Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

Észtveszejtő! Ennek a 8 középkori szentnek a teste nem vett tudomást a halálról

Szerző:
Szabó Anna
Elképesztő, de valódiak! A halálukat követő években, sőt évtizedekben többször is felnyitották ezeknek a szenteknek a sírját és a legtöbbnél azt tapasztalták: olyan, mintha csak aludnának. Minimális eltéréstől eltekintve a testük majdhogynem tökéletesen ép állapotban van. Ennek a 8 középkori szentnek a teste romolhatatlannak bizonyult.

Mivel a tudománynak egyelőre nem sikerült megmagyaráznia a jelenséget, vallási csodának minősül az, hogy ennek a 8 szentnek a teste jóformán teljesen Ép. Milliók látogatják őket gyógyulást és segítséget remélve.

Boldog Imelda Lambertini (1322-1333)

Anyja keresztény szellemben nevelte. Már kiskorában eldöntötte, hogy Istennek szenteli az életét. 12 éves kolostorba vonult. Állítólag egy mise után csoda történt, mert megjelenhetett feje fölött egy fénylő ostya és ekkor megtartották az első áldozását. Miután megkapta szentáldozást, a nővérekkel együtt hálaadó imát mondtak, majd összeesett és meghalt. 1826-ban boldoggá, 1908-ban szentté avatták és az elsőáldozók védőszentje lett.
 

rejtély misztika
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL