Milyen arcformák léteznek?
Ovális
Azoknak a nőknek, akiknek ovális arcformájuk van, egy tojáshoz hasonlít az arc alakja, merthogy a homlok és az áll szinte egy síkban helyezkedik el.
Kerek
A kerek arc, kerek állat is jelent egyben. Az arc szinte ugyanolyan széles, mint hosszú, így az arc nyújtása, keskenyítése a cél egy jól megválasztott frizurával.
Hosszúkás
Akiknek kissé hosszúkás az arcformájuk, keskeny, vékony és csontos az arcuk. Itt az a cél egy jól megválasztott frizurával, hogy kompenzáljuk az arc vékonyságát.
Szívforma
Mitől szív alak, a szív alak? Nos, ezt az arcformát leginkább a széles homlok és a keskeny áll jellemzi, éppúgy, mint egy szív esetében.
Szögletes
Azért szögletes, mert a homlok és az arc csontjai is egy síkban vannak, sőt még az áll is szögletes formát ölt.
Háromszög
Az ilyen arcforma esetén a homlok és az arccsont is keskeny, ellenben az áll némileg kiszélesedik.
Milyen haj illik az egyes arcformákhoz?
Az ovális arcforma a legideálisabb, hiszen bármilyen frizurát választhatnak az ilyen arcformával rendelkező hölgyek. Az ovális arcú nőknek jól áll, ha a hosszú hajuk két oldalt van elválasztva, de a konty is kiemeli az arcformájukat. Frufrut is viselhetnek az ovális arcú hölgyek, csak az ne legyen se túl rövid, se túl hosszú.
A kerek arcformához leginkább az egyenes és kissé hosszabb haj illik. A nagyon göndör és rövid semmiképpen sem, hiszen ez még inkább kerekíti az arcot. A hosszabb, lépcsőzetesen vágott haj kissé nyújtja az arcot. A haj legyen vállig érő, vagy annál hosszabb. A frufru kerülendő, a cél a homlok szabadon hagyása.
A hosszúkás arcformánál az elsődleges célja az kell legyen egy fodrásznak, hogy kissé teltebbé varázsolja az arcot egy jól megválasztott frizurával. A hosszúkás arcformát egy hosszú, egyenes haj csak tovább fokozza, azaz még inkább megnyújtja az arcot. Éppen ezért az olyan hajviselet lesz szerencsés, amely kissé pufibbá varázsolja az arcot. A nagy loknik erre tökéletesen alkalmasak. Ha nagyon keskeny a homlok, akkor egy frufruval is lehet módosítani az arányokon.
A szív alakú arc esetében az a legfontosabb, hogy kissé lágyítson a homlok szélességén, míg a keskeny állról elvonja a tekintetet. Ehhez az arcformához leginkább a félhosszú haj illik. Az oldalra fésült frufru eltereli a figyelmet a csúcsos állról.
A szögletes arcforma némi szigorúsággal ruházza fel az illető hölgyet, de egy jól megválasztott frizurával sokat lehet lágyítani az arcvonásokon. Legfőképpen a hullámos, kissé hosszabb haj áll jól a szögletes arcú hölgyeknek. Az sem baj, ha a haj kissé arcba hulló, mert így kissé lágyít az összhatáson, a vonásokon.
Mivel a háromszög arcformánál a homlok szélesebb, így ennek lágyításán kell kicsit dolgozni. Erre szolgálnak az olyan frizurák, amelyek felül kissé dúsabb hatást keltenek, de a haj végei lehetnek kissé tépettek. A rövidebb haj azért nem ideális, mert így az állra esik a tekintet.
OLVASS TOVÁBB!
Hosszútávon egészséges, ragyogó bőr! - Bevezetés a ZO Skin Health világába a Porta Bella Vita Klinikán
Szeretjük a professzionális termékeket, és azokat a koncepciókat, amelyek mögött tudás van és kézzelfogható eredményeket tudnak felmu...
SZÉPSÉGMár a 10 évesek is ránctalanító krémeket használnak
A mai gyerekek már nem Pokémonos plüssökre vágynak, hanem bőrápolási termékre....
SZÉPSÉGInnovatív anti-aging arcápolók, amik nemcsak a bőrödet, de téged is boldoggá tesznek!
Az Ecoforia arcápolók szuperereje....
Így távolítsd el a nem kívánt szőrzetet magadról örökre - Mindössze 5 perc alatt
Egy bizonyos kor felett bizony nemcsak ott nőhet szőrzet, ahol megszokott, hanem éktelenkedhet például az arcon is. Nem egy nő jár rendsze...
SZÉPSÉGDezodorálás veszélyes összetevők nélkül: Így találd meg a legjobb dezodort!
A meleg nyári napokon, egy intenzívebb edzés alatt vagy stresszhelyzetben valószínűleg mindenkinek eszébe jut, milyen jó lenne, ha az izz...
SZÉPSÉGIPL szőrtelenítő – 5 fontos szempont vásárlás előtt
Itt a jó idő, és ilyenkor több figyelmet fordítunk a bőrápolásra....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD