Isten dobta meg Annt?

1954. november 30. Alabama állambeli Oak Grove városában Ann éppen álomra hajtotta fejét a délutáni órákban, amikor egyszer csak egy grapefruit nagyságú meteorit szakította át a ház tetején és egyenesen az ő csípőjének csapódott. Az volt a szerencséje, hogy útközben már lassult a szikladarab, ahogy áttörte magát a házon, de azért így se piskóta a történet. Hogy lehet valaki ilyen peches, hogy pont neki csapódik egy meteorit, mintha csak úgy dobták meg volna vele?
Mindenesetre az orvosok szerint oltári nagy szerencséje volt, de még így is egy hatalmas véraláfutás a baloldalán emlékeztette őt nap, mint nap a történtekre.

A környékbéliek minden kétséget kizáróan megerősítették a történteket, akik látták is, hogy egy vörös csík zuhant az égből a házba. De még a NASA is megerősítette az elbeszélést, hát még maga a döntő bizonyíték, maga a kődarab.

Továbbá Julius Kempis McKinney egy helyi farmer is megerősíti a történetet, aki tűzifa-gyűjtés közben várostól alig pár mérföldnyire meglelte a meteorit másik darabját. Ő viszont jól járt a kővel, mivel jól tudta mennyit ér a benne található ritka nemesfémek miatt, és eladta egy ügyvédnek, aki azt a Smithsonian Intézet nevében vette meg. Juliusnak meg mindjárt lett új kocsija meg háza.

Az átkozott meteorit hazavágta az életét

Ann sztorija önmagában is egy csoda és már ez is megérne egy cikket, hogy a csudába élte túl a jó formán neki célzott meteoritot. De ha minden igaz, a misztikum nem merül ki ennyiben, ugyanis elmondása szerint a kő el van átkozva, mivelhogy a becsapódás után csak szerencsétlen dolgok történtek vele és halála napjáig peches maradt.

Már eleve azzal kezdődött, hogy a nő megakarta tartani a követ, mert úgy érezte, hogy azt a jó Isten neki szánta. Aztán biztos szíven ütötte a hír, mikor megtudta, hogy egy ilyen kő rendkívül sokat ér és hogy a szomszédja, Julius mekkora kaszált az övén.

Aztán az egész történet a főbérlő, Birdie Guy fülébe jutott, aki szintén láthatta a meteoritban rejlő lehetőséget, és beperelte Annt, hogy mivel az ő tulajdonában zuhant le, neki járna jogosan. Úgyhogy Ann kénytelen volt fizetni az akkoriban rengeteg pénznek számító 500 dollárt.

És eközben esett az eső és fújt a szél... mert hogy a ház teteje lyukas volt ott, ahol a szikladarab átszakította a tetőt.

Közben jött végre a mentés. Legalábbis az esély meg volt rá. A Smithsonian Intézet felhívta Annt, hogy megvennék tőle a követ, de igen szerény összeget ajánlottak. Márpedig Ann és férje Eugene abban a hitben volt, hogy a múzeumok háborúzni fognak egymással, hogy megkaphassák. Meg aztán sértette is őket a dolog, hogy Julius többet kapott az ő darabjáért... így hát sikeresen lemondtak az egyetlen és egyben utolsó ajánlatról is...

Végül a csúnya jogi hercehurca után megtarthatta a kavicsát, de hirtelen annyi turista kíváncsiskodó lepte el a házát, hogy kínjában inkább a légierőnek adta – hangsúlyozom: ingyen - akik meg 1956-ban az Alabamai Természettudományi Múzeumba vitték az ereklyét, ahol azóta bárki számára megtekinthető. Ann kárpótlása pedig abban merül ki, hogy a kő névadója lett: Hodges Meteor.

Ám úgy tűnik ez sem boldogította, mert 1964-ben elvált férjétől, mert idegileg kikészítette a média, meg rengeteg jogi harc.

Így 8 évvel később egy idősek otthonban halt 52 évesen abban a hitben, hogy őt azért találta az a meteor, hogy tönkre tegye az életét. Kösz Isten, a semmit!