Az égbolt titokzatos utazói

A kezdetek kezdete

A modern ufológia kezdetének hivatalos időpontja 1947-re teendő. Amikor Kenneth Arnold átrepült a Washington közelében emelkedő Rainer-hegy fölött, izgatottan számolt be kilenc ezüstös repülő objektum észleléséről, amelyek lefordított, nagy tányérokként tölcsér alakban köröztek előtte. A későbbiekben az ilyen és ehhez hasonló tárgyakat Flying Saucersnek, azaz repülő csészealjnak kezdték nevezni. Így kezdődött tehát a valós vagy hamis észlelések kora, a mindmáig igazolatlan és sok kétséget megfogalmazó riasztások időszaka. Az ufók szép lassan beférkőztek az emberek gondolataiba.

A folyamatos érdeklődés és a rejtély boncolgatása újabb és újabb vitákhoz vezetett. Akadtak olyan személyek, akik azt állították, hogy fizikai kapcsolatba kerültek földönkívüliekkel, sőt olyanok is, akik állítólag még szexuális kapcsolatot is létesítettek velük. Az ufókról szóló dossziékban található legérdekesebb kategóriákban szerepelnek azok az egymástól független jelentések, amelyekben a szemtanúk szerint az ufó leszállt egy tó vagy folyó felszínére, és jelentős mennyiségű vizet szippantott fel. 1947-től tehát az észlelésekről szóló bejelentések száma folyamatosan emelkedett.

Időben és térben távoli esetek

Víz utánpótlás

Néhány évvel ezelőtt egy napilap szerkesztőségébe egy igen érdekes jelentés érkezett. A jelentés szerint egy ufó vizet vett fel. Az észlelés során homályosan látható humanoidokat is megfigyeltek. Az eset a Hokkaido szigetének déli partján fekvő iparvárosban, Tomakomaiban történt, 1973 júliusában. A szemtanú egy 20 éves egyetemi hallgató volt, aki otthon töltötte a szünidőt, és egy fatelepen volt éjjeliőr, alkalmi munkában. Miután kocsijával körbejárta a telepet, leparkolt az előírt őrhelyére, ahonnan beláthatta az egész telepet.

Elmondása szerint csendes éjszaka volt, a csillagok ragyogtak az égen. Hirtelen azonban egy fénycsóva hasított bele az éjszakai égboltba, egy látványos hullócsillag, ami hirtelen megállt, aztán eltűnt, majd ismét megjelent. Amikor a fény ereszkedni kezdett a tenger felé, a fiatal diák megijedt, főleg akkor, amikor a távolabbi cementgyár közelében, és megszakított zöld fénycsóvákat küldött északi irányba. Az objektum tovább ereszkedett, és kb. 20 méterrel a tenger felett megállt, majd egy átlátszó cső nyúlt ki belőle. Amikor a cső belemerült a vízbe, az alsó része felragyogott, és úgy tűnt, hogy a fent lebegő objektum vizet szív magába a csövön keresztül. Egyszer csak befejeződött a vízszívási művelet, az objektum pedig megindult a rettegő diák felél. Közvetlenül a kocsija felett állt meg, talán 50 méterrel. Az autó körül minden olyan világosnak tűnt, mintha nappal lett volna, ezért mindent nagyon jól látott. A gömb alakú objektum kerülete mentén mintha kis ablakokat vélt volna felfedezni. Az egyik ilyen ablakban egy homályos, emberszerű alak látszott, míg ettől jobbra két kisebb alak volt az egyik ablakban. Ekkor három vagy négy újonnan érkezett ragyogó objektumot látott, amelyek minden szempontból hasonlítottak az elsőre.

Hirtelen azonban az egész jelenségnek vége lett, a fénylő tárgyak eltűntek. A szemtanú egész testében remegett, majd lassan rájött, hogy a rádióból érthetetlen hangok törnek elő, ő maga pedig erős fejfájással küszködött.

Vízminta

Egy másik „vizes” eset történt 1952. július 25-én, hajnali háromkor. Egy halász a Serchio folyó partján, meglepődve, hogy egy szokatlan fényt lát az alant fekvő folyónál, felmászott a magas töltésre. Amikor lenézett, egy hatalmas kör alakú objektumot látott, amelynek tetején egy átlátszó kupola volt. A tárgy alján lévő toronyból kiálló három láb tartotta a tárgyat a víz fölé. Még egy létrát is lehetett látni, és egy hosszú csövet, melyen keresztül mintha vizet szívott volna fel. Egyszer csak kinyílt egy ajtó, és a halász egy emberhez hasonló alakot vélt felfedezni a nyílásban. Az alak a halászra mutatott, aki lemászott a töltésen. Egy zöld fénysugár húzott el a feje felett, mire ő lebukott. Néhány pillanat múlva felnézett, és látta, hogy a jármű felemelkedett a töltés felé, majd nagy sebességgel elhúzott.

A halászt csúnyán megviselte az eset, de még jobban megijesztette az, ami néhány héttel később történt. Talán nevetségesnek tűnhet, de egyszer csak egy idegen kereste fel, aki megkínálta őt egy „rossz” cigarettával. A halász nagyon megijedt, és azt gondolta, hogy valószínűleg bántani akarják, mert látta azt a múltkori dolgot a folyónál. Nem sokkal ezután bekövetkezett halálának körülményei mintha megerősítették volna gyanúját. Egyik nap hazafelé tartott biciklijén, amikor elütötte egy autó. A sofőrt és az autót soha nem találták meg.

Egy igazán ijesztő eset

Egyéb idegenek nem mutattak túlzott érdeklődést a víz iránt, de cselekedeteik mögött meghúzódó indítékok éppen ilyen rejtélyesek lehetnek. Az egyik különösen ijesztő eset 1978. október 3-án, este kilenc óra táján történt, amikor egy férfi, kétéves lánya társaságában egy hegyre autózott fel, Sayama City közelében. A férfi egy falatozó tulajdonosa, aki buzgó rádióamatőr is volt egyben. Azért utazott ezen a tájékon, hogy nem korlátozott rádióadást és –vételt tudjon létesíteni fivérével, aki tőle nagyon messze élt. Egyszer csak az autó utasterében hirtelen nagy világosság támadt. A fény érdekes módon azonban csak az utastérre korlátozódott, semmi sem szivárgott ki a kocsi ablakán. A következő pillanatban a férfi észrevette, hogy az idáig nyugodtan ült kislánya a hátsó ülésen fekszik, és erősen habzik a szája. Ugyanabban a pillanatban észrevett egy kör alakú, narancsszínű fényt, ami áthatolt a szélvédőn keresztül a hasához. Látta, hogy a fény az ég egy pontjából ered, és határozottan érezte, hogy valami fémes tárgy nyomódik a jobb halántékához.

A kocsi mellett egy földönkívüli, humanoid lényt vett észre, akinek a szájából egy csőszerű valami nyúlt ki, és ez volt az, ami a halántékához nyomódott. Vajon a lény így olvasott a férfi agyhullámaiban, vagy pedig valamiféle elektromos energiát szerzett ezáltal. A szemtanú elmondása szerint a humanoidnak kerek arca, két hegyes füle, két apró, mozdulatlan, kékesen ragyogó szeme volt, de nem volt nyaka, és egy háromszög alakú bemélyedés volt a homlokán. Szája a csövet tartotta, orrot nem lehetett látni. Amikor megpróbálta beindítani az autót, hogy azonnal elmeneküljön, a motor nem indult, és a lámpák sem működtek. Egyszer csak a lény elhomályosodott, majd eltűnt, és vele együtt a narancsszínű fény is. Az utastér világítása normális lett, a berendezések újra működni kezdtek, a motor azonnal beindult, a kislány pedig azonnal vizet kért az apjától.

Közvetítők

George Adamsky

Az évtizedek során az ufókutatás világa számos hiteles és kevésbé megbízható szereplővel gazdagodott. Feltűntek az ún. „közvetítők”, akik azt állítják magukról, hogy fizikai, telepatikus vagy médiumi kapcsolatban állnak más bolygókról érkezett lényekkel. A leghíresebbek az amerikai George Adamsky és a mexikói Carlos Diaz.

Adamsky azt állította, hogy járt a földönkívüliek úrhajóin, és olyan, a Vénuszról, a Marsról és a Szaturnuszról származó idegenekkel ismerkedett meg, akiknek intelligenciája meghaladja a miénket, telepatikus képességekkel rendelkeznek és kiválóan ismerik az angol nyelvet. Egy könyvében elmeséli, hogyan vitték két nagy, hengeres alakú űranyahajó fedélzetére, melyek a Föld körül keringtek. Itt szerzett tudomást arról, hogy az emberek az idegenek leszármazottai. A találkozások során folyamatosan az egyetemes béke és jóság elérésére buzdították. A kérdés ilyenfajta megközelítése merőben eltér azokétól, akik azzal vádolták az idegeneket, hogy elrabolták őket, és sebészeti beavatkozásokat vagy más egyéb borzalmakat kellett elszenvedniük az űrhajókon.

Lehet, hogy nem vagyunk egyedül?

A mexikói profi fotós Carlos Diaz több mint húsz éve állítja, hogy összeköttetésben álla földönkívüliekkel. Diaz fényképeit már több alkalommal elemezték tudósok és szakértők – anélkül, hogy hamisításra utaló nyomokat találtak volna rajtuk.

 

Carl Jung

A tudatalatti műve?

Carl Jung pszichológus felvetése szerint lehetséges, hogy a dolog lényege valójában az ember tudatalattijának legmélyén rejtőzik. A pszichológust mindig lenyűgözték az azonosítatlan repülő tárgyak. Úgy tekintett rájuk, mint legfontosabb pszichológiai tanainak tökéletes mintáira.

Jung munkája nagy részét az őstípusoknak szentelte, amelyek olyan óriási jelentőségű szimbólumok, motívumok vagy ábrák, amelyek látszólag mindenki számára nagyjából ugyanazt jelentik. Szerinte ezek a szimbólumok felelősek azért, hogy a tudatalatti mélységekből önkéntelenül felbukkanva, bármely emberi lényben megmutatkozva, erős érzelmi és képzeletbeli reakciót váltanak ki.

Angyali látomások

Jung úgy gondolta, hogy az egyik ilyen őstípusú képzet a korong volt, amelynek modern változata az ufó. Először is feltette a kérdést: vajon amit, az égen látunk, az tényleg ott van? Bizonyos, hogy az emberek meg vannak győződve róla, hogy ufót látnak, éppen úgy, ahogyan más, „nem kóros” esetekben hisznek, mint például a monsi angyalok jelenéseiben. Számos katona számolt be arról, hogy saját szemével látta a jelenéseket, az 1914-es monsi brit visszavonulás elkeseredett küzdelmeiben. Ez a megfigyelés, amennyiben képzeletbeli volt, szemléletes párhuzamot mutat az ufójelenésekkel, hiszen az angyali harcosok eléggé valószerűen jelentek meg a katonák képzeletében, a háború borzalmai által kiváltott rendkívül fokozott lelkiállapot eredményeként.

Ufók és mandalák

Emberi csoportok tehát, hasonló lelkiállapot szorításában – Jung elmélete szerint – hajlamosak a kollektív látomásra. Az elmélet szerint a modern ember úgy tűnik, különféle módon bár, de „egy lélek után kutat”. Ez a kutatás minden velejáró feszültséggel, borzalommal és elkeseredéssel, rendszeresen kollektív énkivetítéshez vezet, amelyek látomásokba, rémhírekbe, tömeghisztériába vagy földönkívüli hiedelmekbe torkollanak. Jung állítása szerint az ufók szintén ilyen mitikus projekciók. Valójában nem lehet kizárni, hogy az emberiség kollektív pszichéjében lejátszódó valamilyen közeli és alapos felfordulás előhírnökei. Érdekes módon, a történelem során néhány átalakulás, rendszerint a legdominánsabb őstípusok fokozottabb előtérbe kerülésével járt. Jung szerint a repülő korongok vagy csészealjak talán a leghatalmasabb őstípus modern változatai, amelyet mandalának nevezett el.

A mandala mindenütt megtalálható. Lényegében egy egyszerű kör, bár számos változata van, és fontos kiegészítéseket kaphat, mint például egy központi motívum, negyedelés vagy további koncentrikus körök, stb.

Jung semmilyen értelemben nem tekintette magát prófétának. Kifejezetten pszichológusnak, tudományos kutatónak tartotta magát. A történelem mégis tele van olyan esetekkel, amikor egy tudós, tárgyilagos kutatás és megfigyelés eredményeként, próféta módjára meglelte az igazságot. Lehetséges, hogy egy nap Jungnak a repülő csészealjakról alkotott nézetei is erre a sorsra jutnak.