Vándorló koporsók

Barbados az 1800-as évek elején már brit gyarmat volt és az Antillák e szép szigetét Londonból küldött kormányzó igazgatta.

Egy barbadosi temetőben

A Chase-család sírboltjában az első temetésre 1807. július 31-én került sor. Chase úr, a sírbolt tulajdonosa és építtetője az anyósát, Thomasina Goddardot temette ide az egész család jelenlétében. Alig több mint fél évvel később a fekete rabszolgák ismét felemelték a sírbolt fedelét, merthogy 1808. február 22-én az első halott unokáját, a kis Mary-Ann Chase-t voltak kénytelenek egy gyermekkoporsóban elhelyezni a nagymama koporsója mellé. Senki nem vett észre semmi rendkívülit, a tonnás kőlapot ismét a helyére tették (minden alkalommal egy komoly emelőszerkezetet kellett felépíteni a sírbolt fölé, a kőlap felemelése céljából). Ezután néhány évig nem történt semmi. A következő családi halottat 1812. július 6-án temették, az előző kislány pár évvel idősebb nővérét is elvitte valamilyen betegség.

Amikor azonban felemelték a kőlapot, a közelben állók rémülten felkiáltottak és hátraugrottak. A két előzőleg odatett koporsó egyike sem volt azon a helyen, ahol előzőleg hagyták! A kis Mary koporsóját valaki nagy erővel a sarokba vágta, a nagymamája koporsóját pedig fejjel lefelé függőlegesen beállította az egyik sarokba… Ehhez tegyük hozzá gyorsan: a tölgyfából készült koporsókat ólmozott bádoggal is beborították előzőleg. Tehát masszívak és nehezek voltak. Ki hatolhatott be a kriptába? A kőlapot, mint mondtam, az erős rabszolgák is csak emelővel tudták elmozdítani.

… És így tovább!

A dolognak persze az egész szigeten híre ment. Néhányan úgy vélték, hogy a Chase úr által meggyötört rabszolgák tették – merthogy a sírbolt gazdája mindenkivel rosszul bánt, beleértve nemcsak a rabszolgáit, de a saját családtagjait is. Mások úgy hiszik, a fekete rabszolgák semmi pénzért sem mertek volna éjszaka bemenni egy temetőbe, úgy féltek a szellemektől. Ismét mások persze meg voltak győződve, hogy a sírban valamiféle túlvilági erők garázdálkodtak.

Ki jutott hát be a tökéletesen lezárt sírboltba? A szellemek, vagy… valamilyen más, akkor még ismeretlen erő? Thomas Chase talán nemsokára megtudta a titkot. Ugyanis alig egy hónappal később, 1812. augusztus elején meghalt és bejelentették temetését. Az egész szigetről jött a nép, egész tömeg gyűlt össze – mindenki látni akarta a sírt, amikor kinyitják.

A temetésről a tömeg csalódottan vonult el – a koporsók példás rendben álltak ott, úgy, ahogyan az előző hónapban hagyták. És talán ezt az egész történetet elfelejtették volna, ha pár évvel később megint nem történik valami… 1816. szeptember 25-én ismét egy gyereket, Samuel Chase-t temették volna a sírboltba. Miután felemelték a kőlapot, ijesztő látvány tárult az emberek szeme elé: a sírboltban totális káosz uralkodott! A koporsók összevissza hevertek, mintha valami nagy erő dobálózott volna velük. Félig összetörve, a falhoz „kenve”, az oldalukon, vagy éppen fejre állítva, függőlegesen álltak a fal mellett…

Néhány nap alatt rendet csinált a család, és a koporsókat ismét elhelyezték a szokott rendben, addig a kisfiú tetemét egy lezárt koporsóban máshol vigyázták. Mellesleg őröket is állítottak a sírbolt mellé. Éjjel-nappal fegyveres férfiak álltak-ültek a sírbolt mellett, felváltva őrizték azt. Senki még csak nem is közelített. Az őrök a sírboltból nem is hallottak semmilyen zajt. És mégis… Két héttel a rendcsinálás után ismét felnyitották, hogy odatemessék végre a kis Samuelt. Iszonyú volt a látvány, írták a szemtanúk a máig olvasható levelekben, naplókban. A koporsókat egy ismeretlen erő ismét felforgatta. A legrosszabbul Goddard asszony járt: nemcsak széttörték a koporsóját, de csontjait, földi maradványait szétszórták az egész sírboltban!

A felelősségre vont őrök megesküdtek, hogy soha, egy percre nem hagyták el őrhelyüket, és senki még csak nem is közeledett a sírhoz. Felmerült a gyanú, hogy talán valami titkos bejárat is létezik a sírbolthoz. Szakértő kőműveseket hivattak hát, akik behatoltak és minden négyzetcentimétert átvizsgáltak, megkopogtattak, majd kijelentették, hogy sem az oldalfalakon, sem a kőpadlóban, sem a kő mennyezeten nincs átjárhatóság. Akkor már nemcsak Barbadoson, de az egész angolszász világban híre kelt az eseményeknek, hisz a korabeli sajtó megszellőztette a dolgot. Így nem csoda, hogy amikor a következő családtag, Thomasina Clarke is elhunyt, a hölgy temetésére 1819. július 17-én nemcsak a kíváncsi tömeg vonult fel, de a hatóság is képviseltette magát. Mi több, maga a brit kormányzó, Lord Combermere is megjelent katonák és hivatalnokok kíséretében.

Döbbenet a köbön!

– mondanánk ma a következő óra eseményeiről. Amikor a rabszolgák felemelték a tonnás kőlapot, ismét rettenetes rendetlenség tárult a család és a hivatalos személyek szeme elé. Egy totális katasztrófa bontakozott ki előttük. VALAMI ismét szertedobálta a koporsókat! A kormányzó most a saját szemével győződhetett meg a dologról. Az előző temetés után rendet rakók esküdöztek, hogy mindent rendben hagytak ott. Most megint összevissza hevertek a koporsók…

Talán a kormányzó ötlete volt: miután rendbetettek mindent, és az új koporsót is elhelyezték a kriptában, finom homokkal felhintették annak kőpadlóját. Remélték, így a tettes vagy tettesek nyomot hagynak és akkor a legközelebbi temetésnél lebukhatnak. Ettől függetlenül a hivatalnokok készítettek egy rajzot is, feltűntetve rajta az összes koporsó helyét. Miután a kőlapot visszatették a helyére, a kormányzó személyesen pecsételte le azt minden oldalán, hogy észrevegyék, ha valaki elmozdítaná. És mintha ez nem lenne elég, ezúttal egy katonai alakulatot rendeltek oda, amely a nap huszonnégy órájában őrizte azt a következő kilenc hónapon át!

Azért addig, mert akkor a kormányzó úgy döntött – talán kíváncsiságból? – hogy most a kriptát felnyitják és megnézik, történt-e benne valami változás? Megállapították, hogy a pecsétek érintetlenek. És felnyitották őket… Ami most a bizottság elé tárult, felülmúlt minden addigit! Az egyik koporsó a kripta közepén állt függőlegesen! Minden más koporsó összevissza hevert, de a homokkal felhintett kőpadlón nem látszott egyetlen nyom sem. Viszont a kis Mary gyermekkoporsóját valaki (valami?) olyan erővel vágta a falhoz, hogy egy jó darabon megsértette a kőfalat is!

A kormányzónak saját bevallása szerint égnek állt a haja. Most már teljesen biztos volt benne ő is, és kísérete is, hogy valóban felfoghatatlan, nem emberi erő garázdálkodik a Chase-család sírboltjában. Megparancsolta hát, hogy az összes koporsót vigyék át egy másik, üres sírboltba, ezt pedig hagyják nyitva.

És ettől kezdve megszűnt a probléma. A koporsók az új kriptában példás rendben álltak a következő évtizedekben, nem történt velük semmi. Persze az emberben felmerül a kérdés: vajon ott miért nem történt valami? Az a rejtélyes erő, ami az egyik sírboltban annyiszor összetörte, elmozdította, dobálta őket, miért nem működött a másik sírban? Vajon nem a halottak kiléte volt a döntő ebben a ügyben, hanem a hely, ahol történt? Mindenféle érdekes elméletet állíthatunk fel, még azt is, hogy a Chase-család barbadosi sírboltja egy időalagút földi kijárata volt, vagy valami hasonló, és a más világokból érkező testetlen, ám ennek ellenére jó erőben lévő lények így akarták az emberek tudomására hozni, hagyják szabadon azt a helyet? De ez csak egy a sok lehetséges magyarázat közül.