Rejtély Hollywoodban

 

Charlie Chaplin, Mary Pickford, Mabel Normand, Mary Minter, Douglas Fairbanks mind érintve voltak az ügyben, amelynek megoldására hivatalosan sosem derült fény. Titokzatos kulcsok, női fehérneműk és fegyverek kerültek elő, a nyomozás mégsem haladt… Negyvenöt évvel később, 1967-ben aztán King Vidor, a világhírű rendező meg akarta filmesíteni az esetet, de magánnyomozása után hirtelen elállt a tervétől. Csak halála után kerültek elő azok a feljegyzései, amelyben leírta a gyilkosságot övező összeesküvést…
Manapság már nem is csodálkozunk, ha hollywoodi sztárok rendőrségi ügyeiről hallunk, hiszen egyes vélemények szerint néhány színész jobb híján éppen botrányaival igyekszik magára irányítani a közfigyelmet. Mindig akadnak azonban olyan kivételes esetek, amelyeknél erről jóval többről lehet szó. Ilyen rejtélyes ügy volt az is, amely 1922. február másodikán vette kezdetét…

Aznap reggel fél nyolckor fedezte fel az 54 éves, ismert filmrendező holttestét az inasa, aki első ijedtségében segítségért kiabálva rohant az utcára. A rendőrök viszont csak egy órával később érkeztek a helyszínre, ahol szokatlan látvány fogadta őket. A földön heverő tetemmel mit sem törődve ugyanis tucatnyi ember tolongott a villában; korabeli sztárok és újságírók vegyesen. Ők jócskán megelőzték a hatóságot, és valóságos házkutatást rendeztek. Mabel Normand, a filmcsillag például a fiókokat kirángatva elszántan keresett valamit, miközben a Paramount Pictures két vezető beosztású alkalmazottja éppen iratokat égetett el a kandallóban.

Miután mindenkit kitereltek a házból, a nyomozók is érdekes dolgokra bukkantak. Pornográf képek ismert színésznőkkel, aztán egy titkos szekrényben elrejtett női fehérnemű-gyűjtemény, melynek minden darabját felcímkézték viselőjének monogramjával és egy dátummal. Nem lehetett tudni, hogy a meggyilkolt Taylor ágyba vitte, vagy csak zsarolta a monogramokat rejtő személyeket. Megtalálták a Paramount fiatalkorú sztárjának, Mary Miles Minternek a hálóköntösét és felleltek néhány titokzatos kulcsot is, amelyek a házban található egyetlen zárba sem illettek bele. Ezeket tetézte az italokkal teli bárszekrény, amely viszont a rendezőnek a szeszcsempészekkel fennálló kapcsolatára utalt, hiszen ne feledjük, 1922-ben szesztilalom volt érvényben az Egyesült Államokban. A gyilkosság gyanúja mégsem az alvilágra terelődött, mert előkerült rengeteg szerelmeslevél is, melyeket egymással egyidőben írt a rendezőnek Mary Miles Minter és egy másik filmsztár, Mabel Normand. Felmerült a gyanú, hogy féltékenység állhat a bűntény hátterében. Mabelt ráadásul a gyilkosság reggelén a villában találták a rendőrök, és láthatóan ő is kutatott valami után. Sőt, az is kiderült, hogy előző este szintén járt a rendező otthonában.

Gyanús volt még az elhunyt homoszexuális inasa (ő találta meg a holttestet), mivel gazdájának éppen a gyilkosság napján kellett volna őt igazolnia egy szeméremsértési ügyben a bíróság előtt, és senki sem tudta, hogy megvédte volna vagy sem az alkalmazottját. Felmerült még a kábítószerrel kereskedő helyi maffia érdekeltsége is az ügyben, mert a meggyilkolt rendező igen erélyesen igyekezett véget vetni a drogfogyasztásnak Hollywoodban. Végül, hogy még cifrább legyen az ügy, kiderült, hogy a rendező álnéven élt a városban; eredetileg William Deanne Tannernek hívták, és 1908-ban tűnt el New Yorkból. Jól menő üzletet, feleséget és gyerekeket hagyott hátra – ki tudja, miért?

Egy bűntény utóélete

A megoldatlan rejtély sokáig foglalkoztatta a közvéleményt; több kötetnyi oknyomozó riport és elképzelés jelent meg a bűntény lehetséges indítékairól, de a gyilkost senki sem akarta megnevezni. Végül 1967-ben egy másik híres filmrendező, King Vidor (többek közt Az északnyugati átjáró és a Háború és béke című mozik alkotója), aki személyesen ismerte az ügy szinte minden szereplőjét, elhatározta, hogy megfilmesíti a történetet. Herb Dalmas forgatókönyvíróval magánnyomozásba kezdtek, hogy feltárják az ügy valamennyi még rejtett részletét. Munkájuk meglepő eredménnyel járt.
Kiderítették például, hogy a meggyilkolt rendező évekkel korábban azért adta fel sikeres életét New Yorkban, mert ráébredt saját homoszexuális beállítottságára. Taylor Hollywoodban kezdett új életet, de ott is titokban tartotta férfiak iránti vonzalmát. De a rendőrök által talált rejtélyes kulcsok egy olyan titkos találkahely zárjaiba illettek, ahová a rendező szintén homoszexuális inasa a pénzért kapható fiatal fiúkat vitte.
Igen ám, de ha ez igaz, akkor a szerelmesleveleik miatt gyanúba keveredett két színésznőnek – Mary Miles Minternek és Mabel Normandnak – nem lehetett viszonya a rendezővel, és a fiatalkorú Minter kisasszony édesanyjának se volt oka lelőni Taylort. King Vidor szerint Normand semmiféle vonzalmat nem táplált a rendező irányában, mert tisztában volt Taylor hajlamaival, és Mary Minter is csupán apjaként tisztelte a férfit. De hogy mit kerestek akkor a gyilkosság reggelén a villában, és ki hamisította a nevükben azokat a szerelmesleveleket, és miért nem tiltakoztak a rágalmak ellen, nos, ezekre a kérdésekre senki sem adott választ. Ahogyan azt sem tudni, mit kerestek a felcímkézett női fehérneműk az áldozat lakásán. Sőt, arra sincs magyarázat, hogy a halott Taylor zakójára hogyan kerültek az ifjú Mary Minter hajszálai.

A GYILKOSSÁG EGYSZERŰ MŰVÉSZETE Raymond Chandler, a realista krimik nagymestere, (képünkön) Philipe Marlowe magándetektív megteremtője (többek közt az Asszony a tóban és a Hosszú álom című regények szerzője) megtörtént bűnesetekkel is foglalkozott néha. Az 1949-ben megjelent A gyilkosság egyszerű művészete című tanulmányában William Taylor haláláról is elmondja véleményét. Szerinte az eset csak azért maradt megoldatlan, mert senki sem vette a fáradságot, hogy megfelelő nyomozást folytasson. Mindenkit az ügyet kísérő botrányok érdekeltek; a bűncselekmény másodlagos maradt. Chandler érdekesnek tartja, hogy a gyilkosság csupán a két érintett színésznő – Mary Miles Minter és Mabel Normand – karrierjének vetett véget, méghozzá akkor, amikor filmjeik mind rosszabb kritikákat kaptak, és a nézők is kezdtek elpártolni tőlük. A stúdiók pedig minden körülmények között a saját érdekeiket védik, vagyis a Paramount meg akart szabadulni a két lecsúszott sztártól, és ürügyet keresett a szerződések felbontására. A gyilkossággal való gyanúsítás pedig éppen megfelelt ürügynek… Ezek szerint tehát a Paramount stúdió vezetői gyilkoltatták volna meg Taylort, hogy az ügybe belekeverjék a két színésznőt, akiket aztán kárpótlás nélkül kirúghattak állásukból. Persze első hallásra ez kissé hihetetlenül hangzik, ám Chandler szerint a nagyvállalatokat sosem érdekli, hogy egy-egy döntésük milyen hatással lehet dolgozóik életére; hogy kinek ártanak, és milyen igazságot ködösítenek el. Az író mindig kemény kritikával illette a nyugati társadalmat, hangsúlyozta, hogy a dollár utáni hajsza, a pénzközpontú szemlélet megrontotta, erkölcsileg kikezdte az amerikai életformát…

King Vidor nyomozása során arra is rádöbbent, hogy a korabeli rendőrségi akták túlságosan felületesek. Az volt az érzése, hogy ami bennük szerepel, az csupán arra szolgál, hogy elleplezzen valami mást. De vajon mit?... Egy roppant kusza összeesküvés szálai kezdtek kibontakozni a kutatók előtt. Az akták alapján például be lehetett bizonyítani, hogy Mary Minter az utolsó estét a rendező házában töltötte, ám erről a nyomozást irányító kerületi ügyész egyszerűen nem vett tudomást. Vajon miért?

Vidor a kérdéseire sosem kapott választ. 1967-ben még túl sok szereplője élt az ügynek, akik időközben magas pozíciókat töltöttek be, és leküzdhetetlen akadályokat gördítettek a rendező elé. Ennek eredményeként King Vidor elállt filmtervétől, és hirtelen a nyomozást is félbeszakította. Saját bevallása szerint azért, mert más munkával bízták meg, mások szerint azonban halálosan megfenyegették a rendezőt. Hogy mi az igazság, azt ma sem tudjuk. Azóta már Vidor sem él, ám állítólag nyomozásának eredményét elzárta egy páncélkazettába, amit halála után nyithattak volna föl. Csakhogy ennek a páncélkazettának időközben nyoma veszett, hiába kutatnak utána azok, akiket érdekelne egy közel 90 éves rejtély megoldása…