Teóriákból nincs hiány
Egyesek szerint a helyi lakosok végeztek velük, míg mások szerint bűnözők támadták meg őket, esetleg a KGB keze van a dologban. De az is szóba jött, hogy egymás ellen fordultak, vagy hogy az idegenek támadták meg őket. Alapvetően a lavina lehetőségével mindig is számoltak, de idővel az emberi és állati támadást is kizárták. Főleg a különös sérülések, a hiányzó testrészek és a megmagyarázhatatlan elszíneződések a bőrön, további a radioaktív sugárzás jelei indította meg az emberek fantáziáját.
Lavina végzett a turistákkal
Az Uráli Szövetségi Járás főügyész-helyettese, Andrej Kurjakov közölte július 11-én, hogy a csoport lavina következtében veszítette életétét 1959-ben a Szverdlovszki területen.
Az elhunyt turisták „minden sérülése a lavinába került hegymászók sérüléseivel azonos jegyeket visel” – mondta Kurjakov.
A tények
Különös körülmények között halt meg az egyetemistákból álló kilencfős csoport az Urál északi részén. A csoportból öt fő az Uráli Műszaki Főiskola 4-5. évfolyamos diákja volt. Három ember frissen végzett mérnök, a csoport vezetője pedig, a 23 éves Igor Gyatlov volt, a főiskola 5. évfolyamára járt. Továbbá Kourovszkaja turistabázis hegyi túravezetője is csatlakozott később a túrázókhoz. Sítalpon kívánták megtenni az utat két és fél hét alatt. A cél két uráli hegycsúcs volt. Mindezt a kommunista párt XXI kongresszusának tiszteletére tették, ám sosem útjukról sosem tértek vissza.
Újra megnyitották Gyatlov-ügyet!
2019 februárjában, 60 évvel a turisták halála után a főügyészség bejelentette, miszerint felülvizsgálják az ügyet.
Összehasonlító elemzésnek vetették alá a turisták sérüléseit. A turisták halálát – három ember kivételével – kihűlés okozta.
Most a szakértők szerint a csoport elhagyta a sátrát a lezúduló lavina miatt. A sátortól ötven méterre távolodtak el, egy kősánchoz sietve, azt remélve, hogy védelmet nyújt nekik. Később vissza akartak térni, de a rossz látási viszonyok miatt nem láthatták a sátrukat, emiatt eltévedtek. Harminc méter után egy cédrushoz értek, és tüzet raktak. Másfél órával később a tűz kialudt, és ketten szinte rögtön megfagytak a mínusz 40-45 Celsius-fokos fagyban.
Néhányan megpróbáltak a nyomokat követve, kúszva visszatérni a sátorba, ám sajnos ők is megfagytak, mihelyt elhagyták volna az erdőt, amely valamelyest védte őket a fagyos széltől. További négy tag később ugyanabban az irányban keltek útra, úgy, hogy közben havat tömörítettek, és bele mélyedve igyekeztek haladni. Így viszont elmozdult a három méter vastag hóréteg, ami elsodorta és maga alá temette a csoport tagjait. A tudósok szerint a sérüléseiket a több tonnányi hó nyomása okozta, és súlyos töréseket szenvedtek.
Lezárták az ügyet
Most, hogy mindenre fény derült, az ügyészség lezárta az ügyet.
Az Urál északi részén fekvő Otortyen hegyet, ahol a turisták életüket vesztették, a csoport vezetőjéről Gyatlov-hágónak nevezték el.
Ugyanakkor egy valamire nem derült fény: Két túrázó ruházatán és testén közepes erősségű radioaktív sugárzást mértek. Erre mi a magyarázat? Valószínűleg az összeesküvés-elméletek hívei nem lesznek megelégedve a lavina magyarárzattal.
OLVASS TOVÁBB!
3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Időhurkokkal és szellemekkel zsúfolt hegyek - 7 misztikus hegy megoldatlan rejtélyekkel megspékelve
Mit szólnál, ha kirándulás közben egy másik dimenzióban vagy a hegy másik végén kötnél ki úgy, hogy nem emlékszel? Vagy ha mondjuk ...
REJTÉLY-MISZTIKA6 misztikus, akikről még a szkeptikusok is azt hiszik, hogy paranormális erővel bírnak
Némelyik misztikus, illetve jógi csodálatos képességének több tanúja is volt, de az is előfordult, hogy beleegyeztek egy tudományos kí...
REJTÉLY-MISZTIKA11 igazán figyelemreméltó indiai babona, amikre talán neked sem árt ügyelned
A misztikus India, egy olyan ország, ahol a hagyományok továbbra is kényelmesen elférnek a globális technológia mellett. Az emberek java r...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK