A szeánsz

A „vérző baba" esetet követően Donna és Angie elhatározta, hogy utánajárnak, kivel is osztják meg lakásukat. E célból egy médiumhoz fordultak, vagyis egy olyan személyhez, aki segít megidézni és kommunikálni azzal az erővel, amely a babát életre keltette. Donna szavaival:

„Szóval Angie és én felvettük a kapcsolatot egy idegen nővel, aki könnyedén kapcsolatba lép a szellemvilággal, vagyis egy médium. Ez körülbelül egy hónappal az után történt, hogy ez az egész dolog elkezdődött volna."

A nő azonnal transzba esett, amint belépett a lakásba, és nem sokára egy kislány – Annabelle Higgins – szívszorító történetét kezdte el mesélni. A kislány testét éppen azon a területen fedezték fel, amelyre a mostani lakópark épült. Donna így ír az esetről:

„Megtudtuk, hogy a hét éves Annabelle Higgins ezen a területen vesztette életét. A kislány szelleme azt is elmondta, hogy nagyon sokat játszott itt még jóval a házak felépülése előtt. Boldog idők voltak számára."

A médium nem tudta sajnos kideríteni a kislány halálának körülményeit, de a története erősen meghatotta a két nagyon is együtt érző ápolónőt. Donna tovább részletezi a médium elbeszélését:

„Mivel ezen a helyen csak olyan felnőttek vannak, akiket a munkájuk teljes mértékben leköt, Annabelle senkivel nem tudott kapcsolódni, kivéve minket. Annabelle úgy érezhette, hogy mi képesek leszünk megérteni őt. Ezért kezdte el mozgatni a rongybabát. Csak is arra vágyott, hogy szeressék, és ezért megkért minket, hadd maradhasson velünk egy babába zárva. Mit tehettünk volna? Igent mondtunk."

Angie így magyarázza döntésük logikáját:

„Teljesen ártalmatlannak tűnt. Ápolóként látunk elég szenvedést nap mint nap, úgyhogy együtt éreztünk vele. Szóval ettől kezdve Annabelle babának hívtuk."

Képtelenség lett volna elképzelni ezt a szörnyű tévedést, ami ezzel a két lánnyal történt, amikor ezt a látszólag ártatlan jelenséget befogadták.

A rémálom elkezdődik

Egy új időszak vette kezdetét az újonnan megkeresztelt Annabelle és szobatársai életében annak ellenére, hogy Lou – a lányok barátja – még mindig azt állította, hogy határozottan valamiféle veszélyt érez a baba közelében. Lou kérte Donnát, hogy szabaduljon meg a babától, de Donna hallani sem akart róla, ugyanis az egyenlő lenne egy gyermekről való lemondással. Azonban attól még, hogy a baba nem lett eltávolítva, egyértelművé vált, hogy nem tetszett neki Lou tanácsa. Lou megértette, hogy valami alapvetően nincs rendben a babával, de egyáltalán nem volt felkészülve arra a pokoli találkozásra, ami otthonában bekövetkezett. Annabelle szelleme hazáig követte Lou-t. Így számolt be vérfagyasztó élményéről:

„Mélyen aludtam, amikor egyszer csak teljes pánikban ébredtem fel. Megint egy visszatérő rossz álmom volt, azonban ekkor valami szokatlant éreztem. Úgy tűnt, hogy ébren vagyok, de egyáltalán nem tudtam mozogni. Körülnéztem a szobában, de nem láttam semmi különöset, amikor történt valami. A lábamnál megláttam Annabelle babát. Lassan elkezdett felfelé kúszni, de amikor a mellkasomon megállt, éreztem, hogy két kéz megfogja a nyakamat két oldalról. Mintha valahogy kapcsolódni próbált volna. Aztán láttam magamat, ahogyan megfojt. Láttam, ahogy a falnak nyomva fojtogat halálra, bármennyire is igyekeztem tenni ellene."

Lou bénultan és levegő után kapkodva szenvedett, majd a fulladáskor elájult. Másnap reggel teljesen biztos volt abban, hogy ez egyáltalán nem álom volt, és elhatározta, hogy mindenképp megszabadul a babától és a szellemtől, ami megszállta azt. Lou tudta, hogy a baba szelleme figyelmeztette, hogy a saját dolgával törődjön, de a lányok iránti aggodalma nem engedte, hogy annyiban hagyja a történteket.

Következő este Lou és Angie otthon voltak, épp egy utazásra készülődtek, amikor 11 körül furcsa csoszogó hangot hallottak Donna szobájából. Angie attól félt, hogy valaki megpróbál éppen betörni hozzájuk, ám Lou attól tartott, hogy ez valami sokkal rosszabbnak a jele. Lou vette a bátorságot, és odakúszott Donna szobájának ajtajához, és várt, amíg a hang enyhült. Ekkor hirtelen belépett a szobába és felkapcsolta a villanyt. A szoba üres volt, egyedül Annabelle baba feküdt a sarokban, mintha hanyagul odadobták volna. Lou a baba felé vette az irányt, de ekkor bizseregni kezdett a tarkója, mintha figyelnék a háta mögül.

„Ahogy a baba közelébe kerültem, az volt a benyomásom, hogy valakki van mögöttem. Azonnal megfordultam, és hát..."

Lou beszámolóját Angie egészítette ki:

„Erről a részről nem fog beszélni. Mikor Lou megfordult, nem volt mögötte senki, viszont hirtelen felkiáltott ekkor, és a mellkasához kapott. Teljesen összegörnyedt, és vágott sebeiből vér folyt, amikor odaértem hozzá. Az egész inge tiszta vér volt. Iszonyatosan meg volt rémülve, és remegett, amikor visszamentünk a nappaliba. Lou felsőtestén határozottan karmolás nyomokat találtunk."

Képek sajnos nem készültek a sebeiről, de Lou és a lányok elmondása szerint a karmolások már alig látszódtak másnap, 48 órával később pedig teljesen eltűntek.

Warrenék segítenek

A rémült hármas ezennel a papsághoz fordult segítségért, de ők egyenesen a leghíresebb démonológus párhoz irányították őket, Ed és Lorraine Warrenhez. Warrenék azonnal kapcsolatba léptek a fiatalokkal, hogy mind a hármójukkal interjút készítsenek. Ed, aki hívő katolikus és paranormális nyomozó meg volt döbbenve, hogy a fiatalok ennyire naivan hittek egy szellem médiumon keresztüli „szavainak". Így összegezte a helyzetet:

„Először is, Annabelle nem létezik. Soha nem is volt. Átvertek titeket. Azonban valóban egy szellemmel van dolgunk. A baba teleportálása, a pergamenre írt üzenetek, a három csepp vér szimbolikus megjelenése, valamint a baba gesztusai mind-mind jelentőségteljes. Állítólag valamilyen intelligens szándék van a szellem tettei mögött, azonban a szellemek és az emberi lelkek egyszerűek, ezért megjelenésük nem jár ilyen intenzitású jelenségekkel. Nincs ennyi energiájuk."

Az interjúk befejezése után, a rongybaba ellenőrzése után, és Lou sebeinek vizsgálatát követően, a szemtanúk megerősítették, hogy sosem láttak szellemet a lakásban. Warren arra a megdöbbentő következtetésre jutott, hogy nem egy szellemmel van dolguk, hanem egy valódi démonnal.
A leghátborzongatóbb az, hogy Warrenék azt feltételezték, hogy a baba eredendően nem tartalmazott gonosz lényt, hanem csak egy csatornaként szolgált a földi és a pokoli dimenzió között. A démoni szellem az ápolónőket együtt érzésüket kihasználva, csak tettette kislány voltát. Ed így írt erről:

„Valami démoni, nem emberi uralkodott el ebben a lakásban. Általánosságban a démoni szellemek nem zavarják az embert, kivéve, ha ő maga hozza be saját életébe. Az első hiba az volt, hogy a baba elismerést kapott. Ez az oka annak, hogy a szellem beköltözött a babába, és így felkeltette magára a figyelmet. Ha már egyszer magára vonja a figyelmedet, kihasznál és félelmet, vagy esetleg sérüléseket okoz. A nem emberi szellemek élvezik, ha fájdalmat okozhatnak. A másik hiba a médium segítségül hívása volt. A démon valahogyan engedélyt kapott arra, hogy az ember életét megzavarja. Sajnos a saját szabad akaratotokból kapott engedély minderre."

Még az is kiderült, hogy a démon igazából csak mozgott a baba körül, így adva olyan hatást neki, mintha élne. Ami pedig Louval történt, valószínűleg előbb-utóbb a lányokkal is megtörtént volna, ugyanis a démonnak pontosan ez volt a célja. Lou volt az egyetlen, aki nem hitt a baba szellemében, ezért a démon először őt akarta eltenni láb alól. Az is lehet, hogy meg is ölte volna őt.

Az ördögűzés

A démonvadász páros úgy döntött, hogy egy „ördögűző áldás" volna a legjobb megoldás arra, hogy a babából kiűzzék a gonoszt. Először is felvették a kapcsolatot egy anglikán egyházi pappal, Cooke atyával, aki először vonakodott a dologtól, de miután Ed elmagyarázta neki, hogy milyen súlyos a helyzet, megenyhült. Ez a fajta ördögűzés azonban más volt, mint a hagyományos katolikus áldás. Ed így írja körül:

„A püspöki áldás egy bőbeszédű, hét oldalas dokumentum, amely egyértelműen pozitív természetű. Ahelyett, hogy a gonosz lényt kizárólag a lakásból űznék ki, a hangsúly inkább azon van, hogy a lakást minél inkább pozitív energiákkal és isteni erővel töltsék meg."

Ellentétben a mozifilmben látható ördögűzéssel, a rítus során nem sok minden történik magával a babával. A szent ceremónia után Cooke atya kiterjesztette az áldást Donnára, Angie-re, Lou-ra, és Warrenékre, majd kijelentette, hogy a démon soha többé nem lesz képes bántani őket... Warrenék viszont nem voltak ennyire biztosak ebben.

Az utóhatás

Cooke atya áldása után Warrenék azt tanácsolták a lányoknak, hogy szabaduljanak meg Annabelle-től, ugyanis nem voltak teljesen meggyőződve a szertartás sikerét illetően. Donna alig várta, hogy megszabaduljon ettől a lidérces babától.
Ed óvatosan felemelte a babát, és odaadta Lorraine-nek. A pap (mivel ő maga sem volt teljesen biztos a rituálé sikerességében) figyelmeztette Edet, hogy ne az autópályán menjen, nehogy a démon megpróbálja irányítani az autót és bajt okozzon. Lorraine beültette a hátsó ülésre a babát és bekötötte, majd Ed beindította a motort, és ezzel megkezdődött valószínűleg az emberi történelem legstresszesebb útja hazafelé. Útközben akárhányszor éles kanyar elé kerültek, a fékek és a szervó kormány egyszerre hibásodtak meg, és így folyamatosan veszélyesen közel kerültek ahhoz, hogy lehajtsanak az útról. Több mint egyszer majdnem ütközés is történt. Ednek végül elege lett, és benyúlt a táskájában lévő szentelt vízért, hogy azzal keresztet rajzoljon a babára. Az út további részén semmi nem történt.
Otthon Ed a babát letette egy székre, és azt állította, hogy több mint egyszer lebegett a baba, majd úgy tűnt, csökken az erő benne. Ez a kis szünet azonban csupán néhány hétig tartott, és Annabelle újra bevetette a régi trükköket. Ed bezárta őt a kinti épületbe, mielőtt elutaztak volna, ám amikor hazaértek, Annabelle Ed íróasztalánál ült, mintha kigúnyolna mindenféle őt megfékezni próbáló igyekezetet. A Warrenék megelégelték a baba természetellenes viselkedését, és egy „nagyágyúhoz" fordultak segítségért: Bradford katolikus paphoz és ördögűzőhöz. A jelentések szerint Bradford atya vakmerően közelített a babához és rákiabált: „Annabelle, te csak egy rongybaba vagy, senkit sem bánthatsz!" Ezután pedig visszadobta a babát a székre, mire Ed teljesen elsápadt és kijelentette: „Ez az egyik olyan dolog, amit jobb, ha nem mond." Lorraine szintén megijedt, és könyörgött a papnak, hogy vezessen óvatosan hazafelé, és hívja fel, amikor visszaért a paplakba. A hívás nem jött túl későn. A pap megrendülten közölte, hogy amikor egy forgalmas kereszteződés felé közeledett, a fékek teljesen feladták a működésüket. Az autót el kellett vontatni, az érintettek pedig épphogy túlélték a balesetet.

Ekkor döntöttek úgy Warrenék, hogy mivel a baba egyszerűen túl veszélyes, egy speciális üveg koporsót építtetnek neki, amelyen felirat jelzi: VIGYÁZAT, HATÁROZOTTAN NE NYISD KI. Így került a baba egy olyan átkozottnak minősített tárgyakat tartalmazó szobába, amelynek ajtaja mindig zárva van. Warrenék tárgyai egy okkult múzeumban kötöttek ki, ahol a nagyközönség is megtekintheti őket. A mostanra bebörtönzött Annabelle, úgy tűnik, nem tud mozogni, de ez nem jelenti azt, hogy gonosz ereje csökkent volna.

Egy fiatal pár Ed vezetésével meglátogatta Annabelle vitrinét, és előtörténetét meghallgatva, a fiatal férfi öntelten és vakmerően dörömbölni kezdett a koporsóján. Ed azonnal kikísérte őket a múzeumból. Később kiderült, hogy a pár motorral indult útnak, viszont útközben a férfi elvesztette a motorkerékpár feletti irányítást, fának hajtott, és azonnal meghalt. A lánynak pedig majdhogynem egy évig kórházban kellett lennie. A szkeptikusokkal ellentétben a Warrenék meg voltak győződve arról, hogy Annabelle haragja sújtott a fiatal párra.

Hogy meddig lesz biztos kezekben Annabelle (vagy az a valami, ami benne lakozik), nem tudni. Csak remélni tudjuk, hogy még várat magára az a nap, amikor is kiszabadul a gyanútlan világra.