.
A képet Ed és Lorraine Warren csapata készítette.
1975-ben George és Kathleen Lutz a gyermekeivel a Long Island-i New Yorkban, az Ocean Avenue 112-es házban költözött. Nem tudták, több mint egy évvel ezelőtt brutális gyilkosság színtere volt a ház. Ronald DeFeo ok nélkül lemészárolta a hat fős családját. Miután a család meglehetősen hamar elhagyta a házat, és Warrenék segítségét kérte. A nyomozás során a házaspár automata fényképezőgépeket állított fel, amely megadott időközönként egy-egy képet készített a lakás különböző pontjain. A második emeleten elhelyezett gép volt az egyetlen, amely különös jelenséget örökített meg a házban. A kép bal szélén egy kisfiú alakja jelenik meg a korlát takarásában. Vélhetően a halott testvérpár egyik tagja lehet: a 12 éves Mark, vagy a 9 éves John.
A képet Gene Campbell készítette 1976-ban, aki profi fotós hírében állt. Elmesélte, hogy csupán azt az egyetlen képet sikerült készíteni a szellemről.
Utólag kiderült, a Lutz család legfiatalabb tagja többször is látta a képen lévő kisfiút a házban játszani. Warrenék biztosak voltak benne, hogy valódi kísértetfotóról van szó. Sokan hamisítványnak gondolják, ám a mai napig nem sikerült bebizonyítani róla, hogy csalásról lenne szó.
OLVASS TOVÁBB!
3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Időhurkokkal és szellemekkel zsúfolt hegyek - 7 misztikus hegy megoldatlan rejtélyekkel megspékelve
Mit szólnál, ha kirándulás közben egy másik dimenzióban vagy a hegy másik végén kötnél ki úgy, hogy nem emlékszel? Vagy ha mondjuk ...
REJTÉLY-MISZTIKA6 misztikus, akikről még a szkeptikusok is azt hiszik, hogy paranormális erővel bírnak
Némelyik misztikus, illetve jógi csodálatos képességének több tanúja is volt, de az is előfordult, hogy beleegyeztek egy tudományos kí...
REJTÉLY-MISZTIKA11 igazán figyelemreméltó indiai babona, amikre talán neked sem árt ügyelned
A misztikus India, egy olyan ország, ahol a hagyományok továbbra is kényelmesen elférnek a globális technológia mellett. Az emberek java r...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK