Az emberiség félelmetes, mentális leigázásának kísérlete

Az Amerikai kontinens őslakosainak meséi és ősi ábrázolásai is bővelkednek a földönkívüli civilizációk nyomaival. A mentális parazita emléke néhány sámán szerint az algonkin és cree indiánok legendáiban maradtak fenn. A paraziták még a történelem előtti időkben, az első hullámban érkeztek a Földre, melyek máig itt lappanganak közöttünk. Az élősködő idegenek a tudatot megfertőzve elhomályosítják a lelkiismeret hangját, és a fertőzött embereket önző, egymást eltipró, gyilkosságra is hajló, mások életenergiáiból táplálkozó ösztönlényekké torzítva igázzák le. Kiirtják az univerzális szeretetre való képességet, erkölcseiket és kegyetlenségre csábítanak.

A parazita ott szaporodik a legkönnyebben, ahol a legtöbb az ember – a városokban. Az algonkinok és cree indiánok emberevő réme, a Wendingo meséje is a paraziták emlékéből, innen származik.

Békés megmentők – az égi mesterek

A második hullámban érkező idegenek megmentő serege részben az univerzális szeretetet, az élet tiszteletét megőrizni képes emberi fajt telepített ide, részben megpróbálta meggyógyítani a fertőzött kultúrákat, ám nem jártak teljes sikerrel. A vérengzés és a kegyetlenség fertőző parazitája, az élet és az emberi lét megbecstelenítésének kultusza túlságosan mélyen ivódott már az ősi városok lakosaiba. Ezért – mivel az afrikai legendákból is ismert, védelmező és segítő szándékú, békeszerető idegenek – belátták, hogy próbálkozásuk hiába való és távoztak Közép- és Dél- Amerika civilizációiból, hiszen csak segíteni akartak, nem pedig háborúzni. Mindenesetre nyomaikat ott hagyták – a mayák, aztékok és inkák pedig a spanyol hódításokig használták az égi tudást.

Földönkívüliek emléke az észak- amerikai indiánok legendáiban

Az észak- amerikai indián kultúrák őriznek nagyjából hasonló emlékeket, mint az afrikai törzsek. Néhány kanadai indián törzs olyan égi emberekről mesél, akik Földre érkezésük után megtanították mindazt a földi embereknek, amit tudniuk kell, majd visszatértek égi hazájukba.

A valaha az Egyesült Államok délnyugati részén, a mai Colorado államban található Mesa Verde nevű nemzeti park területén élő asanazi indiánok neve navaho nyelven annyit tesz: ősi idegenek. Úgy tudjuk, kb. i.e. 185 táján jelentek meg a vidéken és i.u. 1300 környékén tűntek el nyomtalanul. Jellegzetes falvaik rendkívül nehezen megközelíthetőek, mivel különleges házaikat az afrikai tellemekhez hasonlóan kiugró sziklaperemekre, barlangokba építették. Falvaik elnéptelenedése rejtélyes körülmények között történt – használati tárgyaikat hátrahagyva, úgy tűnik sietve történhetett minden.

Az asanazik sziklarajzain ábrázolt kétszarvú figurák a dogonok nommóira emlékeztetnek, de náluk is megtalálhatóak a jellegzetes repülő csészealj ábrázolások, galaxisok és az aránytalanul nagy szemű, idegenszerű humanoidok valamint a szkafanderes vagy sisakos lények. Az ásatások szerint valaha az asanazik is hajlottak a kannibalizmusra, azonban késői leszármazottaik, a hopik már tisztelnek minden életet.

A hopik sziklavésetei is ábrázolnak repülő csészealjakra emlékeztető objektumokat. A hopi indiánok ma is úgy hiszik, hogy többek között a valaha az égből érkezett tanítóiknak köszönhetik tudásukat és hagyományaik mindennapi gyakorlatában is megmutatkozik, hogy visszavárják őket – megidézik őket meséikben, népművészeti ábrázolásaikban mind a mai napig megformázzák őket.

Más észak – amerikai indián legendák arról számolnak be, hogy az emberek egy másik, túlnépesedett bolygóról lettek a Földre telepítve.

Közép- és Dél-Amerika lenyűgöző és hátborzongató kultúrái – aztékok, toltékok, mayák és inkák

Ha valóban léteznek ezek a lelket gonosszá torzító, űrből érkezett paraziták, akkor talán éppen Közép – Amerika maya, azték és tolték nagyvárosai felé terjedt a fertőzés. Ez legalább megmagyarázná, hogy a rendkívül színes, eltérő nyelvű és kultúrájú Közép-amerikai civilizációk miért éppen a növényi eredetű drogokat, a brutális kínzásokat és véres, gyomorforgató emberáldozatokat tartották mindannyian hitviláguk egyik legfontosabb részének. Mindezt annak ellenére, hogy valamennyi kultúra mitológiájában fellelhető melyek egy égből érkezett, bölcs és békeszerető tanító volt személye.

Ahogyan ugyanis egyre délebbre haladunk az amerikai kontinens ősi, földönkívüli emlékeinek nyomában, úgy találunk egyre ijesztőbb és félelmetesebb emlékeket is. Például egyes mexikói indián törzsi legendák az ég irányából érkező és embereket elrabló humanoid lényekről szólnak.

A közép-amerikai indián legendák olyan utalásokat tartalmaznak, melyek szerint a kegyetlen rituálékat folytató civilizációkhoz érkező, bölcs és barátságos idegeneket, illetve a fehér bőrű, szakállas öregember formájában megjelenő Kecalkoatl-t vagy maya nevén Kukulkánt nem látták szívesen az emberek, mert azok változtatni akartak kínzásokkal, elevenen felvágott emberáldozatokkal teli kultúrájukon. A magas szintű mezőgazdasággal is foglalkozó mayák például hittek abban, hogy a gyermekáldozatok könnyei biztosítják számukra az esőt – hát képesek voltak kitépni a körmüket, hogy minél több eső essen. Nem csoda, ha papjaik elutasították a békés, vértelen együttélés értékeit.

Mindenesetre Kukulkán itt töltött ideje alatt rendkívüli tudást adott át – tőle eredeztetik a mayák rejtélyes tudását. Matematikájukban alkalmazták a nulla fogalmát. A híres – hírhedt maya naptár ma is hihetetlenül pontosan jelzi az égitestek mozgását, ráadásul olyan bolygókkal is kalkulál, melyeket akkor még elvileg nem ismertek az emberek. A maya építészetről íródott könyvekkel egy fél könyvtárat meg lehetne tölteni, művészeti emlékeik között pedig olyan, meghökkentően alaposan kidolgozott repülő szerkezetek ábrázolása is található, melyeket ember vezet.

A mai repülőgépekhez hasonló figurákat az aztékoknál, UFO ábrázolásokat a toltékoknál is szép számmal találtak.

Különleges atmoszféra lengi körül a maya kristálykoponyákat is. Noha sokan csalás látnak benne, a vizsgálatok szerint anyagukat egyetlen ma ismert fémmel sem lehet megmunkálni, csak gyémánttal. Elkészítésükhöz azonban több száz évre lehetett szükség és még ha generációk is munkálkodtak rajta, akkor sem tudni, hogyan maradtak épségben a kristálytömbök a megmunkálás során. Sokan tapasztaltak megmagyarázhatatlan történéseket körülöttük – állítólag szemgödreikben emberek és ősi városok képei tűntek fel, hangokat és szagokat bocsátottak ki magukból, szuggerálták az embereket. Valakik viszont arról mesélnek, hogy ezek a koponyák gyógyítanak. Talán az ősi időkben távozó idegenek hagyták őket itt azzal a céllal, hogy ha majd megérik az a civilizáció a fejlődésre, akkor tovább segítik őket útjukon.

Nem is lep meg bennünket, hogy a távoli, égi világból érkezett fehér bőrű és szakállas, magányos idegen az Inka Birodalomban is felbukkant. Sokan Virakocsával, a főistennel azonosítják a szakállas öreget. Az inkák, akik egyébként is félig isteni, félig emberi eredetűnek tartották magukat, mindent megtanultak tőle az égi mestertől és ismereteiket más törzsek leigázására használva hatalmas, jól szervezett birodalmat hoztak létre. Míg azonban a környező indián kultúrákban is megszokott volt a rendszeres emberáldozat, ők még mélyebbre ástak a borzalmakba. Mivel a vért tartották az élet és a termékenység jelképének, ezért papjaik megitták a feláldozott emberek vérét, illetve tömegesen áldoztak fel gyermekeket is isteneiknek.

Latin – Amerikai városépítő indián civilizációinak kódolt bukása

Mindezek ismeretében új fénybe kerül az is, hogyan buktak el olyan fájdalmas gyorsasággal ezek a hatalmas civilizációk. E kultúrák, melyekben nem tudott győzedelmeskedni az idegenek békés, megmentő szándéka végül saját magukat tették végső, iszonytató, tömeges áldozattá.

Azzal, hogy ősi próféciáik szerint visszavárták a fehér bőrű, szakállas idegent. Azt, aki eljön, ha készen állnak a tudásra. A végső tudás pedig - ha úgy tetszik – a spanyol hódítók képében érkezett el. Ők ugyan nem tudtak újat mondani, és igazán sok mindennek voltak nevezhetőek, csak békeszeretőnek meg barátságosnak nem.

Állítólag látva a véres, kegyetlen emberáldozatok nyomait, a rothadó csontokkal és koponyákkal telezsúfolt templomokat, elvakult hódítási vágyukhoz és a pusztításhoz készen kapták az indokot. Ráfogták ezekre a büszke és technikailag fejlett népekre, hogy ördögi erők járják át őket, csak hogy büntetlenül kifoszthassák és eltörölhessék őket a Föld színéről.

Sajnos a konkvisztádorok sem voltak tisztábbak, sem civilizáltabbak. Az ősi tudást, melyet megőrizve akár jóra is használhattak volna, szinte teljesen lerombolták. Így ma csak találgathatunk, apró töredékekből próbálhatjuk meg felidézni a mesterek hagyatékának üzenetét, melyek talán megmenthetnének minket kataklizmáktól és más, rendkívüli veszélyektől is.