Van kapcsolat, de nincs szerelem

Mindannyian átéltük már egyszer, vagy többször: van egy pasi, tulajdonképpen jó fej, semmi baj vele, tetszik, stimmel a szex, de nem érezzük azt, hogy összeszorul a gyomrunk, ha meglátjuk, hogy állandóan a gondolatainkban van, hogy sután-hülyén viselkedünk a jelenlétében, imponálni akarunk neki. Vagyis olyan pasival vagyunk, akibe nem vagyunk szerelmesek. A tapasztalatok szerint ezek a kapcsolatok nagyon hamar véget érnek. Vagy a pasi érzi meg, és mert ő többet érez, elégedetlenségének hangot ad, majd jön a szakítás, vagy mi botlunk bele valakibe, akivel ott a tűz és odébb állunk. Racionálisan nézve, ezek a kapcsolatok semmi másra nem jók, mint hogy oldják a magányosság kínzó érzését. Van kivel elmenni moziba, vacsorázni, vagy egy koncertre, nem kell egyedül ágyba bújni este, és valaki meghallgatja a problémáinkat. De a vágyott boldogságot sajnos nem hozza meg. Épp ezért teljesen felesleges és elpocsékolunk valamennyi időt az életünkből egy ilyen viszonyra. Mégsem hagyjuk abba. Miért?

Csúnyán hangzik. Mert nincs jobb. Egész addig benne ülünk ebben a langyos vízben, amíg nem látjuk meg a forrót. Ma már egyre több nőtársam tudatosan ilyen kapcsolatokat keres: nem akar érzelmi elkötelezettséget vállalni, csalódni, sírni, szenvedni. Beéri inkább kevesebbel. Ez a fásultság általában a már többször „újrakezdő” nőknél jelentkezik. Igazából azért nem baj, ha egy ilyen kapcsolatban élünk, mert ilyenkor azért nyitva van a szemünk, és ha belebotlunk a szerelembe, rögtön cselekedni fogunk. Addig meg tényleg: legalább nem vagyunk egyedül. Fájdalmat nem okoz, lelki sebet sem, egyetlen dologra kell vigyázni: a férfit nem szabad félrevezetni.

Ha csak átmeneti időtöltésnek érezzük a kapcsolatunkat, ezt félreérthetetlenül le kell tisztázni, hogy az esélyek egyenlők legyenek. Ő se tervezzen velünk közös jövőt, ő is járhasson nyitott szemmel és végképp ne reménykedjen valamiben, ami sosem fog bekövetkezni. Ha ezt nem tesszük meg, nem viselkedünk korrekt módon, becsapunk valakit, aki ezt biztos, hogy nem érdemli meg. Kockázata: ha a férfinak ez így nem felel meg és inkább annyiban hagyja az egészet. De ha így kell lennie, akkor ezt fel kell vállalnunk, mert különben átverjük, és mi sem számíthatunk becsületes hozzáállásra sem tőle, sem más partnerektől.

Van kapcsolat, de csak mi vagyunk szerelmesek

Igen, ez a leggyötrőbb dolog a világon. Amikor mi szerelmesek vagyunk, de velünk csak úgy „elvannak”. Sokszor nem is tudjuk meg időben, csak amikor már teljesen belelovaltuk magunkat a dologba, mert a szerelem miatt nem látunk tisztán és nem vesszük észre, hogy partnerünk lelkesedése kissé lagymatag. Ritka az a férfi, aki odaáll a nő elé és ezt felvállalja. Nem akarnak fájdalmat okozni, lehet, hogy észre sem veszik, bennünk mennyire elmélyültek már az érzelmek. Ezzel azonban sokkal nagyobb bajt csinálnak, mintha még időben figyelmeztetnének. Mert bár nagy fájdalommal jár, de szembenézünk vele, hogy nem kellünk igazán és utána természetes reakcióként szinte „lebeszéljük” magunkat a kapcsolatról. Ellenkező esetben várunk, reménykedünk, keressük a jeleket, megkapaszkodunk minden gyengéd pillantásban, odavetett szóban és bízunk benne, hogy a szerelem majd beteljesedik, csak a pasi még gyáva és nem meri bevallani magának. Vagy valami hasonlóval áltatjuk magunkat, míg ki nem derül az igazság, abban a percben, amikor az imádott férfi elsétál azzal a nővel, aki igazán lázba hozta. Na, ezt a leforrázott érzést sem kívánom senkinek, mert akkor egyetlen pillanat alatt rájövünk, hogy az egész csak önámítás volt, becsapás, olyasmiben hittünk, ami sosem létezett.

Nem lehet védekezni ellene, a szerelem akár kölcsönös, akár egyoldalú, rettenetes fájdalommal végződhet. Egyetlen dologban bízhatunk: a tapasztalatok gyarapodásával elérjük, hogy idővel szerelmesen sem veszítjük el a tisztánlátásunkat, megérezzük, ha nem viszonozzák az érzelmeinket és van erőnk kilépni egy ilyen reménytelen és jövőtlen kapcsolatból.