Melyiket válasszam?

Persze csak a bolond akar egyedül megöregedni. Mégsem árt, ha komolyan átgondoljuk döntéseinket, vagy legalább tudatosítjuk magunkban a választásainkat befolyásoló késztetéseinket.

Mindenekelőtt egy tévhitet szeretnék eloszlatni, mégpedig a szebbik nemet képviselőkkel kapcsolatban. A hölgyekről úgy hisszük, hogy velünk ellentétben inkább érzelmi síkon választanak maguknak partnert, vagyis az ösztönös mozzanat náluk nem túlságosan fontos. Butaság! Ők bizony szintén zsigerből döntenek, akárcsak mi, férfiak. Még racionális elhatározásaik mögött is felfedezhetjük a tudattalan indíttatásokat! A fehér hollónál is ritkábbak az érzelmi szempontból valóban jól működő viszonyok. A férj alkalmas az apa szerepének betöltésére, legalábbis annyiban, hogy képes a háttér megteremtésére, máskülönben viszont hitvese minden alkalmat megragad szapulására. Rengeteg nő tart kívánatosnak olyan férfit, akitől a lelki rezgések tekintetében amúgy fényévnyi távolságok választják el.

A férfiaknak sem könnyű

A férfiak úgy állnak ehhez a helyzethez, hogy be kell látniuk, nincsenek éppen könnyű helyzetben! Gyakran tapasztalják, hogy csak akkor kellenek igazán, ha kihívást jelentenek. Az önátadás nagyon veszélyes lehet, mert éppen általa válnak érdektelenekké. Mennyivel kelendőbbek az erőszakos módon viselkedő figurák! Ez bizony aligha lehet véletlen…

Egyik volt szerelmem gyakran a fejemhez vágta, hogy kétféle csoportba lehet bennünket besorolni: vannak a biztonságot nyújtó, viszont unalmas alakok, valamint az izgalmas, ugyanakkor nyugtalanító hapsik. Micsoda szidalmakat kaptam… Szegény lány azzal vádolt, hogy a magamfajta művészi beállítottságú fazonra képtelenség alapozni, mert „az ilyennek fontosabb a műve, mint a kedvese”, valamint „ha bekattan, akkor számára megszűnik a külvilág, vagyis egy önző hólyag, aki szépen kidumálja magát, mondván, hogy ő csupán adni szeretne valamit az embereknek a műveivel”. Amikor elbúcsúztunk, közölte velem, hogy nekem egy múzsára van szükségem. Igaza volt. A lényeg: szerintem a kedveseim azért maradtak mellettem egy ideig, mert soha nem tudtak teljesen megkapni. Vajon tudatosan játszom? Nos, belőlem ez bizony zsigerből jön. Csupán mellékes mozzanat, hogy tisztában vagyok a helyzettel.

Nem óhajtok félmegoldásokat, mert borzalmas érzés, ha valaki szenved mellettem. De nem akarok papolni meg okoskodni. Mivel állandóan formálódó belső világgal rendelkezem, jól elvagyok magamban. De tudom, hogy helyzetem speciális: mivel alig látok, bizonyos hétköznapi viszonyok eleve ki vannak zárva nálam. Amúgy sajnos rengeteg elfuserált, feszültségektől terhelt párkapcsolatot érzékelek magam körül, vagyis meglehetősen óvatos lettem. Én csupán arra kérem Kedves Olvasóimat, hogy mielőtt határoznának, legalább próbálják egy picit józanul átgondolni helyzetüket! Persze, tudom én, hogy szinte lehetetlent kívánok, mert hiszen a szenvedélyeken képtelenség uralkodni. Nincsenek hősök: erős önuralom helyett korrektebb gyöngébb indulati töltetről beszélni.

Felmerül egy érdekes kérdés: tudjuk egyáltalán, hogy miért szeretünk valakit? Egyesek szerint a válasz ennyi: „csak”. Vagyis a probléma nem közelíthető meg az értelem síkján. Szerintem ez így nem igaz. Sokkal inkább arról van szó, hogy nem ismerjük legmélyebb késztetéseinket.

Bár tökéletes megoldások nem léteznek, mégsem érdemes elvtelen kompromisszumokat kötni! Csupán a magánytól való félelmünk miatt ne csapódjunk oda bárkihez! Foglalkozzunk többet magunkkal, éspedig azért, hogy képesek legyünk adni valamit!

Lehet, hogy számodra is hihetetlen, de a HIHETETLEN Magazinban nem csak természetfeletti jelenségekről, szellemekről, földönkívüliekről olvashatsz. Szeretnél még több ilyen és ehhez hasonló cikket olvasni? Akkor mindneképpen vedd meg a HIHETETLEN MAGAZIN aktuális számát!