Rejtélyes ősi térképek

Ebben a cikkben kivételesen nem érintjük Piri Reis Dél-Amerikáról és az Antarktiszról készített rajzait, amelyet a török kalózvezér egy számunkra ismeretlen, jégkorszak előtti forrásból vett át, hiszen erről már olvashattatok más szerzők műveiben. Most azokkal a térképekkel foglalkozunk, amelyek kevésbé ismertek, de így is nagyon sok fejtörést okoznak a szakértőknek.

Ma úgy tudják, hogy a világ legrégebbi kartográfiai emléke 8 ezer éves, és a bejáratok nélküli várost, az anatóliai Catal Hüyüköt ábrázolja. A felfedezés James Mellaart nevéhez fűződik, aki 1961-ben bukkant rá a falra festett alaprajzi ábrára, miközben egy kultikus helyen folytatott ásatásokat. A sumerok is profi térképrajzolók voltak. Ezt mi sem jelzi jobban, mint az az agyagtáblába vésett ábra, amelyet Nuzu város romjai között találtak a régészek. A kutatások szerint a térkép Kr. e. 2300-2500 között készülhetett. Nagyon érdekes az a 3500 éves rajz is, amelyet a tudomány csak bedolinai sziklatérképként tart nyilván. A négy méter széles és három méter magas ősi ábrán házak és művelt parcellák láthatók, mi több, ez alapján bukkantak rá a kutatók a közeli völgyben az egykori település öntözőcsatornáinak maradványaira.

Őskori geodézia?

Akadnak ennél régebbi térképek is, ezeket azonban még nem sikerült beilleszteni a térképeszet hivatalos kronológiájába. 1904-ben Rhodesiában furcsa kőtáblát ásott ki a földből egy angol régész, John Braht. Mivel a lelet elütött az ásatás helyén talált többi ősi tárgytól, ezért a fiatal kutató további vizsgálatokra egyenesen VII. Eduárd király udvarába küldte azt. A trapéz alakú égetett agyagtáblát egy faládában őrizték egészen 1967-ig, majd amikor újra elővették és megvizsgálták, rájöttek, hogy az nem más, mint a Mucheke-folyót körülvevő terület háromdimenziós, domborzati térképe. Korát a kutatók 30 ezer évesre becsülték, amely azért különös, mert úgy tudjuk, őseink ekkor még állatbőrökbe bújva, primitív eszközökkel vadásztak a füves pusztákon. Elképzelhetetlen, hogy járatosak lettek volna a geodézia és kartográfia tudományában, hiszen ehhez akkor még sem a szellemi, sem a technikai lehetőségeik nem voltak adottak.

Nézzük tovább a furcsaságokat. 1962-ben Dél-Moraviában egy mamutagyarat találtak a kutatók, amelyen a Dyje-folyó kanyarulatai, és a Pavlov-hegység jellegzetes pontjai voltak feltüntetve. A legnagyobb problémát az őskori térkép életkora jelentette, hiszen azt 25 ezer évesre becsülték a szakemberek. A meglehetősen pontos ábrázolás a paleolitikum utolsó szakaszában készült.

Hasonló térképet találtak a régészek 1985-ben egy ukrán falu, Merics közelében. A különleges leletről a Neues Deutschland számolt be először. A terjedelmes cikkből megtudhattuk, hogy a vésett mamutagyar vizsgálatát az Ukrán Tudományos Akadémia munkatársai végezték el, akik rájöttek, hogy a krikszkrakszok sokasága egy hegyoldal előtt áthaladó, gázlókkal rendelkező folyót, és több lakóépületet ábrázol. Ezek a valóságban is megfeleltek az ősi térkép vonalainak, mi több nem sokkal később a négy, mamutcsontból készült építményt is találtak a helyszínen. A térképet Kr. e. 13 ezer körül készítették az itt élő ősemberek… Nincs mit szépíteni a dolgokon, itt valami nincs rendben.

Történelem 30 négyzetcentiméteren

Ezt gondolhatták azok a kutatók is, akik 1993-ban egy 14 ezer éves, 13 centiméter széles és 2,5 centiméter vastag kőbe vésett térképre bukkantak Észak-Spanyolországban. Az ábrákat az Universidad de Zaragoza kutatói analizálták, akik arra a következtetésre jutottak, hogy azon az Abauntz barlangot körülvevő hegyek és kanyargó folyók láthatók. A Journal of Human Evolution lapban közzétett cikkben Pilar Utrilla, a kutatásokat végző csoport vezetője rámutatott arra, hogy véseten nem csak a madártojások és a gombák, hanem a vadászathoz szükséges kovakövek lelőhelyeit (bányáit?) is feltüntették. „Ehhez hasonlót még nem találtak sehol Európában. Nem tudjuk, ki és milyen célból készítette a térképet, de nyilvánvalóan igen fontos lehetett azok számára, akik 14 ezer évvel ezelőtt ebben a barlangban laktak” – nyilatkozta Utrilla, aki biztos abban, hogy az itt élő emberek ennek a térképnek a segítségével tervezték meg az élelembeszerző útjaikat.
30, 25, 15 és 14 ezer éves térképek... Ha rátekintünk az emberiség történelmi idővonalára, akkor megállapíthatjuk, hogy ezek az adott kor fejlettségi szintjét meghaladó alkotások a fiatal és a késői paleolitikumot átölelő időszakból származnak. Tudnunk kell, hogy ebben az időszakban vált dominánssá a Homo sapiens a Földön, amelynek egyedei még állatbőrökbe bújva, kezdetleges fegyvereikkel vadásztak, és ki voltak szolgáltatva a természet erőinek.

Mindezek tükrében nem csoda, ha a fejünket vakarjuk az ősi térképek hallatán, amelyek – mint olvashatták – meglehetősen pontosak voltak és bizonyos szintű, geodéziai és kartográfiai tudásról is tanúskodnak. Bár a történészek nem tagadják, hogy már az ősember is lerajzolta a közvetlen környezetét a barlangja falára, de mivel azt nem tájékozódási céllal tette, éppen ezért ezeket az alkotásokat soha nem tekintette térképeknek. A dél-moraviai, a mericsi vagy éppen az észak-spanyol leletekről azonban mindez nem mondható el. Egyszerűségük ellenére sem illenek bele a kulturális antropológia által felállított eseménysorba. Akkor miben rejlik a magyarázat?

Új kronológia szükséges

Sokan úgy vélik, hogy az őskorban létezett egy fejlettebb földi civilizáció, amely mesterségesen beavatkozott a Homo sapiens fejlődésébe, és olyan ismeretekkel látta el, amely látványosan felgyorsította a civilizálódás folyamatát. A másik elmélet mellőzi a külső beavatkozás elméletét. Képviselői úgy vélik, mindössze a tudomány által felállított kronológiát kellene átgondolnunk, és bármennyire is kellemetlen, de újra kellene írni az emberiség történetét. Ki kellene tolni a határokat néhány tízezer évvel, hiszen egyre több bizonyíték szól amellett, hogy már az őskorban is sokkal civilizáltabb népcsoportok éltek a Földön, mint azt ma feltételezzük.

Hiába a sok bizonyíték, még mindig az Kr. e. 8-ból származó Catal Hüyüköt ábrázoló rajzot tekintik a világ legrégebbi térképészeti emlékének. Bár Pilar Utrilla mindent elkövetett annak érdekében, hogy a tudomány ismerje el az Abauntz-barlangban talált 14 ezer éves kődarabot a világ legöregebb térképének, de minden próbálkozása kudarcba fulladt. A hivatalos indoklásban Jill Cook, a British Múzeum munkatársa kifejtette: az állatfigurák fölé karcolt vonalak még nem jelentik azt, hogy az egy térkép! Cook hiába tekintette meg a zaragozai kutatók bizonyító erejű számítógépes analízisét, mégis úgy nyilatkozott, hogy a kődarabot térképnek tekinteni nagy merészségre vall, és nem valószínű, hogy a röghöz kötött magdalénia kultúra emberének szüksége lett volna 14 ezer évvel ezelőtt bármiféle tájékozódási segédeszközre.

Azt hiszem az utolsó mondathoz, nem kell kommentárt fűznöm: szomorú, hogy még mindig itt tartunk a 21. század elején. A tudomány fala sok helyen repedezik, és előbb-utóbb szükség lesz egy teljes renoválásra. Akkor talán a térképészet története is kiegészül azokkal a leletekkel, amelyekkel egyelőre nem tud mit kezdeni a tudomány.