Elveszett világok, letűnt népek - I. rész

 

Atlantisz

Atlantisz a neve annak a legendás szigetnek, illetve kontinensnek, amely Platón szerint egy titokzatos természeti katasztrófa következtében süllyedt el. A híres görög filozófus szerint Héraklész oszlopaitól nyugatra feküdt, de hogy hol voltak ezek az oszlopok, azt senki sem tudja pontosan. Az Atlantisz-kutatók többsége szerint a Gibraltári-szorosról van szó.

Platón leírása szerint Atlantisz nagyobb volt, mint Kis-Ázsia és Líbia együttvéve, hatalmas királyság volt fejlett civilizációval és ideális politikai berendezkedéssel.

A filozófus Poszeidón birodalmaként írja le a titokzatos kontinenst, aki a halandó Cleito-val esett szerelembe, elsőszülött fiuk pedig megörökölte a birodalmat, és ez az öröklődés sokáig így folytatódott. Ezt a történetet Szolóntól ismerte, aki egyiptomi utazásakor az ottani Szaisz papoktól hallott a feljegyzések szerint előtte 9000 évvel történt hanyatlásokról. Ez a hatalmas sziget hirtelen pusztult el: „… egy súlyos nap és éjjel… a tengerbe merülve eltűnt.”


Kr. e. 9500

Atlantisz fővárosa csodálatos és óriási város volt, hatalmas tengeri kikötővel, amelynek védelmi rendszere néhány koncentrikus körből, valamint hasonló magas acélfallal körülvett csatornákból állt. A hadak számára bevehetetlen, azonban nem a támadhatatlan a természeti erők számára: egy özönvíz elsüllyesztette az óceán mélyére. Atlantisz elpusztulása következtében a szövetséges tartományok elvadulnak, és ezek romjaiból születnek meg a ma ismert kultúrák. Ennyit ír Platón Atlantiszról. A XVI. században megfogalmazódott a Kolumbusz Kristóf által felfedezett dél-amerikai kultúra lehetséges atlantiszi eredete. Ennek a kultúrának a legendáiban szerepel egy hatalmas özönvíz, amely kb. abban az időben lehetett, amelyben a görög filozófus is elhelyezi az általa elmesélteket.

Platón elbeszélése alapján készült Atlantisz fővárosának képzeletbeli rekonstrukciója. A várost Cernének hívták, valamint az Aranykapuk városának is nevezték. Koncentrikus köreit széles csatornák választották el egymástól.

További legendák Atlantiszról

Szinte minden kultúra legendavilágában megtalálható a tenger által elárasztott gazdag, boldog szigetről szóló történet, így az egyiptomi Középbirodalomban fennmaradt egy papirusz, amely elmeséli egy utazó történetét, aki a fáraó bányái felé tartott hajóján, amikor hatalmas hullámok ripityára törték a hajót, és senki más nem marad életben, csak ő. Egy gerendába kapaszkodva próbált partra evickélni, és hamarosan egy szigeten találta magát. Itt egy aranykígyó lakott, aki a barlangjába vitte a hajótöröttet, de nem bántotta. Azt mesélte neki, hogy régen a szigeten gazdagság és boldogság uralkodott, és 75 elégedett sárkány lakott ott, akik közül már csak ő maradt életben. Távollétében egyszer egy csillag pottyant a szigetre, és szénné égetett mindent. Megjósolta még azt is, hogy egy egyiptomi hajó megmenti a hajótöröttet, de azt is hozzátette, hogy: „soha többé nem láthatod majd e szigetet, mert a hullámok maguk alá temetik”.

Rudolf Steiner szerint a szigetnek összesen hét országa volt, és egy tűzkatasztrófa következtében süllyedt a tenger mélyére. Ő Kr. e. 9564-re teszi ennek dátumát, ami megközelítőleg egybeesik számos más forrással, így az Ószövetség (Özönvíz), az indiai mitológia, az azték, a maya kalendáriumok hasonló, ám más kultúrkörben elterjedt hagyományaival. Szerinte az akkor már rendkívül fejlett társadalom tudós emberei (a mitológiák mágusai, varázslói) nem bántak megfelelően erőforrásaikkal, és egy hatalmas robbanás következtében a sziget virágzó társadalma megsemmisült. Nem pusztult el mindenki, és az atlantisziak hét nemzete (köztük az ős-turániak) szerteszóródott a világban. Belőlük született a ma ismert civilizáció.


De hol lehetett a titokzatos Atlantisz?

Egy tanulmány Atlantiszt arra a jelenleg víz alatt lévő fennsíkra helyezi, ahol az Azori-szigetek találhatóak. Ez a hely megfelel Platón leírásának, amely egy olyan szigetről szól, ahol hegylánc húzódik széles, öntözött síkság mellett. A tenger legmélyebb pontjain végzett kutatások az ember ősi tárgyainak bizonyuló maradványokat hoztak napvilágra. Ez az elmélet ráadásul azokra a földrajzi domborzatokra alapul, amelyek az Atlanti-óceán északi részén elsüllyedt hegylánc révén jöttek létre, ez utóbbi pedig túlnyomórészt bazaltból épült fel. A bazalt az óceánok közelében viszonylag könnyen elmerülhet, és a régebbi, főként gránitból álló kontinensek szilárdságával nem kelhet versenyre.


Az Antarktiszon?

Egy másik mai elmélet szerint azonban Atlantisz maradványai az Antarktiszon lehetnek, azon a kontinensen, amely egykor északabbra helyezkedett el, és részben jégmentes volt. Évezredek alatt a bolygó forgásából származó centrifugális erő, az egyik pólusnál több milliárd tonna jéggel párosulva, előidézhette a földkéreg részleges elcsúszását. A mozgások következtében Atlantisz olyan mértékben mozdulhatott el, amely elég volt ahhoz, hogy a jég teljesen maga alá borítsa.


Egy tóban?

Egy érdekes elmélet szerint a vitában igazuk lehet a geológusoknak és az Antarktisz hipotézisét támogató kutatóknak is. Az elmélet szerint ugyanis Atlantisz Dél-Amerikában helyezkedhetett el. Így nyilvánvalóan nem merült alá az egész kontinens, csak Cerne, Atlantisz fővárosa, amely egy vulkanikus szigeten állt, az ősi Popoo tó közepén, Bolívia központi fennsíkján. A műholdképek egy derékszögű tökéletesen szintezett alakzatot mutatnak, amelyet a Platón leírásához hasonló vidék ölel körbe. Még mindig felismerhetőek a csatornamedrek és a védfalak, amelyek körbevették a várost. A környéken fellelhetők azok az ércek is, amelyek a rejtélyes kultúra gazdagságát adták: arany, ezüst, réz és a titokzatos sárgaréz.
Mindent egybevetve, az Atlantiszról szóló elméletek száma végtelen ugyan, ám mind a mai napig egyetlen cáfolhatatlan bizonyítékot sem találtak arra vonatkozólag, hogy egyáltalán létezett-e.

Mu

1870-ben, James Churchward angol ezredes, egy templomban több táblácskára bukkant, amelyek egy rendkívül régi nyelv írásait tartalmazták. A főpap felfedte neki, hogy a szent táblákat a Hét, „Naacal”-nak nevezett Testvér írta, akik a Mu kontinensről jöttek, hogy elhozzák a tudományokat, a vallást és a szent írásokat. A táblácskák szerint az ember először a Mu földrészen jelent meg, amely egy nagy katasztrófa következményeként elsüllyedt a Csendes-óceánban. Lehetetlen nem észrevenni a hasonlóságot a Naacalok és az egyiptomi Thot isten között. A dél-amerikai és az egyiptomi kultúra egyébként is számos ponton érintkezik: a piramisok, a különleges falépítési technikák, a balzsamozási eljárás és az év 365 napra való felosztása mind-mind közös eredetet sejtet. Vajon két különböző kultúráról van szó vagy egyetlen hatalmas népről?

Néhány elmélet szerint Mu a Csendes-óceánban elhelyezkedő nagy kontinens lehetett. Különböző emberek lakták, ám a fehérek kezében volt a hatalom, akik egyetlen istent imádtak „Ra Nap” néven. Mu lakosai gyarmatosították Dél-Amerika nagy részét, és eljutottak Közép-Ázsiáig, valamint Kelet-Európáig. Mintegy 13000 évvel ezelőtt, hatalmas vulkánkitörések következtében Mu elmerült, olyan erejű tengerrengést idézve elő, amely hatással volt az egész bolygóra.

Néhány feltevés Mu-ról

1850 körül P.L. Sclater feltételezte egy ősi kontinens létezését Madagaszkár, Ceylon és Szumátra között. Az ötlet abból a hasonlóságból eredt, amelyet olyan állatok mutattak, amelyek élőhelyét több ezer kilométernyi óceán választja el. Sclater szerint egykor nyilvánvalóan léteznie kellett egy földrésznek, amely lehetővé tette az állatok ilyen széles területen való elterjedését. Sclater az elméletet főként a makikra – latinul Lemur - építette, és emiatt a kontinenst Lemuriának nevezte.

A természettudós Wallace azonban Lemuriát Ausztrália, Új-Guinea, a Salamon- és a Fidzsi-szigetek közé helyezte. Ezekben az években számos tudós értett egyet a mára már elsüllyedt, de egykor a Csendes-óceánban található kontinens létezésében, bár pontosan nem tudták elhelyezni. Az évekig folyó vitába további személyek és elméletek is bekapcsolódtak. A teozófia szerint Lemuria kontinens a Harmadik Faj Anyjának lakhelye és az emberiség bölcsője lehetett. A tenger mélyén, a legmodernebb eszközökkel végzett kutatások sem adtak konkrét választ a kérdésre.

Atlantisz és Mu közös pusztulása

Egy legenda szerint Atlantisz és Mu lakói olyan hatalomra tettek szert, hogy versenyre keltek az istenekkel, akik büntetésképpen pusztulásukat okozták. Nincsenek bizonyítékok, amelyek megcáfolhatnák, hogy Atlantisz és Mu csupán mítosz. Korunk hivatalos tudományos álláspontja szerint az óceánok mélyén nincsenek nyomai ilyen horderejű özönvíznek. Ám ha a valóság egyetlen kis szeletét sem rejtik e történetek, magyarázatra vár az a tény, hogy miért szólnak minden kultúra mítoszai és legendái egy ősi nép túlélőiről, akiknek földjét özönvíz pusztította el.


Szeretnél még többet megtudni a témáról? Netán érdekelnek a rejtélyes, titokzatos történelmi események? Akkor ezt mindenképpen vásárold meg: