Telepátia, vagy gondolatolvasás?

Warburton kanonok esete

Az első kutatók által megvizsgált spontán telepátia egyik jellemző esete volt egy angol pap története, amely valamikor 1883-ra nyúlik vissza. Warburton kanonok egy viharos késő délutánon fivére házában üldögélt, és már-már elszundikált. Hirtelen azonban felriadt és felkiáltott: „A mindenségit! Leesett!”. A kanonok ugyanis azt álmodta, hogy fivére egy szalonból jön ki, egy kivilágított lépcsőfordulóra ér, majd a legfelső lépcsőfokon megbotlik, és előrezuhan. Alig sikerült elkerülnie egy súlyos sérülést. A házat, ahol az esemény történt, nem ismerte fel a kanonok, és azt sem tudta, pontosan hol történt a baleset, hiszen nem régóta lakott a városban. Az azonban biztos, hogy a fivére hagyott neki egy üzenetet, amelyben leírta, hogy egy bálba hivatalos a West End-en, és várhatóan éjjel egykor tér majd haza. A különös álom után Warburton kanonok már nem igazán tudott tovább szundikálni, egyre várta haza fivérét, aki nem sokkal később meg is érkezett. Elmesélte, hogy nem sok híján majdnem kitörte a nyakát, ugyanis majdnem megbotlott a lépcsőn, és lezuhant.
Ez a rejtélyes álom azonban csak egy a sok közül, amelyeket a kutatók összegyűjtöttek Nagy-Britanniában és Amerikában.

Ellenőrzött kísérletek

A telepátia szó 1882-ből, egy cambridge-i tudós és kutató, F. W. H. Myerstől származik, aki egy nagyszabású tanulmányban 20.000 kérdőívre adott választ elemez. Ám a tudósok ennél ellenőrzöttebb körülmények között akarták vizsgálni a telepátiát.

A XX. század elejére a kutatók jó néhány csoportja folytatott telepátiavizsgálatokat, amelyek közül számos lenyűgöző eredménnyel zárult. Az 1920-as évekbe például René Warcollier végzett összehasonlító telepátiás csoportkísérleteket Franciaországban és az Egyesült Államokban. Ám a korai vizsgálatok nem mindig elfogadhatóak a tudomány mai, szigorú feltételei alapján. Egy 1909-ben megjelent tanulmányban egy tudós bizonyítani akarta, hogy két testvérlány képes egymás gondolataiban olvasni. A tudós személy szerint hihetőnek találta a történetet, még sem került elfogadásra. Mivel a lányok foghatták egymás kezét, miközben a kártyalapok képeit küldték egymásnak telepatikus úton, ezért nem lehet kizárni azt az eshetőséget, hogy valamilyen jelrendszert alkalmaztak. És a statisztikákból sajnos egyértelműen kiderül, hogy amikor a lányok nem foghatták egymás kezét, az eredmények majdnem csak a véletlenek szintjére estek vissza.


Telepatikus képek

Az 1930-as években Upton Sinclair munkája keltette fel a közönség érdeklődését. Az író felesége ugyanis számottevő pszichikai képességgel rendelkezett. Telepatikus úton képes volt fogni olyan képeket, amelyeket férje, vagy más „küldők” rajzoltak. Kísérleteiket néha a szomszédos szobában, néha pedig nagyobb távolságból végezték. Az eredmények szerint Mrs. Sinclair 290 kísérletből 29 %-ban sikert, 53 %-ban részleges sikert ért el, és 24 %-ban sikertelenül végződött a kísérlet.

Az eredeti és Mrs. Sinclair példányai közötti hasonlóság gyakorta megdöbbentő volt, amelyek kizárták a véletlen lehetőségét, ugyanakkor megnehezítették az eredmények statisztikai elemzését. Valójában a részlegesen eltalált képek is telitalálatnak számítanak, mert lenyűgöző betekintést adtak arról, hogy Mrs. Sinclair hogyan „vette” ezeket a képeket. Egy alkalommal a férje egy vulkánt rajzolt, amelyből fekete füst gomolygott. Ő ehhez nagyon hasonló rajzot készített, viszont nem tudta megmondani mi van a képen, és egy bogárra tippelt. Ha tehát ez egy olyan kísérlet lett volna, amikor szóban kellett volna kifejeznie benyomásait, akkor sajnos sikertelennek kellett volna nyilvánítani. Ám maga a rajz azt mutatta, hogy Mrs. Sinclair különlegesen pontosan „vette” a képet.


Szkeptikusok

A szkeptikusok mindig is hallatták hangjukat. Szabályszerű kihívást jelentett a kutatóknak bizonyítani álláspontjukat. Az egyik ilyen kihívást egy fiatal nő jelentette, aki feltételezett pszichikai képességekkel rendelkezett, és aki vállalta, hogy a kísérletek alanya lesz. Több hónapon át végeztették vele saját, kártya felismerési kísérleteit. 25 kártyát mutatott a nőnek 75 sorozatban, ez összesen 1850 próba, amelynek során bámulatos átlageredmény született: 25-ből 18 telitalálat. A kutatást vezető tudós az alábbi módon védte kísérleteit:
„Nem érheti bírálat az alkalmazott módszereket. Az asztalomon volt egy csomag kártya, amelyet megkevertem, majd egymás után felfordítottam a kártyákat és feljegyzéseket készítettem. Az eredményeket elzárva tartottam az íróasztalomban, és nem egyszer egy hét is eltelt mielőtt összesítetem volna az eredményeket. Ekkor láttam csak, hogy a hölgy milyen jó eredményeket ért el… Az egyetlen hiba csak csalás révén csúszhatott volna a kísérletbe, de csak én csalhattam volna, mivel az alany egyetlen alkalommal sem tudta, hogy milyen eredményeket ért el, de még azt sem tudhatta, hogy milyen kártyákat fogok használni…”


Telepatikus parancsok

Dr. Vaszilijev hipnotikus állapotban lévő alanyok közreműködésével végezte a „mentális rádió” iránti kísérleteit. 1962-ben megjelent könyvében rávilágított, hogy ő és más kutatók is elérték, hogy bizonyos alanyok telepatikus úton parancsokat hajtsanak végre. Azt is állította, hogy telepatikus úton tud hipnotizálni. Egy különleges esetben pl. egy bal oldali bénulásban szenvedő hölgy volt a kísérletek alanya. Fizikai ok nélküli, tehát pszichoszomatikus beteg volt. Vaszilijev rájött, hogy mindössze mentális parancsokat kell adnia, és a nő hipnózis nélkül tudni fogja mozgatni bal karját és lábát. Azt is állította, hogy telepatikus úton tud hipnotizálni. Egy különleges esetben pl. egy bal oldali bénulásban szenvedő hölgy volt a kísérletek alanya. Fizikai ok nélküli, tehát pszichoszomatikus beteg volt. Vaszilijev rájött, hogy mindössze mentális parancsokat kell adnia, és a nő hipnózis nélkül tudja fogja mozgatni bal karját és lábát.

Megfigyelők egy csoportja óvatosságból bekötötte az alany szemét, és egy szót sem szólt hozzá. Ehelyett az összes utasítást leírta és ellenőriztette a csoporttal, mielőtt akár ő, akár munkatársa – a hipnotizőr – koncentrálni kezdett volna. az alany figyelemre méltó pontossággal reagált a parancsokra, sőt még azt is meg tudta mondani, hogy Vaszilijev vagy a hipnotizőr adta-e a parancsokat.