Az örök zsidó alakja először Roger of Wendover, egy 13. századi angol szerzetes munkáiban tűnik fel. Roger munkáit azonban egyik rendtársa, Matthaus Parisiensis egy az egyben bemásolta saját krónikájába, így találkozhatunk először a bolygó zsidó történetével. Matthaus (vagyis Roger), arról ír, hogy egy örmény érsek érkezett Angliába, aki azt állítja egy bizonyos József nevű emberről, hogy Krisztus kora óta él! Az érsek kísérője, elmeséli, hogy József eredeti neve Kartaphilus.

Kartaphilus nem volt más, mint Pontius Pilatus ajtónállója

Mikor Jézust halálraítélték, Kartaphilus gúnyosan ütött Jézus vállára, miközben azt mondta neki: „Menj Jézus, menj, siess már, mit késel?" A legenda szerint Jézus ezt válaszolta: „Én megyek, te azonban várj, míg ismét visszatérek.” És bizony, Kartaphilus még ma is várja Krisztus eljövetelét. A legenda szerint, mikor Kartaphilus megéri a 100. életévét, elájul, és mikor ismét magához tér, 30 éves lesz újra, hiszen 30 éves volt akkor is, amikor Krisztus kereszthalált szenvedett.

Az örmény érsek szerint Kartaphilus azóta megváltozott, hiszen megkeresztelkedett, felvette a József nevet, egyszerű életet él, semmi féle ajándékot nem fogad el; egyszóval szentéletű emberré vált. A bökkenő csak az, hogy a középkor nem ismerte Kartaphilus nevét. Éppen ezért rengetegen Arimathiai Józseffel azonosítják, aki Krisztus kedves tanítványa volt, olyannyira, hogy a Megváltó testét saját kertjében temette el. Ne feledjük azonban, hogy ez az a József, aki a legenda szerint felfogta a keresztre feszített Krisztus vérét egy kehelybe, mely kehely nem más, mint a Szent Grál. Minden érdekessége ellenére a 13. században a legenda feledésbe merült, ám itt még koránt sincs vége a történetnek.

Kartaphilusból Ahasverus

A 16. században ismét találkozunk Kartaphilussal, csakhogy idő közben Ahasverus lett belőle, és legfőképp ezen a néven hódította meg a világot. Ezt azonban szó szerint kell értenünk, ugyanis valóban rengeteg beszámoló van arról, hogy merre látták bolyongani. Első felbukkanása 1505-ben történt Csehországban, majd 1547-ben Hamburgba látogatott, ahol állítólag püspökökkel sőt; egyetemi rektorokkal is tanácskozott mindarról, amit eddig látott a világban. Erről Dudulaeus Chrysostóm számol be, aki maga is mástól, egy Paul von Eitzen nevű püspöktől hallotta.

Paul von Eitzen - elmondása alapján-, egy vasárnapi prédikáció alatt látta meg először a bolygó zsidót. Nagy, tagbaszakadt, hosszú hajú, toprongyos embernek írja le, aki áhítattal hallgatta beszédét. Természetesen rögtön magára vonta a püspök figyelmét, és végül maga kereste fel a rejtélyes idegent, aki elmesélte élete történetét. Eitzen beszámolójában csak annyi a változtatás, hogy Krisztus a Golgotára menet átkozta meg Ahasverus-t, a zsidó vargát, mivel az rászólt, hogy menjen végre oda, ahová való.

Ahasverus ezután úgy érezte, hogy el kell hagynia Jeruzsálemet, és azóta is nyughatatlanul vándorol a világban, míg meg nem tudja, hogy mi Isten szándéka nyomorúságos életével. 1575-ben Madridban látták, majd 1604-ben már Naumburgból jött a híradás, hogy egy magát Ahasverusnak valló idegent busásan megjutalmaztak a kereskedők. A 17. és 18. századra állítólag már Angliába is eljutott, ahol a jeruzsálemi tanács tisztjének adta ki magát. Számtalan egyéb évszámmal és hellyel lehetne még szolgálni, de mindez teljesen fölösleges, hiszen most már világosan láthatjuk, hogy a bolygó zsidó története az újkor talán leghíresebb legendájává nőtte ki magát. Habár a Bibliában nincs rá egyértelmű utalás, attól függetlenül Máté evangéliumának 16. fejezetében valóban megjelenik az a gondolat, mi szerint lesznek emberek, „akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országával.” A keleti hagyományokban is élnek történetek egy emberről, aki Zerib névre hallgat. Zerib, Illés próféta fiának vallja magát, aki szintén addig él, amíg Jézus el nem jön ismét a földre.

Ahasverus életútja olyannyira népszerű lett, hogy még Goethe is fel akarta dolgozni, ráadásul egy igen terjedelmes eposz keretein belül. Shelley egyenesen az ateizmust megszemélyesítő karaktert faragott belőle, míg Arany János saját hitevesztettségét ábrázolta vele. Eugène Sue pedig megteremtette a bolygó zsidónő alakját is, mely igazából egy reflektálás volt a 19. században felmerülő „nőkérdésre”.

Voltak, akik megszállottan hitték, hogy Ahasverus létezik, és itt jár köztünk, míg el nem jön a végítélet napja. Mások inkább Kartaphilus sajátos alakján keresztül próbálták szemlélni az emberiség történeti fejlődését. Egy biztos; szinte minden Ahasverusról szóló feldolgozás ugyanúgy végződik: végül Isten megváltja szenvedéseitől. Azt azonban, hogy ez mikor következik be, azt senki sem tudja.

Felhasznált irodalom: Heinrich Gusztáv: A bolygó zsidó mondája