Élve eltemetve, avagy a tetszhalottak

A nyugati ember számára majdnem elképzelhetetlennek tűnik, hogy vannak emberek, akik – bizonyos testfunkciójuk érthetetlen módon történő kiiktatásával – szándékosan tetszhalotti állapotba tudnak kerülni, és órákon, sőt, akár napokon át is eltemetve tudnak maradni, majd ismét élve jelennek meg. Mégis, szavahihető szemtanúk évszázadok óta beszámolnak ilyen hihetetlen mutatványokról, amelyeket indiai fakírok és jógik hajtanak végre. Miért vesznek részt az önkínzásnak ebben a különös formájában?

Már a feledés homályába merült, hogy pontosan miért és honnan ered ez a gyakorlat, de James Braid orvos biztos abban, hogy ókori eredetű. Megfigyelései szerint „elterjedt szokás a jógik között, hogy eltemettetik magukat, amikor betegség lesz úrrá rajtuk”. Ez az állítás azt sugallja, hogy az élve eltemettetés eredete a betegségekkel hozható összefüggésbe, és azzal, hogy a technikát azon túlélők adták tovább, akik minden bizonnyal arról számoltak be, hogy az elszigeteltség e különös formája meggyógyította őket vagy felerősítette eksztázisukat. Bármi is legyen az élve eltemettetés eredete, az Indiában történt esetekhez hasonlók más országokban is megesnek, valószínűleg rituális transszal összekapcsolva. Történt ugyanis egy olyan eset, hogy Belizében egy ismeretlen fakírt 24 órára két teherautónyi agyagos föld alá temettek, öt orvos, köztük a brit főtisztiorvos felügyeletével.

Böjt mindhalálig

Japánban létezett az önmumifikáció különös kultusza is. Eszerint, némely buddhista arra tesz esküt, hogy böjtölnek – akár 4000 napon át is -, ami rendkívül szigorú diétával kezdődik, majd a teljes böjtig jut el. A cél nem más, mint a halál. Ennek az érdekes és mára már kihalt csoportnak legalább két tagjáról tudjuk, hogy élve kerültek a sírjukba.

Egy togói varázsló, Togbui Siza Aziza három órát töltött eltemetve egy közönséges koporsóban, Accrában. Kőlapok borították a koporsót, aztán egy réteg habarcs következett, végül újabb kőlapok. Két óra elteltével a tömeg megijedt, és Azizával együtt könyörgött, akinek fojtott hangja még ekkor is halkan hallható volt. Végül megremegett a föld, és Aziza áttört a habarcson, könnyedén félresöpörve a kőlapokat. A koporsót azonban beszögezve találták. Érdekes, hogy Aziza, aki ezt követően az afrikai varázslatokat bemutató csoporttal turnézott, azt mondta, hogy különös képességeit – nevezetesen azt, hogy meggyógyítja a betegeket, megérti az állatok nyelvét és érzéketlen marad mindennemű fájdalomra – azalatt szerezte, amíg a föld alatt volt eltemetve.

A tetszhalotti állapotról szóló, Afrikából érkezett más beszámolók közül említést érdemelnek a „vízrejárók”. Egy magasrangú európai tiszt a Helyi Bozótrendőrség egyik őrmesterének társaságában az Ibibio törzs területének néhány falujába ment, hogy kivizsgálják, miért nem hajlandók adót fizetni ezek a falvak. A falubelieket azonban sehol sem találták a mocsárból kiemelkedő szigeteken. A helybéli őrmester egyszer csak ledobta egyenruháját és „lebukott”, ily módon téve egy rendkívül érdekes felfedezést. Egy 1,8 méter magas szikláról lenézve az őrmester látta, hogy „az egész falu háttal a sziklának, mozdulatlanul ül a tó fenekén”. A rémülettől reszkető őrmester látványa, és a sikertelen kísérlet, hogy felébresszék a falut, túl sok volt az európai hivatalnoknak, és azonnal jelentést tett. Jelentését megvizsgálták felettesei, akik már régóta tartózkodtak ott, így jól ismerték a körzet furcsa praktikáit. Elindítottak egy második, tapasztaltabb csapatot. Mire megérkeztek, a faluban normális kerékvágásban folyt az élet, és be tudták szedni az adót.

A fenti történetnek van némi köze a fakírok élve eltemettetéséhez. Az afrikai falulakói vagy maguk is képesek voltak spontán módon felfüggeszteni életfunkcióikat, vagy pedig egy sámán szolgálatára bízták magukat, aki jártas volt a hipnózishoz hasonló technikában. Készült azonban feljegyzés egy olyan jógiról, aki 1950. február 15-én, saját akaratából egy ehhez nagyon hasonló mutatványt hajtott végre. Nagy tömeg előtt egy sovány, középkorú sadhu 56 órán át volt a fold alatt egy lepecsételt dobozban. A 1,5x2,4 m-es kamra és szigetelése is betonból készült, és hatalmas szögekkel volt lezárva. 56 óra múltán egy lyukat fúrtak a tetejébe, amin keresztül a tűzoltócső segítségével 6400 liter vizet juttattak a betonkoporsóba, majd betonnal tömték be a lyukat. Majdnem hét órával később feltörték a koporsót, és a sadhu életben volt.