvalónak tetszett, hogy az egyik alagút a kincses veremhez vezet.

A titokzatos helyet már csak Money Pit, Pénzgödör néven emlegették, amikor sorozatos kudarcok és két halálos baleset után a 19. század végén újabb rejtélyes eredetű anyagra bukkantak: kezdetleges, de ember által gyártott cementre. A legizgalmasabb lelet mégis egy fúróra tapadt apró pergamengolyócska volt. Óvatosan kisimították, és V betűt véltek rajta felismerni (sajnos a század eleji palatáblához hasonlóan az értékes pergamen is elkallódott).

A kutatók fantáziája meglódult. Volt, aki William Shakespeare eltűnt kéziratait sejtette a föld mélyében. Mi sem logikusabb ennél, elvégre nem lehet véletlen, hogy egyik drámája, A vihar éppen egy szigeten játszódik.

Újabb kísérletező kedvű felfedezők a verembe piros festéket öntöttek. A rejtélyek földje ekkor ugyanis újabb meglepetéssel szolgált: a festék a szigetnek az ellenkező oldalán színezte el a tengert, nem pedig ott, ahol fél évszázada az első csatornákra bukkantak. Ez azonban éppúgy megmagyarázatlan maradt, mint az első világháború után felbukkanó egyik kincskereső, Mel Chappell teóriája, amely szerint az alig 60 hektáros szigeten a csatorna- és barlangrendszert a fejlett civilizációjú inkák építették, akik ily távolra menekítették a spanyol hódítók elől Tumbes város legendás ezüst- és aranykincseit.

Hasonló útvonalat, de más történetet sugallt, hogy 1965-ben egy diákcsoport 16. századi spanyol érmét talált a sziget földjében. Talán egy közép-amerikai expedícióval megbízott spanyol hajóskapitány tett kerülőt errefelé, és mentette királyának kincstára helyett a saját rejtekhelyére a pénzt? Vagy Edwin Hamilton járt közel az igazsághoz, aki azt feltételezte, hogy amikor a britek 1758-ban ostrom alá vették a francia Louisburg kikötőjét - Új-Skócia északi részén, Oak Islandtől kétnapi hajóútra -, a kapituláció előtt három fregatt még átjutott az angol blokádon? Csak nem az erőd vagyonát menekítették egy közeli szigetre?Közben persze elterjedtek a szellemekről, elátkozott helyről és titokzatos éjszakai hangokról szóló mendemondák is.

Megjelenik a modern technika a keresésben

Ez nem riasztotta el Dan Blankenship floridai építési vállalkozót, aki minden addiginál mélyebbre, 60 méterre fúrt le, s ott újabb bizonyítékát találta titokzatos emberi kezek munkájának: a víz alól, egy föld alatti üregből korai, a 17. századi cement maradványait hozták felszínre. 1971-ben tévékamerával vizslatták a 70 méternyi mélységet. A víz alatti elmosódott felvételeken Blankenship levágott emberi kart és több általa kincsesesnek vélt ládát vélt rajtuk felfedezni.

Az újabb vállalkozókat a több halálos baleset és a sok elpazarolt pénz sem riasztja el. Fred Nolan földmérő például annak alapján vélte megtalálni az igazi lelőhelyet, hogy 10 tonnás gránittömbökre bukkant a szigeten, s megállapította, hogy a mérnöki pontossággal elhelyezett jelek keresztet formáznak, a vonalak metszéspontjában pedig hatalmas, Nolan szerint emberkéz alakította homokkő mutat valamit - hogy mit, az csak a talányok számát szaporítja.

Ki, hogyan és miért munkálta meg a víz alatti kőfalat a sziget partjának egy részén? A kanadai Bedford óceánkutató intézet hajói ugyanis ilyen víz alatti képződményt térképeztek föl, méghozzá napjaink megbízható módszereit - műholdas helymeghatározást és digitális mélységmérőt - is alkalmazva. És ha ez valóban emberi alkotás, netán egy ősi kikötő nyoma, miért éppen ott ér véget a fal, ahol Nolan a parton a kincslelőhely felé mutató hatalmas kőnyilat felfedezte?

A kormány idén 2004-ben már három versenytársnak is engedélyezte a kutatást. Az egyik grandiózus terv szerint 30 méter átmérőjű, 60 méter mély krátert ásnak a Pénzgödör körül, falait megfagyasztják, majd acéllal kibélelik, és amikor ebből az óriási gyűrűből az összes földet kiássák, felszínre kerül majd az is, amit keresnek. A bökkenő csak az, hogy a projekthez potom 15 millió dollárt kellene összekalapozni. Mindhárom kérvényező csapat részletes kutatási tervet nyújtott be, ezek „nemesfémek és drágakövek” felszínre hozatalára irányulnak. A részleteket Új-Skócia tartomány bizalmasan kezeli, hiszen ugyancsak érdekelt a sikerben.