Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

Valódi szellemtörténetek

Szerző:
Szabó Anna
A reinkarnáció a lélekvándorlás alapján az új testben való újjászületést jelenti. Vannak, akik hisznek benne, mások jót mosolyognak ezeken a történeteken. Vajon melyik tábornak van igaza? Ezt mi sem tudjuk, de az alábbi sztorik felettébb érdekesek.

 

Már születése előtt is találkoztam a lányommal…

Egy 34 éves nő elmondása szerint 10 évvel ezelőtt a házukat gyakran meglátogatta egy kíséret, egy lány személyében. Elköltöztek az épületből, mielőtt gyermekük megszületett volna, de 4 évesen a kislány pontosan úgy állt karba tett kézzel az ablakban, ahogy a hajdani kísértet. Amikor megkérdezték tőle, kit utánoz, így válaszolt: „hiszen így álltam mindig a régi házunkban is”. Csakhogy arról a lakásról és a kísértetről soha senki egyetlen szóval nem beszélt a kislánynak.

Fiamból lett az unokám…

Egy 52 éves férfi egészen biztos abban, hogy unokájában született újjá egykor elhunyt gyermeke. A fiatalember – Andrew - kizuhant az ablakon és azon nyomban szörnyet halt. A tragédiáról soha senki nem beszélt az unokának, Andrew fiának. A kisfiú 5 évesen mégis elmondta az anyjának, hogyan halt meg egy ablakból kiesve az apja. Pontosan úgy szólt a mamájához, úgy is szólította, ahogyan annak idején az apja tette. Onnantól kezdve Janenek szólította édesanyját, előtte azonban csak anyunak hívta.

A lányomban az édesanyám tért vissza…

A devoni Sarah Davis is szentül meg van győződve arról, hogy kislányában az édesanyja tért vissza. Sarah 17 éves volt, amikor édesanyja meghalt. Egyszer azonban álmában valaki azt súgta neki, hogy ne bánkódjon, mert anyukája hamarosan visszatér. Amikor kislánya totyogni és beszélni kezdett, meghökkentő dolgokat mondott. Például: „ez a macska pont olyan, mind Flossie”. Sarahnak valóban volt egy ilyen nevű macskája, akiről már régen elfeledkezett. Máskor a kislány az autóból rámutatott egy házra: „itt lakott Mary néni”. Ez is igaz volt, de a néni már a kislány megszületése előtt meghalt.

A szerzetes a falon át távozik…

Anglia egyik legrégibb lakóépületét a Little Dean Hallt nyugodtan nevezhetjük a kísértetek házának. Építését 1080-ra teszik. 35 szobájának legtöbbje különös történettel dicsekedhet. Például az öreg étkezőben két királypárti tisztet végeztek ki, és az akkor keletkezett vérfoltok azóta is állandóan megjelennek, pedig a helyiséget már többször kifestették. Vagy itt van a szerzetes, aki feltehetőleg a közeli Flaxley apátságból – alagút köti össze a házzal – átrepül az északi bejárati termen, kering egyet a könyvtárban, majd újra eltűnik a falon át. Amikor kibontották a falat, egy kápolnára bukkantak.

A hát 1982 óta nyitva áll a látogatók előtt. Több ezren végigmentek már a folyosókon, és a vendégek nagyszáma számolt be különös látomásokról, miután elhagyta a kísértetházat. A legtöbb furcsaság a főlépcsőn esett meg. Rengeteg nő esett ott transzba, és sok férfi érezte magát kábultnak. Egyikük azt hitte magáról, hogy ő egy viktoriánus férfi szelleme, akinek el kell zavarnia a látogatókat a „saját” házából, hozzá is látott a vendégek kitessékelésének.

A legborzasztóbb az összes közül a Kékszoba, ahol két nő – az egyik kékbe, a másik sárgába öltözve – bámul ki az ablakon. A látogatók arról számoltak be, hogy a szobába belépve valaki rejtélyes módon el kezdte rángatni a ruhájukat, ezért ezt a helyiséget lelakatolták. Még az állatok is megvadultak a házban. Egy szerencsétlen kutyára például epilepsziás roham tört rá a földszinti folyosó, ahol az ajtók hirtelen kinyíltak az orra előtt.

A közhit szerint a furcsaságok okozója egy boszorkány lehet, akit máglyán égettek el annak idején. Az egyik vendég szerzetest vélt látni, aki egy nőt próbált védelmezni a tűzhaláltól. Persze ezek a látomások nem véletlenek, a Little Dean Hallban ugyanis egykor boszorkánypereket tartottak.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL