Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZÓRAKOZÁS

"Halál idióta" történetek

Szerző:
Szabó Anna
Ki ne hallott volna már a Darwin díjról, melyet több mint tíz éve alapított meg néhány pihent agyú fiatal. A „díjat” azoknak ítélik oda az interneten, akik utolsó cselekedetükkel igazolták Charles Darwin evolúciós elméletét, amely szerint az ember bizony a majomtól származik…
Új sorozat a HBO-: Született Lúzer decembertől


A legkülönbözőbb, de mindenképpen abszurd halált halt szerencsétlenek a díj alapítói szerint azért érdemelték ki a poszthumusz elismerést, mert életük legtöbbször indirekt feláldozásával segítenek megőrizni az emberiség hasznos genetikai állományát. Halálukkal ugyanis hozzájárulnak az emberi faj hosszú távú túlélési esélyeinek javításához, azáltal, hogy megszűntetik saját génállományuk terjedésének veszélyét.


Az HBO-nak többek között a Darwin díj adta az ötletet, hogy a legkülönbözőbb, többnyire igen szánalmas és morbid haláleseteket filmre vigye.
A csatorna olyan lelkes, egyelőre még a nagyközönség előtt ismeretlen fiatal, ámde rendkívüli tehetséggel megáldott rendezőket, forgatókönyv-írókat kért fel a sztorik megfilmesítésére, akik közül többen a szakmában már nagy elismerésnek örvendenek. A fiatalok pedig bizonyítottak. A kényes és alapvetően nehéz témához úgy nyúltak hozzá, hogy bár a filmek mindenképpen morbidnak mondhatóak, mégis alapvetően a humorra épülnek. A filmek mindegyikét Magyarországon forgatták, kizárólag magyar színészekkel. A néző a sorozat részei láttán biztosan úgy gondolja majd, hogy ezek csak a tehetséges forgatókönyvírók szüleményei, pedig a történetek között több olyan is szerepel, amely a valóság furfangos műve.


A való életben is előfordulhat, hogy az egyébként évekig teljesen normálisan, a civilizáció elvárásainak megfelelő életmódot folytató egyén egyszer csak érthetetlen módon felrúgja a társadalmi normákat és az ösztönei által vezérelve bődületes dolgot tesz. Hülyeséget. Halálos hülyeséget. Ostoba és értelmetlen halálok ezek, melyekből azonban kellő iróniával szemlélve akár okulhatunk is.
A sorozatban megismerhetjük az alföldi tanyavilág alkoholista munkanélkülijét, de a lökött fiatalok sorába beáll egy ijesztgető-művész, két fanatikus death metal rajongó és három egymással versengő tini is. Felbukkan egy titkosügynök, egy paranoiás vegyészmérnök, de a dán miniszter-jelölt és egy közutálatnak örvendő öreg képviselő is bizonyítja: mindegy hány éves vagy, mivel foglalkozol, a hülyeség bárkit bármikor a vesztébe sodorhat…
'Élni annyit jelent, mint nevetni a halálon és belehalni a röhögésbe.' - Boris Vian ...
Akár a mottója is lehetne a sorozatnak Boris Vian híres mondata, melyet irányelvként használtak a készítők is. A humor elengedhetetlen része, mondhatni alappillére minden egyes sztorinak. Borisz Vian író saját korában polgárpukkasztó műveivel gyakran megsértette a közerkölcsöt, lehet, hogy most az HBO sorozata is indulatokat vált ki egyesekből, ám a csatorna mindig is híres volt bevállalóságáról, ezért most is kíváncsian várja a visszhangot.
Mert, hogy visszhangja lesz… az garantált.

A sorozat első részét december 2-án, vasárnap láthatják a nézők, majd ezt követően még három vasárnap, alkalmanként két kisfilm következik.






Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL