Az ókor egyik legnagyobb rejtélye - Mi történt Julius Caesar gyilkosaival?

A római nép rögtön a temetési szertartások után elindult megkeresni a gyilkosokat. Először megtámadták az összeesküvés vezetőinek – Brutusnak és Cassiusnak – házait. A támadás nem volt sikeres, de útközben sikerült találni egy újabb áldozatot. Elég véletlenszerűen. 

Egy bizonyos Helvius Cinna valóban rossz helyen volt a legrosszabb időben. Cornelius Cinna konzuljának nézték, aki nemsokkal korábban hevesen lépett fel Julius Cézárral szemben. Nem volt ideje megmagyarázni, hogy Helviusnak hívják, és nem Corneliusnak. „Cinnát széttépték egy pillanat alatt, fejét lándzsára szúrták és körbe vitték a városon.”

Cézár gyilkosainak leszámolásával profiknak kellett foglalkozniuk. Krisztus előtt 44-ban, egy évvel a gyilkosság után, elfogadták a Lex Pedia-t. E törvény értelmében minden összeesküvőt számkivetetté ítéltek. A fő bosszúállók szerepét Octavianus Augustus, Cézár örökbefogadott fia, és Marcus Antonius, megbízott vezér és egyben a meggyilkolt távoli rokona vették magukra. Korábban konfliktusban álltak egymással, de úgy döntöttek, egyesítik erejüket. 

Természetesen más volt a megfelelő határozat végrehajtása a római Szenátusban, és más megvalósítani a valós életben. A Cézár elleni összeesküvésben körülbelül 60 szenátor (de lehet akár 80, ha más forrásoknak hiszünk) vett részt, ha figyelmen kívül hagyjuk a római elit képviselőit, Julius halála pedig a polgárháború kezdetévé vált. A Lex Pedia volt a jogi fegyver Octavianus és Antonius kezében, de hogy véghez vigyék céljaikat és elhatározásaikat, tényleges fegyverhez kellett nyúlniuk a szó szoros értelmében.

kép: pinterest.com

Trebonius fejét veszti

Még a Lex Pedia megjelenése előtt, Krisztus előtt 43 januárjában, életét vesztette az első összeesküvő - Gaius Trebonius. Sok éven át Caesar parancsnoksága alatt szolgált, később neki köszönhetően elérte a konzuli méltóságot, majd Ázsia konzulja lett, vagyis a mai Nyugat-Törökország kormányzója. Mielőtt elindult volna a provinciába, részt vett jótevője gyilkosságában. Amikor a többi összeesküvő Cézárt gyilkolta, Trebonius megállította Marcus Antoniust egy beszélgetésre, aki Juliushoz tartott. Ha gyorsabban érkezik, talán megállíthatták volna a gyilkosokat... 

Ezt követően Trebonius elutazott Ázsiába és elzárkózott Szmirnában (ma Izmír). Egy bizonyos éjjelen az őrizetlen városba betörtek Dolabella konzul csapatai, egy embere, aki úgy váltogatta, hogy melyik oldalon áll, mint a kesztyűit, és ezúttal Marcus Antonius pártján állt. 

Treboniusnak nem volt ideje elmenekülni; elfogták a saját ágyában. Nem állt ellen, azt mondta, hogy önként áll Dolabella elé. De menj - szólt az egyik százados -, csak a fejedet hagyd itt, mert nekünk az lett kiadva parancsba, hogy ne téged vigyünk elé, hanem a fejedet. És lefejezte.

Másnap a katonák meggyalázták Trebonius testét, a fejét meg mint egy labdát úgy dobálták egymásnak nevetgélve a város kövekkel lerakott utcáin, amíg el nem torzították és össze nem törték. 

Gaius Trebonius (kép: pinterestest.com)

A római, aki gallnak adta ki magát

Nyolc hónappal később, Kr.e. 43 szeptemberében meghalt a következő gyilkos – Decimus Junius Brutus, Marcus kevésbé ismert rokona, egyike az összeesküvés vezetőinek. A hálátlanság skáláján határozottan felülmúlta Treboniust. Cézár neki adta Gallia alpok előtti területeinek kormányzását, a végrendeletében pedig figyelembe vette „tartalék” örökösei között. 

Decimus egy ideig Galliában védekezett, de végül elhagyták katonái és alig 10 társával várta végzetét. Ismerte a helyiek nyelvét, így gall viseletbe öltözött és őket utánozva azt gondolta, hogy valahogy kiszabadul Marcus Antonius egységei közül. Részben sikerült a terve, mert nem került a rómaiak kezei közé, de egy bizonyos Kamilus nevű galíciai törzs vezér kezei közé igen, akivel rég óta ismerték egymást. 

Kamilus kedvesen fogadta Decimust, de titokban jelezte Antoniusnak, milyen vendége van. A válasz egyértelmű volt: „Küldd el nekem a fejét”. Hamarosan Decimus feje Marcus Antonius kezei között találta magát. Többé-kevésbé ugyanebben az időben vesztette életét Cézár másik gyilkosa. Minucius Basilus szenátort „meggyilkolták a rabszolgái, amikor néhányukat kasztrálásra ítélte”. 

Decimus Junius Brutus (kép: pinterest.com)

Főfogás

Hogyha a bosszú ízlelgetését az evéshez hasonlítjuk, akkor Trebonius, Decimus és Basilus előételek voltak, a főfogas pedig Gaius Cassius és Marius Junius Brutus, az összeesküvés vezérei. Mindketten 42 őszén haltak meg a Philippi csatákban. Az első csatában Antonius és Cassius ütköztek meg, a másodikban Octavianus és Brutus.
Philippi felé tartva Cassius beszédet mondott, melyet mintha egy epikus történelmi filmből vettek volna ki.

„Hogyha valamelyikkőtök valaha volt Cézár katonája, ne legyenek emiatt gátlásai. Mert hiszen nem őt szolgáltuk akkor, hanem a hazát, a javak pedig nem Cézártól származtak, hanem a vagyonból, ugyanígy nem vagytok most sem Cassius vagy Brutus hada, hanem inkább Róma nemzetéé, és mi, római vezérek, vagyunk a ti társfegyvereitek” – hergelte harcra légióját. 

Cassius haláláról ellentétes beszámolók keringtek. Az egyik azt mondja, hogy a sátrai felé tartó Brutus lovasait ellenségnek hitte. A tévedés tragikus következményekkel járt. Nem akarva Octavianus és Antonius kezei közé kerülni, megölette magát egy rabszolgájával.
Brutus az elvesztett csata után rájött, hogy emberei nem akarnak tovább harcolni. Ebben a szituációban megkérte barátját, bizonyos Stratont, hogy ölje meg. Amikor azt mondta, hogy még gondolja át, Brutus odahívta az egyik rabszolgát. Amikor Straton ellenkezett: Nem kell rabszolga, utolsó kívánságaid teljesítéséhez nem hiányozhat barátod szolgálata, hogyha már ilyen elhatározásra jutottál. És oldalba szúrta kardjával Brutust. 

Marcus Junius Brutus és Gaius Cassius Longinus (kép: pintrest.com)

Emlékmű Ponciusnak

Cézár gyilkosainak többsége meg lett bűntetve a Lex Pedia által. Köztük találta magát Servius Sulpicius Galba. A sors iróniája az a tény, hogy az ükunokája, nevének viselője, aki annyira gyűlölte az egyhatalmúságot és védte a Köztársaságot, 68 évesen császár lett. 

Különösen alakult Poncius Akvila sorsa, aki feltehetően a leghíresebb Poncius rokona – Pilátusé. A nép tribunusa volt, és mint egyetlen ebből a tisztviselői körből, nem állt fel, amikor Cézár diadalmasan betért Rómába. Julius megsértődött és elég sokszor tett ígéretet ironikus megjegyzéssel „ha elnyerem Poncius Akvila engedélyét”. 

Akvila ebben a nagy káoszban, mely eluralkodott a római köztársaságban Cézár halála után, életét vesztette Mutina alatt Kr. e. 43-ban, Marcus Antonius ellen harcolva Octavianus alatt… Csak ez után a csata után ütköztek egymásba Antonius és Octavianus politikai útjai. Poncius Akvila családjának szerencséje volt, hogy épp ekkor esett el, és nem egy másik ütközetben. Elnyomás és vagyonelkobzás helyett posztumális dicsőség és pénzügyi nyereség várta. Octavianus elrendelte, hogy állítsanak Ponciusnak emlékművet, az örököseinek pedig adják vissza a pénzt, melyet az elhunyt az Antonius elleni küzdelembe fektetett. 

Pármai Cassius hal meg utoljára

Egyik gyilkosa sem élte túl Cézárt három évnél többel, és nem halt meg természetes halállal – írta Suetonius, római történész. – Mindenki, a törvény ítélete által, elvesztette életét különböző körülmények között: egy részük hajótörés során, egy részük fegyveres harcban, egyesek saját magukkal végeztek ugyanazzal a tőrrel, amivel Cézárt ölték meg.

Az információk pontatlanok, mert az egyik gyilkos túlélte. Pármai Cassiusnak nevezték és volt egy egészen nemrossz flottája. A Philippi csaták után szövetséget között Sextus Pompeiusszal, a szicíliai kalóz állam uralkodójával. Néhány évvel később Octavianus és Augustus seregei szétverték Pompeiust, így pármai Cassiusnak új szövetségest kellett találnia. 

Ebben az időben a római politikai színtéren csak két nagy vezért maradt, Octavianus és Marcus Antonius. A nemrégi szövetségesek útjai szétváltak. Pármai Cassiusnak nem volt nagy manőverezési lehetősége: annak idején az ő tollából származott egy levél, melyben Octavianust alacsony származási státusszal vádolta.
Így hát pármai Cassius Marcus Antoniusszal szövetkezett. Actiumi veresége után Kr.e. 31-ben Athénban húzta meg magát, ahol Octavianus embereinek kezei között kivégzésre került.