Veronika kendői

Az érdekesség az, hogy az egyiket maga a Vatikán őrizgeti falai között, de soha nem mutatják meg senkinek, a másikat viszont bárki megtekintheti egy eldugott városkában, ám éppen ennek hitelességét vonja kétségbe az Egyház. Vajon nem fordított a helyzet a valóságban? – teszik fel a kérdést komoly kutatók, akik éppen eleget foglalkoztak már ezzel az üggyel.

Krisztus arca az anyagon

Aki olvasta a Bibliát, vagy hallotta a történetet, az előtt világos, hogyan vált híressé a kendő. Egy Veronika nevű hölgy megsajnálta utolsó útján a saját majdani keresztjét vivő Jézus Krisztust, aki már éppen eleget szenvedett, mielőtt a keresztre feszítették volna. Az utcán korbáccsal hajtott, vérző ember látványa megindította a nőt, és amikor a menet odaért melléje, Krisztus térdre rogyott. Veronika a kendőjét Jézus arcára szorította, hogy felitassa verejtékét és vérét. Így került volna a kendőre az egyetlen fennmaradt és hiteles arckép Krisztusról (ne feledjük, hogy a nem kevésbé híres torinói lepel már a halott Krisztus alakját és arcát őrzi).
Egy fontos különbség: míg a torinói leplen érthető módon Krisztus szeme csukva van, hisz nem élt már, mire a lepelbe került –, addig az eredeti Veronika-kendőn az élő Krisztus nyitott szemmel néz ránk.

Hogy hogyan volt mindez lehetséges, nem tudjuk. A dolog kémiája és fizikája nincs tisztázva, ám a hívők szerint ez nem olyan meglepő, mivelhogy mindkét esetben csoda történt. A torinói lepelről is mondták már, hogy zseniális hamisítvány: tulajdonították ezt a most más okokból is oly népszerű Leonardo da Vincinek és ismeretlen elkövetőknek is. Hol elterjed a hír, hogy a torinói lepel nem is lehet hiteles, merthogy a 33-as év körül még nem is létezett, márpedig Jézust akkor feszítették keresztre. Mások azt bizonyították be (?), hogy a lepel igenis van annyi idős, sőt éppen az első század első felében készülhetett.

Veronika kendőjével azonban más a baj

Nemcsak az, hogy kettő van belőle, hanem az is, hogy valamilyen sötét tragédia, egy nagy bűnügy is kapcsolódhat az egyikhez – és az bizony nem az, amit a Vatikán próbál őrizgetni századok óta. Hanem a másik, sokak szerint éppenséggel az eredeti. De arra, hogy hogyan, miképpen keletkezett egyik vagy másik, arra nincsen természettudományos magyarázat. A torinói lepel kutatói sem tudtak igazi választ adni, hogyan került Krisztus testének rajzolata és arca arra az anyagra, ugyanis az ismert fizikai törvények ezt nem teszik lehetővé. Ezért is gyanakodtak sokan csalásra. Veronika kendőjével eddig kevesebb gond volt, de csak azért, mert a Vatikán az ott őrzött példányt igazából évszázadok óta nem mutatta meg senkinek.

Ám nemrégen változott a helyzet. Felbukkant Paul Badde kutató, aki szinte kizárólag a kereszténység régi korszakából fennmaradt képmásokkal foglalkozik. A váratlanul trónra került XVI. Benedek pápa régi barátja, így a kutatóval annyi évszázad után kivételt tettek, és neki megmutatták az addig féltékenyen, már-már hisztérikus titoktartással övezett vatikáni Veronika-kendőt. A kutató pedig a vizsgálat után porrá zúzta azt az állítást, hogy az lenne az igazi! Ez hamis, mondta, és kiderült: ő tudja, hol van a valódi!

Képzeletbeli kalandfilm

Az igazi Veronika-kendő csakugyan az egyház tulajdonában volt több mint ezer éven át. Az utolsó évszázadokban a Szent Péter Bazilika egyik hatalmas oszlopában őrizték – az oszlopok ugyanis keskeny lépcsőt és belül apró helyiségeket rejtenek. Itt, egy erre a célra épített ereklyetartóban helyezték el a kendőt. Van benne egy olyan keret, amely 17-szer 28 centiméteres – ezt az adatot most jól jegyezzük meg, mert a későbbiekben fontos lesz. Évente egyszer ezt a kendőt „megmutatják” a közönségnek. Ez Húsvétkor következik be, de nem volt véletlen a szó köré írott idézőjel. Ugyanis csupán annyi történik, hogy az ereklyetartót ünnepi dalokat éneklő kórusok jelenlétében kihozzák rejtekéből, és jó messziről felmutatják a tömegnek a templom egy homályos, alig megvilágított karzatáról. Badde szerint ez csupán egy szociotechnikai aktus, az emberek végül tényleg elhiszik, hogy látták a kendőt – miközben semmit sem láttak.

Azok a kutatók, akik legalább száz éve kérik, hadd tekintsék meg közelről a tárgyat, mindig az elutasítás kemény falába ütköztek. Azt felelték a vatikáni illetékesek, hogy a kendő már nagyon rossz állapotban van, Krisztus arca alig látható rajta, sőt – az egyik egyházi méltóság nemrégen elhangzott véleménye szerint – Krisztus arca „kiábrándítóan homályos” rajta. Vagyis a Vatikán néhány bennfentesnek bevallotta: inkább nem mutatják meg a világnak a kendőt, nehogy az emberek elveszítsék illúzióikat. Így legalább továbbra is azt fogják hinni, hogy van valahol egy igazi arckép az Isten emberi fiáról.

Badde, miután sikerült elintéznie, hogy ő mégis megtekinthesse a kendőt, szintén kiábrándult és elvesztette illúzióit – csak egészen más okból, mint a Vatikán illetékesei. A kétoldalt üveggel fedett és a külvilágtól hermetikusan elzárt ereklyetartóban egy, a fent említett méreteknél sokkal nagyobb kendőt látott, amelyet csakugyan kikezdett az idő vasfoga. Ám észrevette, hogy ez a kendő bele sem férne a 17 x 28-as keretbe, amelyre eredetileg felfeszítették, hogy mindkét oldalról láthassák a hívők Krisztus arcmását. Ráadásul az ereklyetartó szélébe vésett szavak arról tanúskodtak, hogy ebben őrizték az ereklyét a XVII. századig.

Ez, valamint a kendő mérete, állaga és egyéb körülmények arra késztették Badde-t, hogy a pápával való baráti kapcsolata ellenére – azért nem Benedek pápa tehet arról, hogy eddig négyszáz éven át megtévesztették a hivőket! – nyilvánosan kijelentette: ez a kendő nem az a kendő. Egy képzeletbeli kalandfilm bontakozhat hát ki előttünk. Badde szerint valaha az igazi kendőt őrizték az ereklyetartóban, ám valamikor az 1600-as években valakik ellopták azt! Lehet, hogy éjszaka törtek be érte, lefizették, akit kellett. Talán még gyilkoltak is a világhírű ereklyéért. Aztán a lovasok elszáguldottak az éjszakában, és a kendőről többé nem hallott senki.

A Vatikán akkori urai viszont nem akarták beismerni a hívők előtt, hogy nem őrizték elég gondosan a rájuk bízott tárgyat. Az ereklyetartóba betettek hát egy másik, arcképet ábrázoló, nyilván festett kendőt, és attól kezdve négyszáz éve mutogatják azt, mint az eredetit. A mindenkori pápák tudták, mi a valós helyzet, ezért van az, hogy a kendő nem tekinthető meg, hanem csak évente egyszer egy magas és meg nem világított karzatról mutatják meg a népnek. Hogy az igazi kendő merre járt közben, azt senki sem sejti. Vagy van, aki tudja? Esetleg többen is tudják?

Kis templom a hegyekben

A zord Abruzzó-hegységben, Manoppello városkában van egy templom, amelyben őriznek egy másik Veronika-kendőt. Most már nemcsak Badde, de több más egyházi személy és kutató is amellett tette le a garast, hogy ez a kendő az igazi! Köztük van Köln érseke, Karl Meissner, az ismert lepelkutató jezsuita szerzetes Heinrich Pfeiffer és egy trappista szerzetesnő, aki sok éve harcol azért, hogy az egyház végre ismerje el: a manoppellói kendő az igazi.

A fent említett hölgy és urak, valamint Badde elintézték, hogy a manoppellói kendőt és a torinói leplet összehasonlítsák. Természetesen úgy történt az összevetés, hogy mindkét tárgyról készítettek számítógépes felvételeket, amelyeket egymásra csúsztathattak. A szaknyelven szuprapozíciónak nevezett művelet révén rengeteg tudományosan értékelhető adat jön létre. Így például teljes bizonyossággal kiderült, hogy az Abruzzókban őrzött kendőn lévő arc és a torinói halotti leplen lévő arc – ugyanaz! A számítógépes elemzés kétségtelenül kimutatta és be is bizonyította, hogy ugyanaz a szemtávolság a két arcon, még az arcon lévő sötétebb foltok is ugyanott vannak! A két ábra minden kétséget kizáróan ugyanazt az arcot mutatja!



Persze, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, mindjárt előálltak a misztikusok is a maguk magyarázataival. Valaki előásta egy olasz jósnő, Maria Valtorta 1944. február 12-én mondott szavait, amit akkortájt leközölt egy újság. Ebben Valtorta kijelentette: különleges lelkiállapotban találkozott Jézussal, aki azt mondta neki: tegye a Kendőt a Lepelre és meg fogja látni, hogy ugyanazt az arcot ábrázolják, „Ez vagyok én!” – tette hozzá Jézus. Mások azzal álltak elő, hogy eredetileg Betlehem neve arabul állítólag „gabonaházat”, Manoppello pedig „gabonával telt kezet” jelent. Véletlen lenne? A misztikára hajlamosak ezzel arra céloztak, hogy a kendő talán nem véletlenül került éppen ebbe az olasz faluba. A szinkronicitás elve jut ebben kifejezésre, mondják.

Az igazi kendő vizsgálata

Pfeiffer, Badde és társaik számára nem kétséges, hogy ez az igazi kendő – már csak azért is, mert ennek a mérete pontosan 17 x 28 centiméter, vagyis valószínűleg ez volt eredetileg a vatikáni ereklyetartóban. Másfelől az anyag valóban csodálatos, és a kép egyszerre kelti hologram, fotó, festmény és rajz benyomását. Úgy csillog, mint a gyöngyház vagy a szivárvány, ha tízen állnak előtte, mind a tíz személy egymástól különböző portrét, arcot lát rajta. Ha a kendőre esik a fény, a rajz látszólag eltűnik róla, a szövete pedig átlátszó lesz. Mindkét oldalról nézhető. Vagyis pontosan olyan, amilyennek leírták azok, akik a 16-ik században még látták, például Luther Márton. (De éppen, mert ilyen különleges volt, ebből Luther azt a következtetést vonta le, hogy lám, az egyház papjai készítették azért, hogy becsapják vele az egyszerű embereket – de ez már más lapra tartozik…)


A kendő egy nagyon különleges és drága anyagból van, amit tengeri kagylók gyöngyházából állítottak elő a régi időkben, és aranyszálakkal is átszőttek. Ez az anyag ellenáll az éternek, a savaknak, a lúgnak és a víznek. Nem vihető fel rá semmilyen színezőanyag sem! Így tehát a rajta lévő portrét nem festhették rá, ez egyszerűen lehetetlen lett volna. Két olasz egyetem híres professzora vizsgálta meg a manoppellói kendőt és úgy találták: nincsen rajta semmilyen festék még nyomokban sem. Erre az anyagra nem is lehet festeni, ezt vagy kétezer éve tudják.

És most egy kis történelmi legendárium: miután a Vatikánból eltűnt a kendő, VIII. Orbán pápa széleskörű kutatást indított utána. Nem tudni, hogyan került a kendő ebbe a kisvárosba, de az itteni papok semmiképpen sem akarták visszaadni azt a Vatikánnak. Kitaláltak hát egy legendát: a kendőt egy angyal hozta a városba, még 1505-ben! Zseniális évszám volt – majd száz évvel korábbra datálták az ereklye feltűnését, ezzel a Vatikán nyomozóit sikerült becsapni. Hiszen ők egy olyan kendőt kerestek, amelynek nemrégen, azaz az 1600-as években veszett nyoma…

Ki tudja, milyen utat járt be a kendő, míg végül Manoppellóba ért? De egyre több jel utal arra, hogy csakugyan ez az igazi, és amit a Vatikánban őriznek, az bizony csak egy hamis utánzat.

Szeretnél még több ilyen és ehhez hasonló rejtélyes esetről olvasni? Akkor mindneképpen vedd meg a HIHETETLEN MAGAZIN aktuális számát!