Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

Lelkészt hívtak az idegenekhez feladni nekik az utolsó kenetet - 9 UFO-eset, amitől égnek áll a hajad

Szerző:
Szabó Anna
Egy nőt elraboltak és elárulták neki az élet értelmét. Egy lelkészt kihívtak egy ufo-baleset helyszínére. Egy egész családot pedig rettegésben tartott egy csapat idegen. Némely esetet még tanúk is igazolják, de mindettől még nem kevésbé hihetetlen ez a 9 UFO-eset.

Egészen hihetetlen ez a 9 UFO-eset, de sokak számára sokkal inkább bizonyíték az idegenek létezésére:

Kentucky-ban rettegésben tartottak egy családot

1955. augusztus 21 -én este öt felnőtt és hét gyermek érkezett a Hopkinsville -i rendőrkapitányságra azzal az állítással, hogy az űrhajóból származó idegen lények megtámadták a parasztházukat, és "közel négy órája" fegyvertűzzel tartják őket távol. A felnőttek közül ketten, Elmer Sutton és Billy Ray Taylor azt állították, hogy "tizenkét -tizenöt" alacsony, sötét alakot láttak, akik többször felbukkantak az ajtóban, vagy benéztek az ablakokon. Másnap a szomszédok két tisztnek elmondták, hogy az ott élő két család összepakoltak és elmentek”, miután azt állították, hogy „a lények hajnali fél 3 körül visszatértek”.
 

rejtély misztika ufo idegenek
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL