Mondj igent a szerelemre!

Egy biztos, hogy mindenki életében fontos szerepet játszik, akár közvetve akár közvetlenül. Mégis a kérdés az, hogy van-e rá szükség? A szerelem vajon tényleg szükséges része életünknek? És ha az, létezik-e vajon igazi, mindent magával ragadó érzés? Amiért érdemes akár meghalni is...

Szárnyalni párban is lehet

A legtöbben már érezhettük a derekunkon az igazi érintését, amitől a szívünk gyorsabban dobogott. Természetesen a legtöbb esetben nem úgy alakultak a dolgok, ahogy mi azt szerettük volna. Mégis a zuhanás, a szenvedés, amit akkor érzünk mikor vége egy szerelemnek, nagyobb rossz, mint a szárnyalás, amit egy kapcsolat közben érzünk? A szárnyaink megszerzése és használata nagyobb gyönyörűség, mint a vég? Vagy egy kapcsolat vége – ami a kezdetekor nem is biztos – az pedig nem más, mint a vele járó rossz? Kérdések és bizonytalanság. Pedig nincs értelme. Mert a választ mind tudjuk; Igen!

A modern feminista érzelmű nőknek van igazuk, az egyéjszakás kalandok magasztalásában? Az eltúlzott munka szeretetével, a monogámiával… Azzal, ha próbálunk úgy élni és viselkedni akár egy férfi. Mi nők romantikusak vagyunk. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy ne dolgozzunk, és sipirc vissza a konyhába, hanem azt, hogy szükségünk van a szerelemre, a romantikára és gyengédségre. Már, ha nem elavult ezen szavak használata manapság. A gyengébbik nem, – ha úgy tetszik – igenis mi nők vagyunk. Érzelmileg valóban azok vagyunk. A gyengénk pedig nem más, mint a csábítás. Még a legelvakultabb feminista beállítottságú nő is elolvad, ha egy igazi férfi az ujjai köré csavarja. Mindig a nő választ. Ez igaz. A választásunk értelmét viszont csak akkor látjuk, ha már levettek a lábunkról. Mikor egy igazi férfi, igazi nőként kezel minket. Mikor a térdünk beleremeg egy mosolyába. Ez nem gyengeség, egyszerűen ettől vagyunk mi nők. Attól, hogy királynőként kezelnek minket.

Hol vannak az igazi Nők?

Az, ha kinyitja egy férfi egy nő előtt az ajtót, nem azért teszi, mert nem tartja képesnek arra, hogy Ő tegye meg saját erejéből, hanem azért mert az Ő istennője. Manapság sajnos elvesznek az alapvető erények, hagyományok. Mindkét nem szenved; a nők elhordják a férfiakat. Mindenki hallotta és gondolta már eleget; elvesztek, nem lehet találni egy igazi FÉRFIT sem. Természetesen ugyanez igaz a másik nemről is. A férfiak is hiányolják az igazi nőket. Akiket nem lehet egy fél mondattal ágyba dönteni. Azokat, akikért küzdeni kell. Megfelelni és imádni. A probléma, hogy manapság a nők nem igazi nők, a férfiak pedig nem igazi férfiak. Az, hogy nem működik már megfelelően a gépezet, mindkét fél hibája.

Megriadunk a szerelemtől, vagy nem is vágyunk rá? Ha nem várjuk el, hogy egy pasi udvaroljon, randevúra hívjon, akkor azt miért, hogy tiszteljen és akarjon? Néhány órácskánál, napnál vagy hétnél tovább. A randevú szó is nagyon ritkán használatos már. A legtöbb pár szórakozóhelyen, munkahelyen egyszer csak egymásra talál. Megtörténik a szex és onnantól kezdve megy minden a maga útján. Egy darabig. Azonban hogyan akarunk célba érni úgy, ha eleve onnan indultunk? Ha elvész minden varázs, mindkét fél részéről egyaránt. A várakozás, a borzongás, mikor még csupán kézfejen csókol a délceg herceg. Várni az első csókot és az első együttlétet. Nem pedig úgy tenni, mintha az a valami semmiség volna. Hagyni hagy dobbanjon a szívünk, úgy a századik és ezredik első csóknál, akár tini korunkban. Mert dobban az a szív, ha hagyjuk.

A szemedből látom

A szerelmes könyvek, versek, és nagy klasszikus filmek, melyekre minden nő egyként sírt és nevetett. Lett szerelmes vagy utált. Ezek kimentek a divatból. Maradt a fogyókúra, az állandó megfelelési vágy. Az egyéjszakás kalandok. A szerelmet, a párkapcsolatot valami unalmas és elavult dologgá nyilvánították. Mostanában azt mondani, Ő AZ IGAZI szinte a halálos vétkek közé tartozik. De vajon valóban vétek e hinni az igaziban? Szeretni és szerelmesnek lenni. Várni az esti vacsorát és megborzongni, mikor párunk megérinti a kezünket. Beleszédülni az első csókokba. Izgulni az első szex előtt, akárhányadik párunk mellett fekszünk is éppen. Legyünk húszas, harmincas, vagy akár az ötvenes éveinkben. Valóban bűn e ma, ha egy nő képes valóban szerelmes lenni? Magát teljesen odaadni és szállni. Még akkor is, ha a zuhanás szele épp úgy csaphat az arcunkba akár a repülésé.

Akármilyen mélyre temetjük is, a divat és a szexuális forradalom kedvéért, mi nők örökre szentimentálisak maradunk. Egy gyertyafényes vacsora álmaink hercegével a tengerparton, romantikus marad, akármilyen elcsépelt is. Rómeó és Julia története is megérint minket. És elolvadunk majd, mikor a férfi, az igazi, a szemünkbe néz, és azt mondja; „meghalnék érted”. Mikor a szemébe nézünk és tudjuk igaz. Ekkor pedig repülünk. Mind, akik nők vagyunk. Mert amit a szemében látunk, a láng, az ott ég a miénkben is. Amitől soha nem látott távlatokig jutunk. Ezt a lángot pedig nem más, mint mi gyújtottuk. Hát legyünk nők és tegyünk érte, hogy ne csak égjen, hanem lángoljon is. Mert a szó, ami ha igaz szájból szól, valóban mindenen túltesz. Ezt pedig, divat, feministák, hím soviniszták, szexuális forradalom és ki tudja még mik, de a lényegét nem változtathatják meg. Ez a szó soha nem változik: SZERELEM.