Közeleg a világ egy legsikeresebb sorozatának utolsó, befejező évada és ennek fényében megmutatjuk, hogy kik azok a szereplők, akiket valódi személyekről mintázhattak:
Daenerys története főként Tudor Henrikére hasonlít. A későbbi VII. Henrik királyt gyermekként mentették ki IV. Edvárd angol király kezei közül, aki kivégeztette a Lancaster-ház tagjait. Ahogy a sárkányok anyja is, úgy ő is több évet töltött száműzetésben, majd felnőttként sereget gyűjtött és visszatért, hogy magához vegye az angol királyi címet és sikerrel is járt. Mindemellett Henrik azt állította magáról, hogy Artúr király leszármazottja, akinek jelképe a vörös sárkány, ami azóta is Tudorok címere…
Emellett Daenerys Targaryen és Erzsébet királynő között is vannak hasonlóságok. Mindkettő erős, hataloméhes nő. Bár Daenerysnek volt egy férje, de utána egymaga igyekezett hatalomra törni, akárcsak a "Szűzkirálynő", Erzsébet. Daenerys a Vastrónt akarja, míg Erzsébet az angol befolyást szerette volna bővíteni (és az első Amerikai kolóniát Amerikában, Virginiában róla nevezték el.) És mindkettejüknek meg kellett büntetniük egy közeli tanácsadót, aki elárulta őket: Daenerys elzavarta Jorah Mormontot, miután rájött, hogy eredetileg kémkedett utána. Erzsébet pedig Essex earlje vált meg, miután megpróbált ellene lázadást szítani.
OLVASS TOVÁBB!
3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Időhurkokkal és szellemekkel zsúfolt hegyek - 7 misztikus hegy megoldatlan rejtélyekkel megspékelve
Mit szólnál, ha kirándulás közben egy másik dimenzióban vagy a hegy másik végén kötnél ki úgy, hogy nem emlékszel? Vagy ha mondjuk ...
REJTÉLY-MISZTIKA6 misztikus, akikről még a szkeptikusok is azt hiszik, hogy paranormális erővel bírnak
Némelyik misztikus, illetve jógi csodálatos képességének több tanúja is volt, de az is előfordult, hogy beleegyeztek egy tudományos kí...
REJTÉLY-MISZTIKA11 igazán figyelemreméltó indiai babona, amikre talán neked sem árt ügyelned
A misztikus India, egy olyan ország, ahol a hagyományok továbbra is kényelmesen elférnek a globális technológia mellett. Az emberek java r...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK