Ha hajmosást követően vagy fésülküdés után találsz néhány kóbor hajszálat a lefolyóban vagy a fürdőszoba kövén, előre megnyugtatunk: semmi okod az aggodalomra! Lényegében akkor sem kell túlzott mértékű hajhullástól tartanod, ha jártadban-keltedben találkozol egy-egy kihullott hajjal, hiszen – bármennyire is szeretnénk – a hajszálaink sem örök életűek.
Tudtad, hogy a kisbabák haja már magzati korban, körülbelül a hatodik héten növekedésnek indul? Ezért fordul elő, hogy van, aki egészen nagy hajjal jön világra. A várandósság alatt testszerte ötmillió szőrtüsző jelenik meg a bőrben, és ezeknek a száma a születést követően már nem is emelkedik, vagyis már az anyukád pocakjában eldőlt, ritka vagy dús lesz-e a hajkoronád.
Legaktívabbnak a fejbőrön található hajhagymák bizonyulnak, emiatt nő gyorsabban a hajad például a szempilládnál.
A hajszálak számát nem mellesleg az is meghatározza, hogy milyen színű a hajad. A természetesen vörös hajúak körülbelül 85-90 000 vastagabb hajszállal rendelkeznek, a sötétebb hajúak 100 000, valamivel vékonyabb szálú hajból készíthetnek frizurát, míg a szőkék hajkoronája csaknem 140-150 000, vékonyabb szálú hajból áll.
Meddig oké a hajhullás?
A haj- és szőrszálak folyamatosan nőnek az életed során, amikor pedig a végéhez ér az életciklusuk, egyszerűen kipottyannak. Ez egy bizonyos határig rendben is van, ám ha több hajszálat veszítesz el annál, amennyivel még „lépést tud tartani” a szervezeted, a hajritkulás mások számára is láthatóvá válik.
Ezt nem is mindig az érintettek veszik észre, megesik ugyanis, hogy a fodrászuk hívja fel a figyelmüket arra, hogy valami nincs rendben a hajuk minőségével vagy mennyiségével.
A még normális hajhullás felső határának a napi nyolcvan-száz kihullott hajszál tekinthető, ami természetesen egy átlagos érték, kisebb-nagyobb arányban el lehet tőle térni. Egy alapos hajmosást követően vagy a csomósabb haj kibontása során túl is lépheted a bűvös százas határt, hiszen ideális esetben a következő napokban a kihullott hajmennyiség nem fogja elérni a száz szálat.
A hosszú haj mindenképpen csalóka lehet, a szálak elvesztése ugyanis jóval szembetűnöbb: akár a lefolyót is eldugíthatják, vagy kisebb csomókban heverhetnek a padlón, még akkor is, ha mennyiségük meg sem közelíti a száz szálat.
Ennyi mindentől hullhat a hajad
Mivel a hajhullás hátterében igen sok tényező állhat, a felkutatásuk nem mindig egyszerű. Nem ritka, hogy olyan banális okok miatt veszítesz egyre több hajszálat, mint a rosszul megválasztott, szintetikus anyagokban bővelkedő hajápolók használata vagy épp az évszakváltás.
A helytelenül végzett fodrászműveletek (mint a drasztikus szőkítés, erős kémiai anyagokkal végzett hajfestés vagy dauerolás) rettentően károsíthatják a hajszálakat, jelentősen megrövidítve azok élettartamát.
A haj ilyenkor nem biztos, hogy kihullik, előfordulhat, hogy „csak”letörik, szárazabbá és fénytelenebbé válik. A probléma megszüntethető és az egyensúly helyreállítható, ha hagyod a hajadat regenerálódni, és nem károsítod tovább a fent említett eljárásokkal vagy kemikáliákat tartalmazó samponnal és balzsammal.
Ebben nagy segítséget nyújthat a Dr. Konopka’s BDIH minősítéssel rendelkező, levendulás natúr hajápoló családja, ami minden hajtípust gazdagon táplál a benne lévő értékes összetevőknek köszönhetően. A kimondottan hajhullás elleni sampon és balzsam erősíti a hajtövet és útját állja a hajhullásnak, a hajszálakat pedig erősebbé és egészségtől ragyogóvá teszi.
Hajhulláshoz vezethet még:
Gyulladás a szervezetben (akár fogászati, nőgyógyászati vagy belgyógyászati gond is húzódhat a háttérben)
Pajzsmirigyprobléma
Vitamin-, folsav- vagy vashiány
Gyógyszerek mellékhatása
A hormonegyensúly kibillenése
A fejbőr gombás vagy gyulladásos megbetegedése
Ezért hullhat a hajad ősszel
Az évszakváltáskor (leginkább ősszel és tavasszal) bekövetkező hajhullás sokakat érintő probléma, amit tápanyaghiány, hormonális változások (a napfénymentes időszakban megemelkedik a melatonin szintje) vagy akár fokozott stressz is okozhat. A hőmérsékletváltozás és a levegő páratartalma is hatással van a szervezetedre, ami sajnos hajhullással is reagálhat a megváltozott körülményekre.
A natúr sampon és balzsam használata mellett érdemes odafigyelni a teljes értékű táplálkozásra, a kellő mennyiségű folyadékbevitelre, rendszeresen masszírozni a fejbőrt, mellőzni a túl forró levegőt hajszárításkor és gondosan ügyelni arra, hogy sose menj ki a hidegbe nem teljesen száraz hajjal!
OLVASS TOVÁBB!
Tusfürdő, szappan vagy fürdőolaj? Te mit választasz?
A fürdés és tusolás egyfajta rituálé, amely jó esetben nem csupán a test tisztításáról szól, hanem a relaxáció és az öngondoskod...
SZÉPSÉGÁttörés a kozmetika világában: A K2 szalon titkai
Új szépségszalon nyílt Budapesten - a K2_Beauty....
SZÉPSÉGMiért érdemes külön nappali és éjszakai krémet használni?
A nappali és éjszakai krémek a bőrápolási rutin alapját képezik. A tisztítást követően a hidratálás nélkülözhetetlen a bőr fesz...
Koreai kozmetikumokban használt legnépszerűbb hatóanyagok
A koreai kozmetikumok világszerte népszerűségnek örvendenek, és ez nem véletlen. Az innovatív formulák és a természetes hatóanyagok k...
SZÉPSÉGSoha nem sminkeltem, de egy hétre kipróbáltam! Itt vannak a tapasztalataim
Soha nem sminkeltem rendszeresen, de egy hétre úgy döntöttem, kipróbálom, milyen érzés lenne sminkkel élni a mindennapjaimat. Az eredmé...
SZÉPSÉGGöndör tincsek, megugorhatatlan hajápolás? Mutatjuk, hogy csináld!
A göndör haj különösen érzékeny, hajlamos a kiszáradásra, így ápolása megkülönböztetett figyelmet igényel....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK