Noé bárkája és a vízözön

 

A bárka arra szolgált, hogy Noé, a családja és a Föld valamennyi állatfaja – párban – túlélhessék a vízözönt, és utódai később ismét benépesíthessék a bolygót. Isten pontos tervben közölte a nagy túlélővel az építés legapróbb részleteit is. Noénak helyet kellett biztosítani tehát a hajón fiainak, szemnek, Kámnak, Jáfetnek, és azok feleségének, gyermekeinek. Rajtuk kívül „minden állatból, minden testből” egy hímet és egy nőstényt kellett felvinni a bárkára, hogy egy nap ismét birtokba vehessék a Földet. Természetesen elegendő élelmet is biztosítania kellett az összes utazó számára. 7 nap elteltével szakadni kezdett az eső, és 40 napon és 40 éjjelen át el sem állt.

A megáradt vizek

A Biblia szerint Noé 600 éves volt, amikor eljött az özönvíz. Mivel igaz, Istentisztelő ember volt azonnal engedelmeskedett az Úr parancsának. 40 napon és 40 éjjelen át szakadatlanul esett az eső, a vizek megszaporodtak, és felemelték a bárkát a szárazföldről. Az eső ellepte az összes magasabb hegyet, és hét méterrel meghaladta még a legmagasabb hegycsúcsokat is. Azonnal elpusztult minden élőlény, amely a Földön élt, egyedül a bárka utazói menekültek meg. A víz további 150 napig a földfelszín felett maradt, egészen addig, míg Isten szelet nem küldött a Földre. A bárka azonban fennakadt az Ararát hegyen. Amikor Noé kinyitotta az ablakot, mindenfelé víz volt, amerre csak a szeme ellátott. Ezért elküldött egy madarat, hogy megnézze, visszavonult-e a víz valahol. A madár két alkalommal sikertelenül járt, harmadszorra azonban egy olajfaággal a csőrében tért vissza. A Föld végre megszabadult a víztől, és újra megkezdődhetett az élet a bolygón.

Az elveszett bárka

A Biblia leírja, hogy Noé bárkája fennakadt az Ararát hegy csúcsán. Ezt a hegyet valószínűleg a mai Törökországban kell keresnünk, ahol a régészek évek óta kutatnak az állítólagos hajómaradványok után. De vajon mi igaz a bibliai szövegből és mi tartozik inkább a mítoszhoz?

Középkori ábrázolás Noé bárkájáról

1829-től kezdve több tucat tudós szállt szembe a heggyel, hogy legalább egy kis darabját megtalálja az elveszett bárkának. Ám sokak képzeletét megmozgatja a titokzatos fahajó még napjainkban is. Akadnak, akik úgy hiszik, megszereztek belőle egy darabkát, némelyek pedig az egész életüket a felkutatásának szentelik. Egy török ortodox kolostorban, Echmiadzinban őriznek egy kereszt alakú töredéket abból a bizonyos bárkából. Angel Palego kutatások hosszú sorát kezdte meg az Araráton, míg 1989-ben eljutott egy hegyoldalhoz, amelyről azt gondolta, hogy itt futhatott zátonyra Noé bárkája (4300 méter magasan). A Bibliában megfogalmazott utasítások követésével jutott erre a sejtésre. Ezeket az utasításokat más expedíciók és műholdtérképek is figyelembe vették, amelyek egy mindeddig azonosítatlan alakzatot találtak az Ararát hegy csúcsán.

A vízözön hitelessége

Egy tudományos expedíció a Marmara-/Márvány tenger török partjainál, a mélyben olyan geológiai nyomokat azonosított, amelyek a Bibliában elmesélt vízözönt hitelessé tehetik, azaz bizonyíthatják az ősi katasztrófa bekövetkeztét. Az antropológusok a víz elárasztotta földkerekség mítoszát tartják az emberiség egyik legősibb és legelterjedtebb kollektív tudattartalmának. Azt, hogy ennek a mítosznak ősi gyökerei vannak, a XX. Század második felében fedezték fel, amikor is a British Museum régészei megtalálták Ninivében Asszíria uralkodójának, Asszurbanipal királynak (Kr. e. 668-627) a hatalmas könyvtárát, amelyben több ezer ékírásos tábla maradt fent. Mintegy harmincezer agyagtábla került a múzeumba, amelyek közül néhány a Biblia Genezisénél korábban megfogalmazott eseménysort írt le: „hat nap és hét éjen át tartott az özönvíz és a szél” – Gilgames beszámolója szerint, akit egy nagy bölcs mentett ki a hatalmas özönvízből.

Edward Hicks festménye Noé bárkájáról

Mezopotámia legősibb kultúrájának, a sumernak a története az özönvízzel kezdődik. A Kr. e. II. évezredben már közismert volt a Gilgames-eposz a Közel-Keleten. A Biblia szerzői is ismerték, nagy valószínűség szerint, az özönvíz mezopotámiai változatát. Tény ugyanakkor, hogy a hasonlóságon kívül számos eltérés mutatkozik a két szöveg között. Olyan részletek, amelyek arra engednek következtetni, hogy létezett ezzel párhuzamosan egy másik, hasonlóan régi szájhagyomány is.

Az özönvíz mítosza

A mítosz szájhagyomány útján terjedt el a népek között. A hihetetlen hasonlóság újra meg újra ámulatba ejti a tudósokat. Érdekesség, hogy nem mindegyik mesében tűnik fel az emberi romlottságot sújtó isteni büntetés témája. A mítosz egyetemes voltára való bizonyítékok számos hagyományban megtapasztalhatóak.

Alaszkában például az emberi fajt egy hatalmas bárka mentette meg az özönvíztől. Kaliforniában – bennszülött indiánok szerint – az embereket és az állatokat egy özönvíz söpörte magával. Peruban a víz olyan magasra tört, hogy elborította a legmagasabb hegyeket, és az egész teremtett világ elpusztult, kivéve egy férfit és egy nőt. Görögországban Zeusz özönvizet küldött, hogy elpusztítsa az embert, Prométeusz azonban figyelmeztette Deukalión fiát, aki egy nagy bárkát épített. Rómában Jupiter gerjedt éktelen haragra az emberek tettei láttán, és elhatározta, hogy elpusztítja őket: Neptunusz segítségével olyan hatalmas viharokat és földrengéseket idézett elő, amely elsüllyesztette a földeket, kivéve Parnasszosz hegyét, ahová Deukalión és a felesége menekült. Az indiai vízözön-legendában egyetlen ember menekült meg, Manu, „az emberiség apja”. Visnu Isten hal alakjában figyelmeztette, hogy építsen hajót, mert így megmenekülhet más bölcsekkel együtt, amint a hajó fennakad a Himalája egyik csúcsán.

Noé bárkája, ismeretlen francia mester festménye1675-ből (Magyar Szépművészeti Múzeum, Budapest)

 

Mit szól ehhez a tudomány?

Vajon tényleg volt a Földnek olyan korszaka, amikor a minden élőt pusztító víz uralkodott? A nagy éghajlati változások abban az időszakban, amikor a történelemben élő emberi faj már létezett, olyan periódusokhoz vezettek, amelyekben egyrészt a sarki jégtakaró nagy területeket lepett el az eurázsiai és az amerikai kontinensen, másrészt melegebb időszakokban e jég elolvadt. Az elmúlt 700 000 évben hét jégkorszak különíthető el, amelyek ciklikusan váltották egymást, úgy 40-100.000 évenként.

Kb. 7600 évvel ezelőtt a Földközi tenger szintje legalább 15 méterrel lejjebb volt, mint most. Ez időben a tenger hirtelen átömlött a Fekete-tengerbe, óriási katasztrófát előidézve, amely a Gilgames eposzban leírtaknak felelhetett meg. Ez az esemény az utolsó eljegesedést követően történhetett. A víz földeket és falvakat öntött el, 2-3 km-t haladva naponta. Hogy megmeneküljenek, az emberek messzi hegyekre indultak, és magukkal vitték az özönvíz történetét.

A vizek emelkedése

Az egyetlen geológiai jelenség, amely az egész földgömböt érintette, az óceánok vízszintjének emelkedése volt az utóbbi 18 000-20 000. Mintegy 14 000 évvel ezelőtt, amikor a mai ember már megvetette lábát a bolygó összes területén, a tenger három cm-t emelkedett évente. Lehetséges tehát, hogy teljes populációk vándoroltak egyik helyről a másikra, természetes összeköttetéseket használva, amelyeket egyszer csak elöntött a víz.

Szeretnél még többet megtudni a témáról? Netán érdekelnek a rejtélyes, titokzatos történelmi események? Akkor ezt mindenképpen vásárold meg:

{ADVENT2009}