Bizonyíték a reinkarnációra?

Egyszer egy Emile Franckel nevű amerikai mindenáron fel akarta hívni a közvélemény figyelmét arra, hogy az alanyok hipnózis alatt el tudják mesélni korábbi életeiket. Szkeptikus volt: úgy vélte, hogy az előző életekből vett emlékek a tudat alatti memória mélységéből, vagy a hipnoterapeuta „súgása” révén bukkannak felszínre. Azonban a némelyik alanyból „kihúzott” emlékek nem feleltek meg ennek az állításnak. Mivel a hipnoterapeuta nem ismerte az alanyokat, így nem is tudta volna befolyásolni őket. A véletlenek sorozata azonban már több mint pusztán egybeesés.

Mégis, Franckelnek igaza volt, hogy szkeptikus maradt. Bár az eredmények némelyike csodaszámba ment, a hipnózis azonban egy olyan mentális állapot, amit számos ember gyakorolhat, ha a körülmények megfelelőek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hipnózist manapság már teljesen érti az orvostársadalom.
Úgy tűnik, hogy a hipnózis alatt felszínre törnek az életünk során felhalmozott tapasztalások rétegei. Olyan tapasztalások ezek, amelyek korábbi léteink emlékeit mélyen a tudatalattiba nyomják. Amikor például a hipnoterapeuta egy 30 éves alanynak azt mondja: „Most 1998-at írunk. Ön tehát 20 éves. Felébred a huszadik születésnapján. Mondja el, hogy most hol van, és mi történik.” – ekkor az alany utolsó tíz éve mintha nem is létezne.

Fantáziaszemélyiségek

Mi a helyzet tehát a múltbeli életekkel? Számos alanyban mintha valamiféle árnyékot lehetne felfedezni – egy fantáziaszemélyiséget, aki egyébként csak álomban vagy hipnózis alatt bukkan fel. Az elmélet szerint ez a fantáziaszemélyiség jön elő a regressziós hipnózis során, nem pedig egy múltbéli élet emlékei.

Akkor hogyan lehet különbséget tenni a puszta fantázia és a múltbeli élet valódi emlékei között? Egy tudományos társaság már 1906-ban feljegyezte egy meg nem nevezett egyházi személy leányának esetét, aki – persze hipnózis alatt – elmesélte II. Richárd uralkodási ideje alatt élt életét. Abban az életében egyáltalán nem volt valamiféle méltóságos asszony – a cinikusok azon állítása ellenére, miszerint a regresszió alatt az alanyok egytől egyik híresnek hiszik magukat. Mindössze Maudnak, Salisbury grófnőjének és Richárd édesanyjának volt távoli ismerőse. A leány által elmesélt történelmi tények majdnem mindegyike igaznak bizonyult, ahogy a ruházat és az akkori ételek leírása is. Sőt, a leány nem emlékezett, hogy valaha valamit is olvasott volna arról a korról, vagy az akkori emberekről és azok életéről.


Mrs. Tighe felettébb érdekes története

Egy 1952 novembere és 1953 októbere között végzett kísérletsorozat alatt Morey Bernstein, egy amatőr amerikai hipnotizőr visszavezette alanyát, Virginia Tighe-t, Írországba, a 19. század elején élt életébe. Az akkor 29 éves Mrs. Tighe Maddisonban született, és Chicagóban élt három éves korától, míg férjhez nem ment. Soha nem járt Írországban, és írekkel sem volt kapcsolata. Ezekre az állításokra bizonyítékai is vannak. A hipnózis alatt azonban ír akcentussal beszélt, és elmondta, hogy Bridget Murphy-nek hívták. Protestáns szüleivel, Duncan és Kathleen Murphy-vel élt Corkban. Testvére, Duncan 1976-ban született és Mrs. Srayne lányát, Aimée-t vette feleségül, aki abban az iskolában tanított, ahová Bridey járt 15 éves korában. 1818-ban férjhez ment egy katolikushoz, akinek a rokonait meg is nevezte. Kocsin utaztak Belfastba, olyan helyiségeken keresztül, amiket szintén megnevezett, ám a térképen nem találhatók meg. Bridey elmondta, melyik templomba járt, melyik paphoz. Megnevezte a boltok nevét, ahol rendszeresen vásárolt, és olyan pénzérmékkel fizetett, amelyeket valóban abban a korban használtak. Még ír szavakat is tudott mondani, ha megkérték rá, méghozzá korabeli értelemben használva azokat. Bridey olvasott az ír mitológiáról, és ismert néhány ír népdalt, és táncot is. Az egyik kísérlet végén Mrs. Tighe kijött a transzból, és eljárt egy ír táncot. Mesélt egy másik táncról is, amit egy hölgy igazolt, aki a szüleitől látta.

Bridey történetét az amerikai Empire című magazin is kivizsgálta. Voltak olyan tények, amelyek igaznak bizonyultak, míg mások nem, de akadtak olyanok is, amelyek pontatlanok voltak. Ugyanakkor a vizsgálatból kiderült, hogy a fontosabb eseményekre Bridey nem jól emlékezett. Számos állítását ugyanis nem lehetett bizonyítani. Például sehogyan sem tudták kideríteni a születések, házasságkötések, halálozások dátumait, mivel 1864-ig Corkban nem tartották nyilván ezeket. Sajnos semmi információ nem derült ki a Bridey által megnevezett templomról, és az atyáról, akit állítólag rendszeresen látogatott előző életében. Az a két üzlet azonban, amelyet megemlített, mint kedvenc vásárlóhelyét, valóban létezett. Bridey még azt is elmesélte, hogy látta a saját temetését is, ahol dudások játszottak. Akkoriban valóban szokásban voltak a dudák megnyugtató hangja miatt az efféle szertartások.

Így hát a semleges érdeklődő számára nem sikerült megnyugtató választ adni. Honnan tudhatott Mrs. Tighe a dudákról, a belfasti üzletek nevéről, amit csak hosszas utánajárás révén lehetett kideríteni? Miért kreált volna a tudatalattija a 19. századi Írország életéről ilyen élethű képeket? És honnan szerezte színészi képességét, hogy ennyire hatásosan tudja eljátszani egy másik életét, egy másik korban, egy másik országban?

Továbbá, ha a reinkarnáció létezik, akkor miért a jelentéktelen dolgokra emlékeznek inkább, míg a nagy, érzelmi élményekről, amelyekről azt gondolnánk, hogy hozzájárulnak az evilági élet kialakulásához, említés sem történik?