Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

A vörös báró egy repülő csészealjat lőtt le a I. világháborúban – 5 rejtélyes találkozás az idegenekkel

Szerző:
Szabó Anna
Az első világháború alatt a katonák és a civilek egy sor paranormális jelenségről számoltak be, amelyeket a történészek és az ufó-szakértők nehezen tudnak megmagyarázni. De ugyanez történt a másodikban is, ahol állítólag maga a híres vörös báró is kilőtt egy ufót.

Mit gondolsz, valódi ufókkal találkoztak a következő 5 esetben?

Egy nő, naponta találkozik idegenekkel

A 29 éves Lily Nova elmondta, hogy unalmából fogott hozzá az asztrofotózáshoz, és 2021 novemberben látta meg az első ufóját.

Nem telik el úgy nap, hogy ne látna lebegő gömböt, csészealjat vagy földönkívüli lényt – és még azt is le tudja írni, hogyan néznek ki.

Lily a Missouri állambeli St Louis-ból azt mondta, hogy az egyik idegen úgy nézett ki, mint egy világoskék bőrű, haj nélküli lány, és hozzátette, hogy a nagyon szép lény bőrhöz simuló szürke öltönyt viselt.

"Azt hiszem, telepátián keresztül képeket küldenek nekem magukról. Ezzel megkönnyítik a bemutatkozásukat, mivel minden ember számára megrázó élmény lenne, ha egy idegen sétálna oda hozzá."

Lily azt hiszi, hogy az idegenek a vizeket tesztelték az első sokkoló találkozása után.

forrás

rejtély misztika ufo idegenek
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL