Az emberfarkasok

Ezek az emberek születésüktől fogva képesek a farkassá változásra, de csak akkor támad fel bennük a vérontás vágya, ha elérik a felnőtt kort. Miután ennek a belső kényszernek a hatására farkassá változnak, juhokat, teheneket támadnak meg és marcangolnak szét. Általában csak akkor támadnak az emberre, ha azok telihold idején farkas alakjában megtámadják, vagy sarokba szorulva nehéz helyzetbe kerülnek. E középkori legenda szerint az átváltozás a teliholdhoz köthető.

Az emberfarkasok a vámpírokhoz hasonlatosan képesek megfertőzni másokat a harapásukkal, akik ez által szintén farkasemberré válnak. Az így megmart ember mindenben hasonlatossá válik megfertőzőjéhez, és ezentúl ő maga is fertőz a harapásával. Ugyanakkor az Emberfarkasok az emberre legkevésbé veszélyes éjszaki rémnek számítanak a farkasemberek családjában.

Történet egy romániai faluban történt Emberfarkas leleplezéséről

A pásztor kiment tizenkét ökrével a hegyekbe. Közelükben, az erdő mélyén pedig három farkas lapult meg. Halkan, osonva közeledtek ezek a farkasok az ökrök felé, de azok megérezték, hogy jönnek a farkasok. Amikor már a közelbe értek, az egyik ökör a legközelebbi farkasra támadt, felvette a szarvára, kilyukasztotta és átszúrta. Másnap az emberek arról beszéltek, hogy a szomszéd faluban meghalt egy ember, és a halottat egy ökör szúrta át a szarvával. Így bizonyosodott be, hogy az a halott előtte egy emberfarkas volt. Az állatok mindig megérzik az emberfarkas jelenlétét, legyen az bármilyen alakban. Azok az emberek, akikkel az állatok rendszeresen idegesen viselkedtek, gyanúba keverték magukat.

Lupin, a vérfarkas

A román hitvilág azonban egy ennél jóval veszélyesebb fenevadat is számon tart. Ez a rém pedig nem más, mint a Lupin, azaz vérfarkas. A vérfarkasok a vámpírok unokatestvérei és esküdt ellenségei is egyben. Mindketten vért isznak éjszakánként, és nem tűrik el, hogy vadászterületükön vámpírok is vadásszanak. Ezek az éjszakai lények, a vámpírokkal ellentétben nincsenek a nappali órákban tétlenségre kárhoztatva, hiszen napközben egyszerű halandóként élik életüket. Ugyanakkor éjszaka felöltik farkas alakjukat, melynek ereje a vámpírokkal vetekszik. Sőt, ezek a szörnyetegek nem csak arra képesek, hogy elűzzék a vámpírokat, képesek megsebesíteni, de akár végleg el is pusztítani őket.

Prikolics, az alakváltó rém

A romániai hitvilág legfurcsább alakváltó réme azonban minden bizonnyal a Prikolics. Ezek a lények olyan farkasemberek, akik nem csak ember és farkas alakot tudnak felvenni, hanem jóval több állat alakját is képesek magukra venni. Képesek kutyává, macskává, békává, farkassá változni. Ezek az állatok mindig ellenségesek „fajtársaikkal". A Prikolics tulajdonság már születéskor megmutatkozik, hiszen az ilyen képesség birtokában lévő emberek életük első pillanatában is magukon hordják a jellegzetes külső jegyeket, melyekről a Prikolics megismerszik. Ilyen jelek a szájból kitüremkedő hegyes, agyarszerű fogak, vagy a farok, esetleg annak csökevénye. A Prikolics átváltozása idején igazi fenevaddá válik. Az útjába kerülő jószágokat és embereket széttépi.
A román ember számára a középkortól kezdve szinte napjainkig nagy veszedelmet jelentett egy lassan gyógyuló seb, vagy gennyesedő nyílt sérülés, hiszen az ilyen sérülés a Prikolicsok lassú gyógyulására és sebezhetőségének bizonyságára emlékeztették az egyszerű embereket. Így az ilyen sebek gazdái általában rejtegették sérüléseiket, mellyel még inkább gyanúba keverték magukat. A szerencsétlen flótások legenyhébb büntetése a kiközösítés volt, de előfordultak lincselések is. Ugyanakkor az emberek hittek a Prikolics rontáshozó képességében is, így, ha valami nagyobb baj, vagy megmagyarázhatatlan jelenség ütötte fel a fejét, azt hajlamosak voltak a Prikolics számlájára írni.

Farkasemberek a francia erdőkben

A farkasember történetek azonban nem csak Kelet-Európában születtek. Ugyanis Franciaország erdeiben is kóboroltak farkasemberek. A franciák a farkasemberekről például úgy hitték, hogy olyan gonosz és vad emberek voltak, akik farkassá tudtak változni. Emberi húson és véren éltek, éjszakánként magányos utazókra vadásztak, hogy megtámadják és megegyék őket. Némelyikről azt állították, hogy félig ember, félig farkas lényekké változtak, míg mások egészen farkassá alakultak át. Úgy hitték, hogy a farkasember ki tudta fordítani a bőrét, hogy elrejtse a bundáját, amikor emberi formát vett fel. Sokakat, akiket azzal vádoltak, hogy farkasemberek, felhasították a bőrüket, hogy ráleljenek erre a farkasbundára. Azonban lehetséges volt a farkasembert emberi alakjában is felismerni.

A farkasembert nagyon szőrösnek hitték, dús és egyenes szemöldökkel, ami középen összenőtt és hegyes fülekkel. Gyakran mindkét kéz középső ujja ugyanolyan hosszú volt, mint a mutatóujj, és a tenyerük is szőrös volt. Ugyanakkor úgy hitték, hogy a farkasember ismét emberi alakot vesz fel, ha megsérül és a hátrahagyott vérnyomok segítségével, lehet üldözni. A farkasember elpusztításának leghatékonyabb módja az, ha egy megolvasztott ezüstkeresztből készített golyóval vagy késsel ölik meg.