Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

Kapaszkodj meg! - 2021-ben kezdetét veszi a világvége, és Jézus 2028-ban visszatér!

Szerző:
Szabó Anna
A világvége próféciák azt jósolják egy elhunyt lelkipásztor szerint, hogy 2021-ben kezdetét veszi a világvége, és nem sokkal később Jézus Krisztus visszatér.

Az apokaliptikus jóslatok évezredek óta léteznek. Számtalan jóslat kelezett az évezredek folyamán, különösen a századforduló idején, azonban egy sem valósult meg. Dr. F Kenton Beshore elhunyt lelkész, a Biblia Világtársaság volt elnöke egy baljós szöveget hagyott maga után, ami állítólag bepillantást enged a jövőbe és 2021-be.

A 2016-ban elhunyt Dr. Beshore azt mondta, hogy Jézus Krisztus visszatérése a Földre "küszöbön áll", mondván, hogy Isten Fia 2028-ban újra megjelenik.

De előtte a zűrzavar fog uralkodni - állította.

A teológus szerint a Bibliában már voltak olyan jelek, amelyek azt bizonyították, hogy a világ a végéhez közeledik.

Úgy vélte, hogy a két világháború egymástól egy évszázadon belül és Izrael "születése" is erre utal.

Egy évvel Dr. Beshore halála után Donald Trump elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, Tel-Avivból gyorsan elmozdítva az ottani amerikai nagykövetséget.

Más nemzetek, például Szaúd-Arábia és Marokkó - az olyan arab országok, amelyek vallásuk azonos Palesztinával, bár értelmezésük eltér egymástól - szintén erősebb kapcsolatokat alakítottak ki Izraellel.

Sokan megjegyezték, hogy ez az új politikai és diplomáciai megállapodások révén nyújtott támogatás új fejezetet jelent Izrael számára; talán egyesek úgy értelmezik, mint Dr. Beshore születés-elméletét.

A teológus 2009-ben, „Amikor: Mikor következik be az elragadtatás?” című könyvében ezt írta: „A fügefa példázata jóslat Izrael nemzetének újjászületéséről.”

Illetve kiemelte a Bibliából ezt a részt: „Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. De mindez a vajúdás kínjainak kezdete!” (Máté 24: 8-9).

Erdőtüzek Ausztráliában

A lelkész szerint Jézus valójában azt mondta, hogy amikor látja a születési fájdalmakat - az első és második világháborút, éhínségeket, pestist és földrengéseket -, akkor tudni fogja, hogy visszatérése közeledik.

Dr. Beshore hozzáteszi: „Hét fő jel már teljesült, öt fő jel folyamatban van, és további 15 fő jel még várat magára.

A lelkész háborút is jósolt, amelynek a középpontjában Izrael áll a nagyobb nemzetekkel, például Iránnal és Oroszországgal szemben.

Sokan állítják, hogy a Biblia más részei is lassan megjelennek a világunkban: Lukács 21:11 szerint: "Mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.”

Úgy tűnik, hogy sok olyan eseményt tükröznek, amelyek az elmúlt időszakban történtek.

Több mint tíz évvel korábban Dr. Beshore azt mondta: "Amikor ezek a nemzetek Izrael ellen lépnek fel, Isten nemcsak legyőzi ezeket a seregeket, hanem tüzet küld Oroszországra és Iránra, valamint azokra, akik biztonságosan laknak a szigeteken. "

Folyamatosan hallani földrengésekről, mint ami nemrég Horvátországban is történt. De a norvég fővárostól, Oslótól északra eső földcsuszamlás 700 lakó kiürítését eredményezte, 20 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván.

Máté "nemzete nemzet ellen emelkedik" kísértetiesen tükrözi a Brexit-folyamat lezárását négy év tárgyalások és feszült kapcsolatok után.

Az Egyesült Királyság és az EU közötti kapcsolat továbbra is bizonytalan, sokan azt állítják, hogy ez lehetőséget ad Nagy-Britanniának arra, hogy "Brüsszel fölé emelkedjen". Vajon mindez a véletlen műve vagy a Biblia csakúgy megjósolta a jövőnket?

De legfőbb kérdés az… hét év múlva csakugyan visszatér Jézus?

Földrengés Horvátországban
 

forrás

rejtély misztika 2021
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL