Jézus és Atlantisz kapcsolata

Isteni tervek

Ma még javában vitatkoznak a tudósok azon, hogy létezik-e isteni tervszerűség, illetőleg valamiféle gondviselés, amely felügyeli és koordinálja az univerzum élőlényeinek minden egyes manifesztációját és az életnek nevezett, rendkívül komplex és strukturált folyamatot. A beavatottak ezt egy picit másként gondolják. Ők nem hiszik, hanem egyértelműen tudják, hogy a sors nem más, mint választott, kipróbálásra szánt, ok-okozati utak szövevénye, vagyis a magasabb rendű tudatossággal rendelkező élőlények virtuális játéktere. Akármelyik tradicionális ezoterikus irányzat Adeptusát (felemelkedett beavatottját) megkérdeznénk erről, szinte biztosan egyetértene velünk e tekintetben. S afelől sem hagyna bennünk kétséget, hogy az emberi testbe bújt létezők minden korban bizonyos tanulási processzuson esnek át azért, hogy mindinkább tökéletesedjenek, és hogy minél több tapasztalatot gyűjtsenek. Ezt a folyamatot bizonyos lények irányítják, akik nyugodtan nevezhetők a sors vagy a karma urainak, esetleg mestereknek, vagy bárhogyan másként. Ők végül is megálmodják, megtervezik, kielemzik, leszervezik és levezénylik az életutakat minden teremtmény esetében. Azokat a folyamatokat, melyek egy-egy faj teljes életére kihatással vannak, isteni terveknek nevezem.

Szellemi Vezetők

Ahogyan az eónok (világkorszakok) váltakoznak, úgy követik az isteni tervek is egymást. Minden tervnek vannak letéteményesei, magyarul végrehajtói, akik személyesen is részt vesznek a lebonyolításában. Őket hívhatjuk Szellemi Vezetőknek, gárdájukat pedig – akik megfeleltethetők a legénységüknek – nevezhetjük kiválasztottaknak. Bolygónk történetében minden korszaknak megvoltak a maguk kiválasztottjai és mesterei. A misztériumiskolákban tanultak és képezték magukat halandóból halhatatlanná, emberiből emberfelettivé. Így volt ez Atlantiszon, a legendás kontinensen is nagyjából 60 ezer évvel ezelőtt.

Atlantiszi civilizáció

Atlantisz a maga korában a Lét Fellegvára volt. Lakói nem emberi lények voltak. Testük igen furcsa, úgynevezett „félanyagi-félsziderikus” test volt. Vagyis alig-alig látható fizimiskával rendelkeztek. Ez a különleges megjelenési forma tette lehetővé számukra, hogy a mai emberi ész számára felfoghatatlan dimenziókban otthonosan tudjanak mozogni. Ők valójában együtt lüktettek a kozmosszal, ami abban nyilvánult meg, hogy könnyedén átjártak az egyes létsíkok között, közvetlenül kommunikáltak az angyalokkal, képesek voltak utazni az időben előre és hátra, uralták az őselemek energiáit és pusztán a gondolatuk hatalmával tudtak teremteni. Gyógyászatukra a mágia kristályokra és hangrezgésekre irányuló ágazata volt a jellemző. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az atlantiszi kristálykoponyák léte, illetve a teremtés alaphangjait tartalmazó angyali szótáruk.

Próféciák

Az atlantiszi társadalmat állítólag Arkangyalok irányították. Beavatottjaikat, a főpapokat a legkülönlegesebb képességekkel ruházták fel, így például olyan tudatszintre emelték őket, amelyen lelki szemeik előtt megelevenedett a múlt és jövő. Ez azt jelentette, hogy akár évmilliókat tudtak utazni előre vagy hátrafelé az időben. Ekképpen bepillantást nyerhettek nem csak a saját fajuk, hanem az utánuk következők életébe és sorsába is. Miután látták az egymásba térő isteni tervek fantasztikus hologramjait, néhányat közülük – arra az esetre, ha valami baj történne – lejegyeztek az Atlantiszi Jövendölések Könyvébe. Ők pontosan tudták, hogy civilizációjuk egyszer meg fog szűnni, majd egy emberiségnek keresztelt faj fog megjelenni a glóbuszon, s nekik lesz egy Krisztusuk.

Esszénusok

Most ugorjunk az időben. Atlantiszt Egyiptom követte, a Mágia Őshazája, ahonnan a mai civilizációnk sarjadt. Valódi földi paradicsom volt a virágzó Egyiptom, sajnálatosan azonban akadt egy nagy hibája: túl sok tudás összpontosult túlságosan kis csoport kezében. Az emberek nem fejlődtek, csak a félistenek uralkodtak. Ezért végül a sors írói új tervet szőttek. (Igaz, ez már Atlantisz idejében is előre látható volt.) E szerint Egyiptomot le kell rombolni, tudását el kell tűntetni, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljön. Ez azonban megtörtént, s az ősi atlantiszi-egyiptomi tudás maradéka egy látszatra kicsiny csoport kezébe került, az esszénusokéba. Tehát én azt állítom, hogy az esszénus rend nem egy zsidó szekta volt, hanem egy szigorú, nagyon zárt, ma úgy mondanánk, titkos társaság. A rend angyali irányítással működött, egyik rejtett célja pedig a Megváltónak a kinevelése, kiképzése volt.

Jézus leszületése

Az esszénus mesterek látnoki képességeik révén és angyali kapcsolataik által régóta tudták és várták a megváltó megérkezését. A lehető legnagyobb titokban kezdték meg Jézus tanítását. Rendszeresen oktatták nem csak központjaikban, hanem Egyiptomban is. Tisztában voltak küldetése komolyságával és sorsformáló szerepével. Szertartásaik által Jézus fokozatosan ébredt isteni öntudatának fényére. A legjobb mesterek adták át neki a misztériumtitkokat, s ő sikeresen vette az akadályokat.
Az Atlantiszban használatos mágia és az Egyiptomban eltöltött évek kora egyik fő beavatottjává emelték Jézus lelkét. Erre mindenképpen szükség volt, mert máskülönben nem tölthette volna be kulcsszerepét a róla elnevezett programban, a Krisztusi Tervben.

Jézusból Krisztus válik

Az utolsó beavatásokat követően Jézus már tisztán látta, hogy neki az egész emberiséget kell megreformálnia. Viharos idők voltak azok, úgyhogy nem minden úgy alakult, ahogyan sokan szerették volna. Jézusnak a végső feladatai közé tartozott, hogy az emberiséget kiemelje a kollektív karmájából és megteremtse az individuális fejlődés lehetőségét. Vagyis azt a spirituális váltást köszönhetjük neki, hogy a munkálkodásának hála, az emberi faj a csoportos felelősség és fejlődés helyett az egyéni sorsútjait járhatja. Ezért onnantól kezdve, hogy isteni erejének közvetítésével ezt a karmikus váltást véghezvitte, méltán nevezzük Megváltónak Jézust.

Más kérdés, hogy küldetésének egy részét nem sikerült befejeznie. Erre ehelyütt nem térnék ki részletesen, elégedjünk meg annyival, hogy ennek eredményét a mai napig tapasztalhatjuk. Sajnálatosan nem költözött be minden ember szívébe a szeretet, s korántsem biztos, hogy jobbak lettünk majd’ kétezer évvel ezelőtt élt társainknál. Talán nem is ez volt a cél. De akkor micsoda? Vajon az a főpap, aki az atlantiszi korban látta előre Egyiptomot, az esszénusokat, Krisztust és a modern kort, még mi mindent észlelhetett ezen kívül? Megtudhatjuk-e valaha a saját jövendőnket? S legfőképpen, készen állunk-e a saját sorsunkkal való szembesülésre? A beavatottak igen, hiszen ők látják előző és előttük álló életeiket is. A mai ember azonban még az orránál sem lát tovább a „szemüvege” nélkül. Lehet, hogy le kéne cserélnünk a „szemüvegeinket”, s akkor talán a látásmódunk is megváltozna.