Valahogy a legtöbb embernek eszébe sem jutna, hogy aggódnia kellene a szobájában lógó festmény miatt. Pedig úgy fest, akadtak már a világban olyan esetek, amikor egyesek jobban tették volna, ha elkerülnek bizonyos képeket. De mielőtt most sietve lekapnád a festményedet a falról, hogy kiszaladj az udvarra, tűzre vetni, vagy behajítani az első kukába, ne siesd el, hiszen nem minden bokorban teremnek elátkozott képek, de a leghíresebbek már jó esetben is ki lettek iktatva a forgalomból!

A Síró kisfiú(k) és az emésztő tüzek

1985-ben, Angliában, megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag az Amos család heswalli
otthona egyszer csak leégett. A tűzoltók nem találtak nyomot arra vonatkozólag, hogy szándékos vagy éppen véletlenszerű gyújtogatásról lenne szó. Minden leégett. Kivéve egy festményt. A Síró kisfiút. Peter Hall, a yorkshire-i tűzoltóparancsnok meg is jegyezte a helyi lapoknak, hogy találkozott már olyan esettel, ahol minden leégett, egy festmény kivételével. Személyes tapasztalatból is beszélt, mivel egyszer egy ilyen festményt ajándékozott feleségének és öccsének, akiknek még azon a napon ki is gyulladt a házuk. Tehát van egy gyanúsítottunk, akit bizony nem lehet kérdőre vonni, sem pedig rács mögé juttatni, de az eredeti történetét azt feltárhatjuk.

Mi a baj veled, kisfiú?

A Síró kisfiú egy sorozatgyártású nyomatott festmény, de az eredeti alkotó, Bruno Amadio spanyol festő, akiről az a hír járta, hogy rendszeresen felpofozta és kínozta a modell gyermeket ahhoz, hogy hitelesen festhesse meg annak a könnyeit és a fájdalmát. Viszont van ennél egy sokkalta misztikusabb és kevésbé erőszakos verzió. George Mallory, a devoni iskola tanára, felkereste a festőt, hogy megtudja az igazságot, aki elmesélte, hogy a kisfiú valójában szemtanúja volt a családja halálának, akik háztűzben lelték szomorú végüket. A fiú, Don Bonillo ezután az utcán élt, és ott látta meg egyszer a festő, akit megihlettek szomorú szemei. A fiú elmesélte történetét, és a felkérésnek eleget téve, szívesen modellt állt. Amadio kérdezősködött kicsit a fiúról a helyi papnál, aki óva intette attól, hogy befogadja a gyermeket, mert ahol eddig a fiúcska megszállt, ott nem maradt más, csak parázsnak való. Ennek ellenére magához vette azt a gyermeket, akinek a képe híressé és befutottá tette, hogy aztán egy szép napon az ő műterme is leégjen, teljesen földönfutóvá téve a festőt. Nem meglepő, hogy a fiút vádolta meg balsorsáért, akit elkergetett, és akit állítólag 1976-ban autóbaleset ért, és a jogosítványában szereplő név alapján azonosítottak.

Mi lehet hát a magyarázat?

A fiú átokkal volt sújtva? Netalántán különleges képességű tűzgyújtó volt, vagy szimplán szeretett a tűzzel játszani? Illetve a sorozatgyártású többi kisfiús képen is ragadós átok ült? Mindez csak baleset és a véletlen műve lenne?

Vagy hihetünk annak a magyarázatnak, miszerint a tűzesetek és a festmények közötti kapcsolatot a The Sun magazin főszerkesztője találta ki, hogy jobban fogyjon a lap? Valójában mindez csupán véletlen, hiszen majdnem minden házban akadt egy ilyen divatos sírós festmény? Esetleg törődjünk bele abba, hogy szerencsés helyen voltak elhelyezve a festmények, ahol túlélhették a házi tüzeket, vagy abba, hogy a vásznak tűzálló anyagokat tartalmaznak?

Aminek látványától mindenki csak menekül

Egy másik gyermekkel kapcsolatos titokzatos képünk, a The Hands Resist Him vagyis A kezek visszautasítják, Bill Stoneham képe. A történet szerint a festmény 1972-ben készült, és egy galériában volt elhelyezve. A látogatók viszont rendre elájultak, rosszul lettek tőle, a gyerekek elsírták magukat. Ráadásul a galéria tulajdonosai egymás után meghaltak, ugyanabban az évben. A kép végül egy házaspárhoz került, akik a gyermekük szobájában helyezték el a képet. Az alkotó elmondása szerint, a kép a gyerekkorát jeleníti meg: kisfiú egy babával, ami egy elemlámpát tart a kezében - mindezt álomszerűen, szürreálisan megfestve. De ha csak ennyi a sztori, mégis miért volt mindenki annyira rosszul a képtől, és mi a magyarázat a gyors halálesetekre?

Festménybe vándorló szellem

A harmadik történet legalább már nem gyerekkel kapcsolatos. Laura P. festőművészt egy fotókiállításon megihletett egy kép. Szekér, paraszti udvarban, azzal az érdekességgel, hogy valószínűleg egy szellem is szerepel a fotón, akinek gazdálkodó férfi külseje van, és legfőbb jellegzetessége, hogy éppen nincs feje. Erre fogta magát a festőművésznő és megfestette a fotót. A kész képet bevitte a munkahelyére, ami napról napra kisebb-nagyobb galibákat kezdett okozni. Folyton elmozdult, és amikor üres volt az iroda, a kollégák szokatlan hangokra lettek figyelmesek. Majd otthon is neki állt rendetlenkedni a kép, és a tűzoltókat is többször ki kellett hívni, mert állandóan gondok voltak a tetővel. Végül Laura eltüntette a képet a házból, ahol ekkor megszűntek a bajok. Hogy hova lett, azt nem lehet tudni.

Mint ahogy az is kérdéses, mennyi köze lehet a szellemfotónak a festménnyel kapcsolatos balesetekhez? Átvándorolhatott vajon a szellem a festménybe? Megint csak azok a fránya véletlenek játszanak az emberek kíváncsi képzeletével?