Halloween, avagy a töklámpás ünnepe?

Bármennyire is furcsának tűnhet, Halloween nem egy amerikai találmány. Az ugyan igaz, hogy napjainkban ők ápolják leginkább a mindenszenteki szokásokat, de a hagyomány bizonyos részeit csupán csak átvették a különböző népektől. A Halloween eredeti származási helye ugyanis a jó öreg Nagy-Britannia mágikus földje. Talán meglepő, de a történet nem mással kezdődik, mint az ősi népek napimádatával.

Mint tudjuk minden ősi, pogány vallásban kiemelkedő szerepet töltött be a Nap. Ő tette széppé az életet, termékennyé a földeket, egyszóval a Nap szimbolizálta a jólétet. Sok helyen valós személyként gondoltak rá. Ám amint eljött a tél, rá kellett jönniük, hogy elveszti erejét. A nappalok rövidülése s az éjszakák hosszabbodása a Nap dicsőségének hanyatlását jelentette.

A kelták – ókori indoeurópai nép, akik többek között a Brit-szigeteket is benépesítették - úgy hitték, hogy nyárvége napján, Samhain ünnepén, a Nap hat hónapra gonosz erők fogságába esik. Egyiptomban például Ozíriszt, a túlvilág istenét, is ekkor gyilkolja meg testvére Széth, így tehát ezen a napon egyiptomi ember nem kezdett új tevékenységbe, hiszen nem akart szerencsétlenséget hozni saját fejére. Visszatérve tehát, Samhain napja egyrészt szomorúságtól volt terhes, másrészt viszont aratási ünnep volt, mely alkalmával hálát adtak a termésért Baalnak, a kelta napistennek.

Az óév utolsó éjszakáján azonban eljön a halál ura, összegyűjti az elhunytak lelkeit, majd elmondja, milyen testben fognak újjászületni.

Mivel Baal gonosz erők áldozatául esett, Samhain estéjén elszabadul a pokol. Úgy tartották, hogy ezen az estén minden bűbáj, minden varázslat sokkal hatékonyabban működik, sőt a különböző amulettek hatása is megkétszereződik. Szokás volt ilyenkor próbatételeket tenni, melyekről írásos emlékek is maradtak fent. Írországnak például elég terjedelmes irodalma van mindenszentek ünnepéről. Ezek az irományok egy olyan korba vezetnek vissza bennünket, amikor a kereszténység még nem olvasztotta magába az ősi kelta hagyományokat.

Írországban az a hiedelem járta, hogy a Samhain alkalmával megjelenő gonosz erők az év többi napjában Cruachan-barlangjában rejtőznek, mely nem más, mint Írország pokolkapuja. A mitológia szerint ez az alvilág bejárata, kelta nevén a Tír Na Nog (Fiatalság Földje). November előestéjén azonban kiszabadul a gonosz, vörös színű madarak seregével, melyek meggyilkolják a háziállatokat. Nem ritka, hogy ezek a rosszindulatú szellemek, vagy máshol manók kicserélik az embercsecsemőket saját gyermekeikkel, sőt, akár még képesek elvinni az újdonsült menyasszonyokat is! Ilyenkor a füves buckákban rejtőző tündérlakok is láthatóvá válnak, ahol a különféle varázslatos lények körbe-körbe táncolnak, hangosan énekelnek, csintalankodnak. Szóbeszéd járta egy Paddy Beg nevű púpos emberről, akit mindenszentekkor meghívtak magukkal mulatozni a tündérek. Paddy Beg pedig olyan jó társaságnak bizonyult, hogy eltüntették a púpot a hátáról. Írországban olyan erős volt a természetfölöttibe vetett hit, hogy még a 20. században is őrizték a hagyományokat, sőt néhol talán még napjainkban is!

Skóciában a nyárvég ünnepe szintén Samhain néven volt ismeretes. Itt is megmaradt a november előesti tüzek hagyománya, mely során tüzet gyújtottak a napisten tiszteletére, illetve félelmeik elűzése miatt. Parthshire-ben például meggyújtott rekettye vagy páfrányfáklyákkal mentek keresztül a földeken, majd hazaérve meggyújtották őket. A máglya köré mindenki tett egy követ, és aki reggel nem ugyanolyan állapotban találta a sajátját, vagy netalán lábnyomokat látott a köve mellett, számíthatott arra, hogy egy éven belül meghal. A skótok szerint Samhain napján minden szellem a vidéket járja, sőt létezik egy olyan manó, Samhanack, aki csakis ekkor jön elő, mégpedig azért, hogy elrabolja a gyermekeket. Gyakoriak ebben az időben a mindenszenteki szerelmi jóslások, vagy mások halálának megjövendölései. A skótok szerint ugyanis, aki Samhain estéjén, egy háromlábú széken ül egy számára szimpatikus kereszteződésben, az bizony meg fogja tudni a suttogó tündérektől, hogy kik fognak meghalni a következő évben.

A franciaországi Bretagne szintén kelták által lakott terület volt. Caesar ráadásul úgy említi Galliát, mint a druidák (kelta papok) egyik székhelyét. Gallia keltái pedig a halál istenétől származtatták magukat. Itt még erősebben éltek tehát a mindenszentekhez kapcsolódó szokások. Ők úgy tartották, ahogy Ruth Edna Kelly írja: „Mindenszentek előestéjén több halott van a házban, mint homokszem a tengerparton.” Franciaországban a 12-14. században a temetőkben világítótornyokhoz hasonló építményeket emeltek, melyek tetején lámpák voltak, hogy mindenszentekkor elijesszék a járkáló halottak szellemeit megvédve így az arra járókat.

Láthatjuk, hogy még mindig van miről beszélni Halloween-nal kapcsolatban, töklámpás ide vagy oda. Bár, ha jobban belegondolunk, sosem tudhatjuk, mikor menti meg az életünket egy pimaszul vigyorgó sütőtök!