Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

Ez a 10 eset bizonyítja, hogy a szellemek nagyon is bekavarhatnak az élőknek – Főleg a tizedik!

Szerző:
Szabó Anna
Nyughatatlan szellemek, akik igazságot akarnak és megjelennek álomban vagy akár „személyesen” az élőknek. Egyes holtak még a bírósági ügyeikbe is „beleszólhattak”. Annyi szent, hogy ebből a 10 esetből az derül ki, hogy a szellemek bizony hatással lehetnek az életünkre. Nem is kicsit!

10 sztori arról, hogyan folyhatnak bele a szellemek az életünkbe:

Stambovsky vs. Ackley

Nem túl gyakran fordul elő, hogy a bíróságon bizonyítást nyert, hogy egy ház kísértetjárta. De Stambovsky vs. Ackley esete pont erről tanúskodik. 1989-ben Jeffrey Stambovsky házat vásárolt Nyackban New York államban, aminek előző tulaja Helen Ackley és családja volt. Rövidesen kiderült, hogy a házat kísértetek lakják. Bár Stambovsky nem látta a szellemeket, de feleségét halálra rémítették. Úgy döntöttek, hogy pert indítanak Ackley ellen, mivel nem mesélt nekik a ház múltjáról beköltözésük előtt. Az első pert ugyan elveszítették, de fellebbezés után mégis sikerült nyerniük 1991-ben. Manapság a ház a bíróság szerint is kísértetjárta.
 

szellem kísértet rejtély misztika
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL